Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

96. fejezet

-Ginny?!- kérdezte döbbenten Hannah már vagy harmadjára.

Én csak némán bólintottam, a kanapén ülve.

-Te jó ég...- suttogta maga elé.- Hogy vannak Weasleyék?

-Nem jól- vágtam rá egyből.- Mindannyian szörnyen ki vannak. Ráadásul holnap reggel mindenki haza megy. Mi van, ha addig nem találják meg a tanárok Ginnyt?

-Ugyan, ne gondolj erre- nyugtatgatott Ernie is.

-A szörnyeteg elvitte magával. Most nem csak kerti szobor lett belőle, hanem magával vitte... Srácok, esélyünk sincs ellene...

-Arabellanak igaza van- szólalt meg hirtelen Zacharias.

-Ugye tudod, hogy ilyenkor nem ezt kell mondani, tökfej?- tért vissza egy pár pillanatra a régi Hannah, ami a körülmények ellenére nagyon is jól esett.

-Most miért hazudjak neki?- tárta szét a karjait a fiú.- A tanárok már majdnem szeptember óta ezt keresik, sőt, vagy ötven évvel ezelőtt is azt keresték és senki nem találta meg. Akárhová is vitte az a valami Ginnyt, nem hiszem, hogy ismét láthatjuk majd.

-Nem Lockhartra bízták a szörny megtalálását?- vágott közbe susan, hátha tompítani tudja Zacharias mondandójának élét. 

-Másik jó madár- forgatta a szemét Hannah.- Semmire se megyünk vele. Egy rakás szerencsétlenség az a tanár, nemhogy még megtaláljon egy ilyen dologt.

Némán néztem magam elé és már egyáltalán nem ott jártak a gondolataim, hogy sírjak. Nem tudtam most gyenge lenni, amikor a barátaim közül ennyien sérültek voltak. Most nem rajtam volt a sor, hogy én is beálljak közéjük. Nekem erősnek kellett lennem, kitartani. Rá értem máskor is megtörni, akkor, amikor senki sem számít rá. De nem most. És ezért elszánt egy ötletem támadt.

Felpattantam a kanapéról és már rohantam is az ajtó felé.

-Arabella, te meg hová mész? Tudod jól, hogy nem mehetünk sehová!- szólt utánam bepánikolva Ernie.

-Megyek, megkeresem Lockhartot és addig fogom ütni, amíg meg nem találja azt a rohadt Kamrát!

Ezzel kirontottam a folyosóra és már rohantam is fel Lockhart irodájába, reménykedve abban, hogy ott fogom találni. És hogy közben más nem talál rám.

A kastély folyosói esti félhomályba burkolóztak. Jelezte, hogy egyértelműen pakolnom kellene a holnapi indulóra, de nekem eszem ágában sem volt itt hagyni Ginnyt. Mikor Lockhart irodájához értem meglepve láttam, hogy nem csak egyedül vagyok ott. Hanem Harry és Ron is az ajtaja előtt álltak.

-Ti mit kerestek itt? kérdeztem őket halkan, de annál döbbentebben.

-Te mit keresel itt?- vágott vissza azonnal Ron, ugyan olyan halkan. Ugyanis a professzor irodájából furcsa, tompa kis hangok szűrődtek ki.

-Jogos a kérdés- bólintottam elismerően.- Ginny miatt vagyok itt. Eszem ágában sincs itthagyni. Főleg nem úgy, hogy erre a balfácánra bízom az egészet- böktem az ajtó felé.

-Akkor ugyan az miatt vagyunk itt- mondta Harry komolyan. A fiú nem is habozott tovább, bekopogott az ajtón. Ben azonnal elhaltak a hangok, majd résnyire kinyílt az ajtó és feltűnt Lockhart egyik szeme.

-Nocsak... Potter... Weasley... Dankworth...- szólt a tanár, és egy centivel nagyobbra nyitotta a rést.- Meglehetősen sok a dolgom. Ha lehet, fogjátok rövidre...

-Fontos információink vannak a professzor úr számára- hadarta Harry. Döbbenten pillantottam rá, ugyanis fogalmam sem volt erről.- Talán megkönnyíthetjük a dolgát.