Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

152. fejezet

Felvoltam rá készülve. A csontjaimban éreztem már előre a halál fájdalmát. 

De talán még annál is fájdalmasabb volt az, amikor hirtelen csapódott nekem valami, és többé már nem zuhantam. Hanem ismét repültem.

Nem mertem kinyitni a szemem. Egyszerűen csak kapszkodtam a valamibe, ahol csak eltudtam kapni, mert féltem, hogy ez csak egy álom.

-Ara, nyisd ki a szemed és szedd össze magad!- szólt rám egy határozott hang. Amint felismertem azt, hogy ki beszél hozzám, csak úgy kipattantak a szemeim. 

Félig meddig Fred seprűjén voltam már, George pedig próbált rá feltolni. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy hogy kerülnek ide...

-Gyerünk már, lökd meg magad!- szólt rám türelmetlenül Fred, mire azonnal engedelmeskedtem. 

Lendületet véve mögé huppantam és olyan szorosan öleltem át a derekát, mint még soha ezelőtt.

-Hé, nyugalom, mostmár minden rendben- tette rá finoman az egyik kezét az eném összekulcsolt kezeimre. A gyomromban megugrott valami, ami még biztos a halálfélelem utóhatása volt.- Már minden rendben...- suttogta, miközben félig hátra fordult hozzám. 

-Én, ti...- nem bírtam folytatni, amit mondani akartam. A sikítástól pokolian égetett a torkom.

-Gondolom arra vagy kíváncsi hogy kerültünk ide- találta ki azonnal Fred, bár hangja és arca komor volt. Főleg miután mesélni kezdett.- Már az elején láttuk, hogy nem lesz jó vége ennek. Pontosabban, amikor csak rád küldték a gurkókat, akár volt nálad kvaff, akár nem. Úgyhogy lehoztuk a seprűinket. És milyen jól tettük te édes istenem. Ha nem lettünk volna itt te...

Erősebben szorítottam magamhoz Fred testét, teljesen a hátára simultam.

-De itt voltatok...- suttogtam neki nagy nehezen rekedten.

-De ha nem lettünk volna?!- hangjából tisztán kihallatszott az őszinte aggodalom.

-De itt voltatok...- ismételtem meg neki. 

-Szálljunk le- kiáltotta nekünk oda George, mire Fred azonnal ereszkedni kezdett.

Amint földte értünk remegve öleltem még továbbra is magamhoz Fredet.

-Most engedj el- szólt rám határozottan, mire még jobban csak szorítottam.- Engedj, Ara, kérlek.

Szavai hallatán meglazult a vasmarokkal tartott szorításom, mire Fred azonnal megpördült és ide-oda cikázó szemekkel vizsgált meg. 

-Melyikük volt az?- kérdezte azonnal, ahogy alaposan megvizsgálta az arcomat, nem tudom mit láthatott rajta.- Melyikük volt az?!- kérdezte egyre jobban kikelve magából.- Valaki hozzon egy istenverte vizet!- ordította el magát, a hátunk mögé célozva.

-Montague...- suttogtam neki rekedten.

-Megölöm- közölte hirtelen, mire elengedett, és már rohant is mögém. Megfordulni alig tudtam, nemhogy elkapni a kezét...

Fred úgy gázolt előre, mint egy felbőszített isten, aki le akar súlytani haragjával.

-Gyere ide te utolsó féreg!- ordított rá Montaguera, aki amint meglátta Fredet, már seprűre is szállt.

De elkapta azt a vörös hajú fiú és a földre rántotta. Mindenki döbbenten nézte az eseményeket. A kommentártori rész tombolt, ahogy az egész nézőtér is, fogalmam sincs ki mit mondhatott. Lent eddig Madam Hooch ordított a Mardekár csapatával, de mostmár Freddel kiabált, hogy eressze el Montaguet és ne ráncigálja.