Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

99. fejezet

Telt az idő, a kőfalon egyre nagyobb lett a rés, amíg már annyira eltelt az idő, hogy szinte teljesn átjárót nyitottunk.

-Hol vannak már?- kérdezte idegesen Ron, aki az egyre nagyobbodó lyukat figyelgette.

-Türelem- hajítottam félre egy újabb tömböt és megtöröltem verejtékező homlokomat.- Nem sokára biztosan itt lesznek már. Valószínűleg nagy ez a Kamra, nehéz lehet egyedül járkálni benne.

-Nem megyünk utána?- kérdezte aggódva a fiú.

-Nem- feleltem határozottan.- Bármi is van ott bent, ahhoz mi nem vagyunk elegek.Ezt az ajtót is párszaszóul kellett kinyitni. Ami itt van, azt valószínűleg ugyan így lehet irányítani. Semmit nem érünk, ha oda megyünk, itt hagyva a megkattant Lockhartot, hogy aztán kővé válljunk mi is. Helyette inkább mond el, hogyan jöttetek rá mindenre.

És akkor Ron mesélni kezdett. Az elejétől kezdve, a Százfűléfőzettől, hogy hónapokig főzték csak azért, hogy kiderítsék nem Malfoy az, illetve nem is tudja, ki az Utód. Aztán a kutatásokat, hogy végül Hermione találta meg a megoldást, hogy egy baziliszkusz az. Közben Harry sziszegő gyilkos hangokat hallott, a Mágiaügyi Miniszter azt hitte Hagrid a tettes, mert kirúgták a Roxfortból egy pók miatt vagy micsoda. Atán Ron kitért arra bővebben is, amit hamar lezárt, mondván több méteres pókok üldözték őt és Harryt a Tiltott Rengetegben, miközben megjelent ismét a kocsijuk. Ami aztán újra eltűnt. És ekkor vissza kalandozott ismét Hermionehoz, hogy a kezében volt a megoldás, egy papírra írva, majd a könyvtárban utána kerestek és végül Lockhartnál kötöttek ki.

-Nem tudnátok csak egyszer, komolyan, csak egyszer kimaradni az ilyen dolgokból?- kérdeztem Ront mosolyogva, miközben fejben megpróbáltam össze rakni a kusza történetet, amit most hallottam. Ismét csupa izgalmakkal teli év, aminek a zárását már én sem hagyhattam ki...

-Most a húgomról volt szó- felelte aztán komoran Ron.- Ha mást vitt volna el, akkor nem tartok Harryvel, de így... Nem volt más választási lehetőségünk, egyikünknek sem.

-Megértem- mosolyogtam rá kedvesen, hogy érezze, tényleg megértem és nincs egyedül.

-Úristen ezt nézzétek, milyen dalt tudok!- szólt vidáman Lockhart, aki eddig a cső mellett dudorászgatott, de mostmár hangosabban csinálta ezt.

-Ezért most adjak neki egy jó jegyet, vagy mit szeretne?- fordult felém értetlenül Ron, mire elnevettem magamat.

-Ron! Arabella!

Mind a ketten azonnal a rés felé fordultunk, ami már valójában egy kész átjáró volt.

-Ginny él és egészséges! Itt van velem!

Ron örömében felkiáltott, én pedig visítottam egyet. Amint megláttuk a lányt, rögtön odarohantunk hozzá, Ron pedig már ölelte is volna át, ám Ginny ellökte magától.

-Ginny! Hát mégis élsz! Ez nem lehet igaz! Mi történt? Na, de hisz kutya bajod Ginny, ne sírj már- nevetett boldogan Ron.- Nincs már mitől félned!... Az a madár meg hogy kerül ide?

Ekkor egy tűz színű madár röppent át Ginny mögött a lyukon. Elképesztően gyönyörű volt, még életemben nem láttam hozzá hasonlót.

-Ő Dumbledore madara- felelte Harry.

-És honnan avn kardod?- kérdeztem értetlenül, miközben a csillogó fegyverre meredtem, ami Harry kezében volt. Mikor elengedtük még száz százalék, hogy nem volt ilyen fegyver nála.

-Majd elmesélünk, ha felértünk- nyögte Harry, miközben nehezeket lépett.

-De hát...- kezdte máris Ron.

-Türelem- zárta le a témát Harry.

Engem ennyivel meg is győzött, hisz számomra fontosabb volt ez idő alatt, hogy Ginny közelébe kerüljek, hiába nem engedte nekem sem, hogy megöleljem.

-Jól vagy?- kérdeztem tőle aggódva, mire ő csak sírva rázta a fejét.

-Hol van Lockhart?- kérdezte Harry.

-Nem messze innen- Ron a sötét alagút felé bökött a fejével, és elvigyorodott.- Elég rossz bőrben van, gyertek, nézzétek meg.

A különös madár tollai halványan izzottak a sötétben, így ő mutatta nekünk az utat az iskolába vezető cső szája felé. Lockhart még mindig a csőtorkolat mellett üldögélt és békésen dudorászott, a korábbi dalt ,,tovább fejlesztve".

-Teljes amnézia- magyarázta Ron.- A felejtésátok visszafelé sült el. Fogalma sincs róla, hogy ki ő és hol van. Minket se ismer meg. Amilyen suta, még kárt tett volna magában, ezért ráparancsoltam, hogy üljön le ide és ne nyúljon semmihez. Eleszegette itt a kolbászt.

Lockhart kedélyesen nézett fel ránk.

-Szervusztok- mondta.- Fura egy hely ez, mi? Ti itt laktok?

-Még mindig nem- nézett le rá súlyos pillantással Ron.

Harry lehajolt, és belenézett a cső sötéten ásító szájába.

-Kitaláltátok, hogyan fogunk vissza jutni?- kérdezte.

-Egyenlőre még nem- feleltem neki csalódottan, és Ron is csak a fejét rázta.

Dumbledore madara Harry orra elé röppent és a farktollait legyezte előtte. Harry értetlenül nézett rá.

-Szerintem azt szeretné, ha megfognád- tolmácsoltam a madár akaratát Harryvel is.- Fogalmam sincs miért, de a viselkedéséből csak erre tudok következtetni a saját madaram miatt.

-Tényleg!- jutott hirtelen valami Harry eszébe.- Fawkes nem közönséges madár. Össze kell kapaszkodnunk. 

-Először menjen fel Ron Ginnyvel és Lockharttal. Nem akarom túlterhelni a madarat- néztem rá aggódva Harryre.

-Igazad lehet- bólintott komolyan.

Így először Ron fogta meg Fawkes aranyszínű, hosszú farktollait, Ronba Ginny kapaszkodott bele, Ginny lábába pedig Lockhart. Miután eltűntek a csőben még hallottunk, ahogy Lockhart ezt kiáltja: 

-Hát ez csoda! Ez csoda! Ez varázslat!

Miután vissza jött értünk Fawkes, Harry az övébe dugta a kardját, mellé pedig a Teszlek Süveget is.

-Mostmár komolyan érdekel, hogy mégis mi a fene történt addig, amíg mi amegbuggant Lockhartot pátyolgattuk- kapaszkodtam bele Harrybe.

-Ígérem, mindent el fogok mesélni- mosolyodott el a fiú.

Olyan különös érzés kerítettt hatalmába, mintha az egész testem pihekönnyű lenne, ahogyan Fawkes repít bennünket. Pár pillanatig tartott csak a csövön felsuhanás, de elképesztő érzés volt. Mikor felértünk mi is, Myrtle nagy szemeket meresztett Harryre.

-Te élsz- állapította meg csalódottan.

-Azért nem kell sírva fakadni- morogta bosszúsan Harry, és letörölte a szemüvegéről a látszólag vért és többi mocskot.

-Jaj, nem... csak arra gondoltam, hogy ha meghaltál volna, szívesen megosztanám veled a vécékagylómat- motyogta Myrtle és ezüst pír öntötte el az arcát.

Mosolyogva slisszoltam ki a többiekkel együtt a folyosóra.

-Harry!- csaptam a hátára vígan.- Szerintem Myrtle beléd van zúgva!

-Hallod, Ginny!- vágta rá szórakozva Ron is.- Jelentkezett a konkurencia!

A kislánynak azonban még mindig potyogtak a könnyei, amitől a szívem is megsajdúlt.

-És most merre?- kérdezte inkább Ron és ő is aggódó pillantást vetett a húgára.

Harry csak némán előremutatott. Ráadásul Fawkes irányába. A madár előttünk repült, aranyszárnyaival világítva meg nekünk az utat. Nem volt más dolgunk, mint követni a madarat. Néhány másodperc múlva pedig McGalagony szobájánál találtuk magunkat.

Harry habozás nlkül kopogott, majd benyitott az ajtón.