Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

110. fejezet

Egész lakoma alatt csöndben ültem, amit a barátaim nem tudtak hová tenni. Megpróbáltak bevonni a beszélgetéseikbe, sőt, szerettek volna nevetni látni, de valahogy nem tudtam össze hozni többet egy kényszeredett mosolynál. Alig vártam, hogy nagyjából vége legyen a vacsorának és elkezdjenek felállni az első emberek.

-A klubhelységben találkozunk- vetettem oda gyorsan a többieknek, miközben sietve felálltam és még Fredre pillantva egyet kisiettem a folyosóra.

A fiú pillanatok múlva utánam jött, de addig nem kérdezett semmit sem, amíg távolabb meg nem álltunk a zajos teremtől.

-Mi a baj?- kérdezte aztán komolyan, fejét lehajtva hozzám.

-Én... nem érzem jól magam- mondtam neki idegesen, mire azonnal elkapta az egyik kezem és finoman megszorította azt. Csak most vettem észre, hogy remegek.

-Üljünk le- utasított határozottan, mire egy másodpercig se haboztam és az egyik beeső falnyílásba leültem törökülésbe. 

Velem szemben ő lazán ült le, egy hanyagabb török ülésben, miközben előre görnyedt, hogy nagyjából egymagasságba legyenek a szemeink. 

-Mond el, hogy mi a baj, részletesen- utasított megint, aminek ismét nem tudtam nemet mondani.

-A vonaton... én... találkoztam egy dementorral...- nyögtem ki nagynehezen.

A fiú élesen szívta be a levegőt.

-Jól vagy? Bántott? Hozzád ért? Csinált valamit?

-Belenéztem a szemébe és...- nehezen levegőt véve ismét folytattam.-... és minden elsötétűlt, majd hallottam egy női sikítást és egy férfi ordítást... A többiek szerint ez nem történt meg, senki nem sikított vagy ordított. De... én nem tudom ezt kiverni a fejemből. Újra és újra azt hallom...

-Elájultál utána?- kérdezte aggódva, folyamatosan az arcomat fürkészve.

-Nem- ráztam meg a fejemet.- Állítólag azt ordítottam, hogy nem, majd bezuhantam a kabinunkba. Erre már emlékszem, de arra, hogy én kiabáltam volna, nem...

-És ez megrémít téged?- kérdezte meglepően gyengéden.

-Igen...- suttogtam vissza neki.

A fiú hallgatott, továbbra is engem nézett, miközben én zavaromban inkább lehajtottam a fejemet.

-Van még valami?- kérdezte úgy, mintha érezné, valamit elhallgatok előle.

-Nem, ennyi- vágtam rá neki azonnal.

Egyenlőre nem akartam, hogy tudjon a thestralokról, ugyanis attól féltem, hogy bolondnak fog tartani. Hisz azt csak egy lány látja még rajtam kívül, és neki éppenséggel nincs olyan fantasztikus híre az iskolában...

Fred finoman a kezébe vette az én kezemet. Attól függetlenül, hogy nekem mindig is nagy kezeim voltak, az övéhez képest még mindig kicsinek tűnt. Furcsán megnyugtatónak találtam az érintését.

-Ha beszélek Madam Pomfrey-jal talán tudok szerezni tőle valami nyugtató hatású teát, hogy éjszaka tudj aludni- ajánlotta fel végül halkan.

-Nem, köszönöm- ráztam esetlenül a fejemet. Hallgatás, csönd állt be közénk. Végül megint felnéztem rá.- Rátok is ilyen hatással volt a dementor?

-Nem- rázta most a fiú a fejét.- Mi csak... valahogy megfagytunk tőle. Nem esett jól egyikünknek sem a jelenléte. Apa erről többet tudna mondani, bár nem sokat beszélt arról, amikor ő egyszer az Azkabanban járt, mert oda kellett mennie. Annyira emlékszünk, hogy holtsápadtan, remegve jött haza... A dementorok kiszívják az örömöt a levegőből maguk körül.