Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

69. fejezet

Az október nyálkás, hideg idővel köszöntött minket. Többen is hiányolták a szeptemberi nyári meleg utóhatásait, ami mostanra teljesen tovatűnt. Ráadásul, ha egyszerűen nem lett volna elég az, hogy így hiányoljuk sokan a nyarat, a diákok és a tanárok köreiben egyaránt terjedt a megfázásjárvány, ami Madam Pomfreynek rengeteg munkát adott. Kalapkúra- bájitala azonnal hatott, de a beteg kezelés után még órákig ontotta a fülén keresztül a füstöt. Még szegény Ginny is ilyen füstölő fülekkel futott velem össze, miközben csak egy picit be volt esve az arca, de Percy javaslatára bevette a gyógyszert. 

Napokon át hatalmas méretű esőcseppek záporoztak a kastély ablakaira. Én imádtam ezt az időt, egyszerűen odáig voltam érte, emiatt gyakran megesett, hogy még óra közben is elbambultam... Viszont miután általában már mindenki lefeküdt aludi, én jó vastagon felöltöztem és a földszintre szöktem, hogy az ottani udvarra kinézve bámuljam és hallgassam az esőt. Veszélyes volt ismét itt lennem, ahogy elsőben is, de már jobban ismertem a kastélyt, hála az ikreknek. Hóborcot is sikerült elkerülnöm, így nem veszélyeztette egyszer sem az esti programomat. És még csak Frics sem akadt a nyomomra, hiába jelentette neki egyszer Mrs. Norris, hogy egy diák mászkál a folyosón.

Ami viszont nagyon meglepett, hogy egyszer Fred várt már ott, ahol általában én szoktam üldögélni. Először le is döbbentem, hogy itt látom, de ekkor eszembe jutott, hogy tavaly már fényt derített az én kis titkomra. Halkan sétálva haladtam felé és némán telepedtem le a fiú mellé. Fred arcán gondterheltség ült, valamin nagyon rágódott és egyáltalán nem volt jó kedve. 

Furcsa volt a fiút ilyennek látni, azok után, hogy mindenki másnak csak azt mutatja, hogy mennyire jól van. De amikor én is ott voltam mellette és vagy egyedül voltunk, vagy velünk volt George is, akkor ugyan ilyen nyíltan kimerte mutatni nekünk, hogy igazából nincs anniyra jól, mint amennyire mutatja.

-Mi a baj?- kérdeztem tőle halkan.

Fred némán bámult maga elé továbbra is, az esőt nézte, hallgatta. Testtartása feszült volt, olyan volt mint egy íj, ami csak arra vár, hogy kilője a nyilat. Mikor már azt hittem, hogy nem is fog válaszolni, megszólalt.

-George-dzsal elmentünk kémkedni a Mardekár csapatedzésére. Azok a Nimbusz Kétezeregyesek...

Lemondóan hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy ez nagyon fáj most neki, ugyanis szeretett kviddicsezni és igazságtalannak tartotta, hogy a másik csapat a jobb felszerelés miatt fog győzni.

-Fred, elmondtam már nem egyszer, hogy téged nem a seprű tesz. Tök mindegy, hogy milyen fadarabon fogsz ülni, a tudásod az ott van benned- Fred egész végig csak a földet pásztázta.- Nézz rám. Fred, mondom nézz rám.

A fiú felnézett búslakodásából. A szemei csillogtak. Talán a könnyek miatt?

-Nagyon ügyes vagy- tettem a kezem az övére, mire a teste máris ellazult.- Kérlek higgy a szavaimban, higgy abban, hogy én igazat mondok neked és sosem hazudnék neked.

Fred halványan elmosolyodott és az eső felé fordult.

-Ahhoz képest, hogy még csak tizenhárom vagy... Elég sok ész szorult beléd- szórakozott magában a fiú.

-Fred, csak egy év van közöttünk, ne tegyél már úgy, mintha emiatt tíz évvel lennél idősebb- szórakozottan meglöktem a vállát, mire a fiú halkan felkuncogott.

-Az az egy év különbség pont elég arra, hogy kérkedjek vele, hogy ,,én vagyok az idősebb és nekem van igazam"- pillantott le rám a szeme sarkából.

-De épp az előbb mondtad, hogy a kor nem számít, mert nekem több az eszem- vágtam neki azonnal vissza.

-Ó, Ara, fogd már be- közölte velem egyszerűen, majd átkarolva a vállam, közelebb húzott magához.