Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

87. fejezet

Ahogy mondtam apának a kocsiban, az úgy is történt aznap este. 

Elfelejtettem egy kicsit Justint, azt, hogy ő most kőbe zárva fekszik a Roxfortban, miközben nem ünnepelhet a családjával. Elfelejtettem, hogy a többieknek is mennyire hiányozhat, hisz most csak apa volt itt nekem. És ő száz százalékig azon volt, hogy elfelejtsem egy kis időre azt, amit magam mögött hagytam a szünet erejéig.

Beszámoltam neki arról, hogy mégis honnan jött a kviddics ötlete. Ehhez persze hozzá tartozott az elősztori is, hogy egy felsőbb évest elsős koromban arcon dobtam egy szőlővel... Apa mindezt hitetlenkedve hallgatta, hogy mégis mennyire megváltoztam, mennyire kinyíltam és hogy milyen jól érzem magam ott, a barátaimmal. Úgyhogy örömmel hallgatta végig a sok történetemet, ami a barátaimmal életre szóló közös emlékeknek bizonyultak. Izgatottan bólogatva hallgatta végig az összetűzésemet Malfoy-jal, ahogy közöltem vele, igenis, a nők is képesek arra, amire a férfiak. Apa, mindezt úgy, hogy egy lánya van, nagyon is támogatta. Aztán rögtön a próba edzésről kérdezett, ahol meséltem neki a srácokról, hogy mennyire tisztelettudóak mindannyian, és hogy milyen kedvesek. Apa ezt megkönnyebülten hallotta, hogy végül nem küldtek el a pokolba, mondván azonnal nemet. És miután megtudta, hogy mindegyikük megadta a címét is, hogyha bármi gond lenne írjak nekik, közölte is, hogy mindegyikkel szeretne találkozni. A teámat iszogatva ezen hatalmas nagyot nevettem, hisz apa még életében nem jelentett ki ilyet sosem. Innen tudtam, hogy ez alatt a msáfél év alatt nem csak én kezdtem el megváltozni, hanem ő is. 

Úgyhogy megígértem neki, hogy amint lehetőségem lesz rá, akárcsak egyszer is, az összes fiút bemutatom neki, hogy mégis kikkel játszom én vállt vállnak vetve. Így izgatottan hallgatta végig a meccsről szóló történetemet is, hogy mennyire örültek nekem és milyen büszkék voltak rám. Apa szemében láttam az őszinte boldogságot. Mert tudta, hogy most én is boldog vagyok.

Már nem az voltam, aki régebben. Akit sokan bántottak a magassága és vékonysága miatt. Genetikámból adódóan mindig is túl gyorsan nőttem a többiekhez képest, és ehhez túl vékony voltam. Tehát az ilyesfajta bántalmazás kiskoromtól kezdve a Roxfortig, minden nap jelen volt az életemben. És anya is. Leginkább a hiánya. Sosem fogom elfelejteni, ahogy kinevettek a többiek, mert apának nem éppen sikerült lányosan vagy divatosan felöltöztetnie. Én imádtam az egyszínű ruháimat, amik egyszerűek voltak, sosem vágytam arra, amire a többiek. És azt hitték emiatt, hogy apa nem tud egyedül felnevelni rendesen. Jó, megesett, hogy kiskoromban benézte a zoknikat és véletlenül két teljesen különbözőt adott a lábamra, viszont nekem nagyon tetszett ez az egyediség is. Bár emiatt is kicsúfoltak persze. Meg amiatt, hogy anyák napján és csak apának tudtam virágot adni... Előtte sosem mertem sírni, hogy valójában mégis mennyire fáj az, hogy nekem nem lehet anyukám, mint mindenki másnak. Sosem mertem neki megmondani, hogy mindenki rajtam nevet, azon, aki vagyok, hogy egy óriási csontváz vagyok, félárván... Én mindig csak mosolyogva léptem elé, mert hálás voltam neki. 

Hálás voltam azért, hogy felnevelt, nem adta fel, nem adott nevelőotthonba. Neki állt egyes egyedül felnevelni egy egy éves kislányt, akinek még bőven szüksége lett volna az anyai kezekre. Mindig volt étel az asztalon, ha kellett, még a sajátját is nekem adta, csak én ne nélkülözzek. Rengeteget dolgozott azért, hogy legyen mit felvennem, hogy legyen min aludnom, legyen tető a fejem fölött és ami mindkettőnknek fontos volt, hogy legyen könyv a kezemben. Apa mindent megtett értem, azért, hogy én most itt legyek. És ezért sosem tudnék neki elégszer köszönetet mondani.

-Apa...- suttogtam neki, majd mellékúszva megöleltem őt.- Nagyon szeretlek...

-Ó, Arabella...- ölelt vissza azonnal.- Én is nagyon szeretlek téged.

Tehát a Karácsonyunk ugyan ilyen szeretetben telt el, ahol nem számítottak az ajándékok. Nekem bőven elég volt a seprű, amit kaptam tőle, így közöltem is vele, hogy semmi többre nem vágyok mostmár az életemben. Ő pedig ezt tiszteletben is tartotta, hisz tudta, hogy bármikor is szükségem volt valamire, azt mindig megmondtam neki. Így tudta jól, hogy most is igazat mondtam és csakis rá volt szükségem, arra, hogy kivételesen egy kicsit elszakadjak a Roxforttól és vele lehessek, a mi ,,mugli" világunkban. 

A szünet első napjaiban már hozta is az iskolai bagoly nekem a levelet, amit egyből sejtettem, hogy Fredéktől jöhet csak. Ugyanis ez már a válasz levél volt az enyémre.

Megköszöntem nekik, leginkább az anyukájának a híres ,,Weasley pulcsit". Ezen az éven nekem is kötött egyet, barna színben, amiért egyszerűen odáig voltam. Még apa is kapott egyet sötétkék színben, amin nagyon meglepődött, de iszonyatosan hálás volt érte. Úgyhogy ezerszer is leírtam Fredéknek, hogy az édesanyjuk egy kincs és apával nagyon hálásak vagyunk a saját kezűleg kötött pulcsijaiért, illetve persze a házi karamelljérét, ami isteni finom. 

Így mikor kibontottam a levelet a kanapén ülve, szintén a barna kötött pulcsimat viseltem. Ez volt a kedvenc színem, fogalmam sem volt róla, hogy Mrs. Weasley mégis honna  tudta ezt.

Drága Szöszi!

Lefogadom most is az anya álltal kötött pulcsiban ülsz... Te kis nyaligép! Anya minden esetre ugrált a boldogságtól, még levélen keresztül is, hogy ennyire tetszik mind a kettőtöknek a pulcsi. Remélem tudod, hogy innentől kezdve csakis kötött pulcsik fognak rád potyogni az égből... Egyébként itt a suliban minden okés, éjszakánként valaki üvöltözik a folyosón, hogy hová tűntek a diákok, az áldozatok, de lehet csak Harry mászkál alva járva. Na, viccet félre téve, mindenki megvan, mindenkivel minden rendben van. Egy pillanatra sem veszem le róluk a szememet, hisz ők a családom. Harry és Hermione is, természetesen. Esténként néha nagyon hiányzol, amikor minden szabály ellenére kiszökök az udvarra, az eső nézős helyünkre, hogy most a hóesést bámuljam. De minden alkalommal eszembe jut, hogy most egy sokkal jobb, biztonságosabb helyen vagy. Remélem nagyon jól telik majd neked a szünet többi része is, bármi van, írj nekünk azonnal. 

Ölel téged, vagy mit szoktak ilyenkor a végére írni, Fred és George.

Ui.: Ginny elméletileg puszil téged, de ez elég nyálas dolog, úgyhogy sokat kellett fizetnie azért, hogy ezt valaha is leírjam neked. 

Nevetve fejeztem be a levelem olvasását.

-Mi az, ki írt neked?- kérdezte apa kíváncsian egy újabb bögre teát hozva nekem.

-Csak az ikrek- legyintettem mosolyogva és újra a levélre néztem.- Illetve Ginny... Ha minden igaz.

Apa értetlenül nézett rám, de nem kérdezett többet. 

Az ikrek levele után nem sokkal pedig érkezett ismét egy válasz levél. Ám ezúttal Cedrictől.