Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

75. fejezet

Harryt elkísérték az iskola javas asszonyához, hátha tud vele mit kezdeni, Lockhart pedig azonnal felszívódott. Lemondóan csóváltam a fejem, hogy mindig kell valami jóban rossznak is lennie.

A tekintetem a két vörös hajú ikerre siklott, akik sikeresen visszazárták a ládába az elszabadult gurkót. A földön térdeltek a láda mellett, ami még mindig mocorgott és nyakif sárosak voltak, akárcsak az összes játékos. Gyorsan odasétáltam hozzájuk és már hajoltam is lefelé, hogy szorosan megöleljem őket.

-Hé!- állított meg azonnal Fred, amikor már majdnem magamhoz szorítottam.- Csupa retek vagyok, nehogy már miattam legyél te is az- kezdte azonnal aggódva.

-Istenem, kit érdekel?!- kérdeztem tőle nevetve, miközben felhúztam őt a földről.- Nyertetek fiúk! Nyertetek!- ugrándoztam boldogan, amíg Fred és George felkászálódott a földről és váltottak egy értetlen pillantást.

-Ugye azért tudod, hogy ez a ti csapatotoknak nem annyira jó?- kérdezte George félve. 

Mosolyogva legyintettem felé.

-Ugyan. Az most jelen pillanatban nem számít. Hadd örüljek már, hogy a srácaim megnyerték ezt a kviddics meccset! Ráadásul...- gyorsan megprödültem a tengelyem körül és Adrian Pucey irányába néztem, aki Draco Malfoy-jal kiabált, hogy mégis hogyan lehetett olyan vak, hogy nem látta az orra előtt lévő cikeszt.- Műsör van!- mutattam magam elé.

Fred és George jókedvűen nevettek fel én pedig visszafordultam feléjük.

-Olyan ügyesek voltatok!- dícsértem meg a fiúkat őszintén.- Harryt is védtétek, amíg csak tudtátok és tehettétek. Elképesztő emberek lennétek, ha néha felhagynátok a baromi nagy tuskó énetekkel- itt főként Fredre néztem inkább.

-Valamivel kompenzálni kell a jóságomat- mondta vállat rándítva, majd arcán sunyi mosoly terült el.

-A klubhelyiségben ünnepelünk!- rohant hozzánk oda Oliver Wood.- Hozzatok amit csak tudtok.

-Meglesz- bólintott komolyan Fred és George egyszerre. Ez is bizar ikerpillanatuk volt, amiből jól sok kijutott úgy általánosságban. Ráadásul tudtam, hogy most indulnak kifosztani a konyhát.

-Gratulálok- nyújtottam diplomatikusan a kezem Wood felé, aki először gyanakodva végig mért ismért, mint meccs előtt, majd végül kezet rázott velem.

-Ellenséges csapatban vagyunk és te mégis gratulálsz ahhoz, hogy megelőztünk titeket is?- kérdezte gyanakvással a hangjában. Fogalmam sincs miért, de csapdát sejtett az egyszerű dícséretemben is.

-Kitudja mikor és hogy bukkanunk új barátokra- mosolyogtam rá.- Másokkal szemben nem foglak titeket szabotálni, mert felesleges. Ha pedig mi játszunk egymás ellen, akkor ugyan olyan tisztességesen akarom végig csinálni a meccset, ahogy ti is. Tehát tőlem nem kell tartanod.

Wood elengedte a kezem, majd ismét végigjártatta rajtam a tekintetét. Szép barna szemei voltak, érdekesen emelték ki az arcát.

-Alig várom, hogy kiálljunk ellenetek Dankworth. Már nagyon kíváncsi vagyok mit tudsz a pályán, ugyanis sok mindent hallottam innen-onnan.

-Szerintem csalódni fogsz, nem kell olyan nagy durranásra számítanod- mentem bele a kis játékába én is.

-Mondom meglátjuk, Dankworth.

-Ennyire szereted kihangsúlyozni a vezetéknevemet?- kérdeztem tőle merészen. A hangom sokkal nyugodtabb volt, mint ebben a pillanatban a szívem.

-Nos... Maradjunk annyiban, hogy tetszik. Jól áll neked. Mostmár komolyan érdekel, mi mindent örököltél a névvel együtt.

Ezzel sarkon fordult és bement az öltözőbe.

Fredre pillantottam, aki Oliver után nézett még mindig, bár már rég eltűnt. A keze a teste mellett ökölbe szorulva pihent, amiről inkább elkaptam a tekintetemet.

-Nos, menjetek fiúk, érezzétek jól magatokat a partin és tomboljátok ki a fáradalmaitokat- mosolyogtam kedvesen a két égimeszelőre, mire George játékosan vállan lökött.

-Ha ennyire aggódik miattad Oliver a pályán, akkor esküszöm kezdek már én is félni, hogy mégis mire lehetsz képes- ugratott nevetve.

-Ugyan- legyintettem.- Tőlem egy pillanatig sem kell félnetek. Nem vagyok én annyira tehetséges, mint sokan hiszik, csak egy név miatt.

-Most pedig te ne beszélj hülyeségeket, ha nem igaz- vágta rá hirtelen Fred, aki hevesen fordult felém. Az arcomról lefagyott a mosoly és dermedten néztem fel rá.- Megyek, lezuhanyzom- hadarta miközben már indult is a sátor felé.

Értetlenül bámultam utána és már tettem is felé egy lépést, amikor George a megfogta a karomat, majd elém lépett félig.

-Hagyd- mondta halkan, higgadtan.- Most ilyenkor mindig stresszes, majd pár vajsör biztosan megnyugtatja. Ráadásul bőrig van ázva és fázik, úgyhogy tényleg jól jönne neki egy vajsör. 

Némán bólintottam egyet, mire George már gyengédebben nézett le rám.

-Menj te is, pihenj egy kicsit. Mindenkinek hosszú hete volt, nemsokára jön a ti meccsetek a Hollóháttal. Készülj fel lelkileg is, ez lesz az első neked.

-Igazad van- bólintottam ismét.- Visszamegyek a többiekhez. Majd... majd azért szólsz neki, hogy...

-Hogy minden rendben e?- kérdezte George mindent tudó mosollyal az arcán. Ismét csak bólintani tudtam.- Persze, de tényleg nem kell Fred miatt aggódnod, minden rendben lesz vele.

Olyan hihetően mosolygott rám, hogy ettől én is kezdtem felengedni. Mivel George sem engedte, hogy megöleljem, ezért csak felemeltem az öklöm, hogy ökölpacsival köszönjük el egymástól. 

-Később találkozunk- búcsúzkodtam tőle.

-Később- intett nekem mosolyogva, majd ő is elindult a sátor felé. 

Gyorsan szedve a lábaimat hamar visszaértem a klubhelyiségünkbe, ahol a többiek már a meleg kandalló előtt sütkéreztek és melegedtek.

-De jó dolgokat van, szó se róla- csóváltam a fejem mosolyogva.

-Na végre hogy itt vagy- pattant fel Hannah azonnal.- Eddig fáztam, de ez a gond letudva, úgyhogy mostmár meheténk ebédelni, mert az éhség problémám még függőben van.

Nevetve indultam meg vissza az ajtó felé, hogy Hannah hasát jóllakassuk. Bár néha egy feneketlen gödörnek tűnt, még az enyémhez képest is.

-Ki bír több tökös sütit megenni verseny?- kérdezte izgatottan Hannah Justin felé fordulva.

-Egyértelműen benne vagyok- vágta rá azonnal a fiú, miközben már a folyosókon sétáltunk.

-Ha veszítesz, egy órán keresztül masszírozod a hátam, mert mostanában fáj a vállam és a nyakam- szabta ki azonnal a feltételeket a lány.

-Fenébe, legyen- mondta aztán végül Justin, míg pár pillanatig csöndben volt és átgondolta az alkut.- Ha te veszítesz, akkor meg kell írnod helyettem Bimba esszéjét, aminek hatvan centiméteresnek kell lennie. És nem írhatsz bazi nagy betűkkel, csak amilyennel szoktál, de inkább hasonlítson az én irásomra.

Most Hannah vágott gondolkodó arcot, erősen mérlegelt, hogy megéri e neki végül ez az egyesség.

-Legyen- mondta végül, bár fájdalmasan ejtette ki a szót.

-Viszlát házi dolgozat- énekelte jókedvűen Justin, mire felnevettünk, bár egész végig alig bírtuk visszatartani a nevetésünket.

-Ó, ugyan már- legyintett Hannah magabiztosan.- Ha törik, ha szakad a hasam, de akkor sem fogsz nyerni.

-Majd meglátjuk- vágta rá gúnyos mosollyal Justin.

Az asztalunk felé sétálva egy alak már ott ült a társaságunk helyén. Idegesen nézett maga elé, a lába megállás nélkül dobolt a padlón és néha-néha a körmét rágta. Mi gondtalanul sétáltunk tovább, mintha észre se vettük volna azt a személyt, aki csatlakozni akart volna hozzánk. Ő viszont nagyon is észre vett bennünket. Így mikor mellé értünk azonnal felkapta a fejét és tekintete találkozott az enyémmel.

-Arabella, beszélhetnénk?- kérdezte azonnal Zacharias, amint megpillantott.