Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

49. fejezet

Ahogy az asszony közeledett felénk, a tyúkok menekültek az útjából. Ahhoz képest, hogy alacsony, pufók, jóságos arcú asszonynak tűnt máskor, most egy felbőszült kardfogú tigrisre hasonlított inkább.

-Ajaj.- nyögte Fred.

-Te jó ég.- szólt George.

Valahogy éreztem, hogy nekünk most végünk... Mármint, itt a szó szerinti vég...

Mrs. Weasley megállt előttünk, csípőre tette a kezét és végig járatta a szemét a lesütött tekintetű gyerekein. Fred időközben kissé elém állt, ezzel maga mögé kényszerítve engem, mintha csak egy óvatos előintézkedést tenne. George lassabban, de követte őt, így a két iker között, illetve mögött voltam.

Az asszonyon virágmintás kötény volt, ami ennek ellenére még mindig vészjóslóvá tette a nőt, ráadásul köténye zsebéből varázspálca kandikált ki.

-Nos.- szólalt meg végül Mrs. Weasley.

-Jó reggelt, anya.- köszönt George a tőle telhető legvidámabb és legmegnyerőbb hangon.

-Van fogalmatok róla, mennyire aggódtam?- suttogta vészjóslóan az asszony, immár ezzel nem csak tekintete volt az.

-Ne haragudj, anya, el kellett mennünk...

Mind a három fiú magasabb volt a pöttöm asszonynál, még én is, viszont mikor kitört belőle az anyai düh, egyszerre zsugorodtunk össze, pici kis hangyányivá.

-Három üres ágy! Semmi üzenet! A kocsi sehol... le is zuhanhattatok volna... Majd megőrültem az aggodalomtól... De mit érdekel az titeket... Még soha életemben... Na, várjatok csak, majd ha haza jön apátok... Bill, Charlie vagy Percy soha nem csináltak ilyet...

Tehát három bátyjuk van? Van egy Bill nevezetű is?

Gyorsan elraktároztam az információt és tovább figyeltem az eseményeket, mert hirtelen olyan durva fordulatokat vettek, hogy a levegő is belém szorult.

-Bezzeg Percy...- morogta Fred.

-PERCYNEK A KISUJJA IS TÖBBET ÉR NÁLAD!- harsogta Mrs. Weasley és ujjával mellbe bökte Fredet. Éreztem, hogy előttem a fiú teste megfeszül és oldalról láthattam csak az arcát. Egy másodpercre mélységes fájdalom suhant át az arcán, majd hirtelen rendezte vonásait, mintha semmi nem is történt volna és kifejezéstelen arccal meredt édesanyjára.- Meghalhattatok volna, megláthattak volna titeket, apátok elveszthette volna az állását miattatok!

Ez a beszéd még perceken keresztül tartott, ami szörnyű óráknak hatott. Szerettem volna tenni ezellen a beszéd ellen valamit, akármit, bármit... Mégis attól tartottam, hogyha közbe szólok csak rontanék a helyzeten. Így óvatosan csak Fred csuklójára tettem a kezem, hogy érezze, nincs egyedül. Érintésem alatt a bőre először megfeszült, majd ellazult.

Mikor végül Mrs. Weasley kifogyott a szuszból hirtelen Harryhez fordult.

-Nagyon örülök, hogy eljöttél hozzánk Harry drágám. Gyere, kerülj beljebb és reggelizz meg szépen.

Ron bátorítóan biccentett Harrynek, de ekkor az édesanya szeme rám villant.

-Hát te aranyom?- kérdezte meglepetten a nő, meleg mosollyal.- Ki vagy?

-Arabella Jean Dankworth.- adtam meg az egyetlen választ, amit most kitudtam magamból préselni a sokk hatására.

-Amikor a suli végén kérdezted, hogy kivel beszéltem... Nos az Arabella volt.- szólalt meg hirtelen Fred, hogy kimagyarázza a helyzetet.- Ronékkal jár egy évfolyamba, egész évben velünk volt.