Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

58. fejezet

A nyár utolsó hónapja végül olyan gyorsan szaladt el mellettem, hogy ha profi futó is lennék, akkor sem értem volna utol. És szörnyen sajnáltam, hogy csak egy hónapot tölhettem ezzel a fantasztikus családdal.

Minden egyes percet élveztem, amit az Odú falai között tölthettem el, illetve annak kertjében. Ginnyvel szoros barátságra tehettem szert, az ikrek szinte el sem engedtek maguk mellől, Ronnal pedig szokásunkká vált, hogy éjszakai nassolásokat tartunk együtt. Ez is persze csak úgy alakult ki, hogy egyik este gondoltam egyet, hátha van még Mrs. Weasley mennyei vacsorájából. És akkor este úgy tűnt, hogy nem csak én voltam az egyetlen ember, aki még erre gondolt. Ugyanis leérve Ron is ugyan ezen finom falatokra vágyott, így megosztva azt velem, együtt ettünk a sötét konyhában, hogy másokat ne ébresszünk fel. Majd éjszakáról éjszakára gyakorta találkoztunk lent, amin már egyikünk sem lepődött meg.

Ráadásul a szünidő utolsó estéjén Mrs. Weasley olyan lakomát készített nekünk, amiután evő pajtásommal mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Még melaszos puding is került az asztalra, amit Fred és George Filibuster-tűzijátékait nézve ettünk meg. Csak gyönyörködni tudtam a piros és kék csillagokban, amivel a fiúk teleszórták a konyhát és amelyek legalább fél órán keresztül pattogtak a falak, a mennyezet és a padló között. 

Amikor végül már egy tűzijáték sem maradt, legnagyobb sajnálatomra, megittuk az utolsó korty forró csokinkat is és aludni tértünk, hogy reggel mindenki hamar össze tudja szedni magát. Nos, ige, voltak elképzelések...

A másnap reggeli indulásnál senki nem állíthatta, hogy gyorsan és szervezetten zajlott. Ráadásul mindenki időben kelt fel, csak valahogy a készülődés nem akart sehogysem a végére érni. Mrs. Weasley rosszkedvűen szaladgált a házban fel és le, miközben zoknikat és új pennákat keresett. Mi, többiek, folyamatosan összeütköztünk a lépcsőn, annyira siettünk volna. Azon a reggelen nem egy félmeztelen test ütközött nekem, miközben pirítóst ettek. Fred valahogyan a felsőjét nem találta, George pedig a nadrágját... Nos, élmény volt leszedni a saját felsőmről a kezükből kiejtett pirítósokat. George legyintve otthagtya nekem, mondáv egyem meg nyugodtan. Fred a sajátját levette a felsőmről, egy percig sem zavartatva magát, miközben a Georgét még mindig a kezemben tartottam.

-Azt még megeszed?- kérdezte tőlem Ron, miközben persze ő is nekem jött. Egy szó nélkül nyújtottám át neki, amit ő egy másodperc alatt eltűntetett a gyomra legmélyébe. 

Szegény Mr. Weasley ráadásul mikor vitte ki Ginny ládáját, akkor megbotlott egy tyúkban és majdnem a fejére esett. Azon a reggelen csoda, hogy végül mind épségben értünk a kocsihoz. Bár George nadrágja még mindig nem volt meg...

-Az Isten szerelmére, ott volt a vasaló deszkán!- ripakodott rá Mrs. Weasley, mire George bólogatva elment a várva várt ruhadarabért. Lehetett bármilyen abszurd is a helyzet, Fredre nézve azonnal elnevettem magam. 

A kis kék Ford mellett állva alig tudtam elhinni, hogy hét jókora utazóláda és három bagoly kalitka már benne van a pici járgányban. 

-Mollynak egy szót se.- nézett ránk Harryvel Mr. Weasley és megmutatta a kis csomagtartót, amit tértágító bűbájjal növelt meg, így minden könnyedén elfért ott.

Végül mindannyian beültünk az autóba. Nos a hátsó ülésen a következő volt a felállás: Harry, Ron, Fred, én, George és Percy. A fiúk kényelmesen terpeszkedtek mellettem, én pedig a fejemet csóválva néztem magam elé, hogy mégis az ígért ajtó melletti üléstől hogyan kötöttem ki mindennek a kellős közepén. Mrs. Weasley az első ülésen utazott Ginnyvel, ami egy kisebb kerti padnak tűnt szinte. Hátrapillantva végignézett rajtunk.