Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

102. fejezet

A félév hátralévő részében gyönyörű, napsütéses idő volt. A Roxfortban az élet visszazökkent a rendes kerékvágásba. Egy-két apró dolgot leszámítva.

A sötét varázslatok kivédése óráink egyenlőre törölve lette. Lucius Malfoyt pedig kizárták a felügyelőbizottságból, aki Hagrid elküldéséért és Dumbledore elküldéséért is felelt. Emiatt pedig Draco többé nem viselkedett úgy, mintha ő lenne az iskola királya. Sőt, ellenkezőleg, mogorva és hallgatag lett. Ami mindenkinek csak jót jelentett.

Ginny viszont újra mosolygós és vidám lett, ami miatt nem tudtam ismét elégszer hálát adni. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyire viselhette meg a helyzet valójában, de kívülről nagyon felszabadultnak látszott, mint jó ideje talán egyszer sem ehhez képest. Így felajánlottam neki, hogy velem nyugodtan kibeszélheti a dolgokat, ha gond van, de a lány csak a fejét rázta kedvesen. 

-Ez nem gyengített meg engem. Épp ellenkezőleg, erősebbé tett. Emiatt nem tudok megtörni, nem érzem azt, hogy továbbra is sírnom kellene- mondta a lány.

Én csak büszkén néztem le rá, hogy máris milyen erős volt már. Egyáltalán nem féltettem őt tovább. Tudtam, hogy ezután bármi is kerüljön útjába, ő majd megoldja. 

Csak úgy repült az idő, és mire észbe kaptunk, már felvirradt az indulás napja. A hatosunk szokásosan lefoglalt egy fülkét, ahová a megszokottak szerint ültünk be. Talán meg soha nem töltött el olyan megnyugvás, mikor Justin végre leült a helyére és nem egy üres széket kellett baámulnunk, mint Karácsonykor.

Még korábban elbúcsúztam a csapattársaimtól, akik a Griffendéles meccs óta még mindig furán viselkedtek velem. Már nem voltak annyira önfeledtek velem, mint korábban. Mintha az a meg nem történt meccs mégis le lett volna játszva és én nem mellettük álltam volna. Ez pedig szomorúságot csempészett be alapjáraton boldog szívembe. De megfogadtam magamnak, hogy jövőre ezt mind helyre hozom, hogy bebizonyítom nekik, mellettük fogok állni, amikor ők arra kérnek engem. Hisz ők is mellettem álltak akkor, amikor elveszítettük Justint és mindannyian azonnal ugrottak volna a leghalkabb szavamra is. Ennél kevesebbel nem tartoztam nekik. 

Így a Cedrictől való elköszönésem is rövid és kínos volt. Hisz már ő sem tudott felém olyan szeretettel közeledni, mint korábban. Ettől függetlenül vele szemben is megfogadtam, hogy nyáron többször is írok neki, hátha visszakapom a barátságát.

És mivel ezektől az emberektől már elköszöntem, már csak a nagyon-nagyon közeli barátaim maradtak. Akikkel példul egy fülkében utaztam végig a több órás utat. Annyit nevettem egész végig, hogy féltem, talán ebbe fogok belehalni. Mivel Justin rengeteg mindent kihagyott, így volt neki miről mesélnünk. Mi pedig mindenbe beavattuk, ami addig történt, amíg ő a gyengélkedőn játszott kerti díszt. Legalábbis, Zacharias mindig így hivatkozik a vele történtekre.

-Remélem anya is elnézi majd nekem ezt és ugyan ilyen boldogan mondja majd, hogy örül, amiért tényleg kerti díszeset játszottam...- húzta el a száját Justin, amin mi csak nevettünk.

Tudtuk jól, hogy mennyire szörnyű lehet a családjának, hisz mi is ezt éreztük minden áldott nap. De legalább mi láthattuk őt, csak a kővé vált testét, de akkor is. A családja viszont ennyit sem... Úgyhogy megtudtuk őket érteni, amikor az embervilágba visszatérve a peronon az anyukája zokogva ölelte őt magához.

A többiekkel is elbúcsúztunk egymástól, mindenkinek fantasztikus, eseménydús, de nagyon biztosnágos, mókusharapás mentes nyarat kívántunk.

Jó volt látni, ahogyan a többiek odaérnek a családjaikhoz, mindenki megöleli az anyukáját és máris elkezdi mesélni az év nagy eseményeit. Ernie még sírt is közben, dehát ezt tőle már megszoktuk.