Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

183. fejezet

Gyorsan elhesegettem inkább a fejemből a buta gyermeki gondolatokat, és visszatértem a jelenbe.

Ugyanis Bill és Charlie úgy döntöttek kikísérnek minket a Roxfort pályaudvarra. Percy viszont hatalmas bocsánatkérések közepette kijelentette, hogy neki a minisztériumban a helye mindenképp.

-Higgyétek el, muszáj bemennem- bizonygatta nekünk Percy.- Mr. Kupor számít rám.

-A szorgalmas munka elnyeri jutalmát Percy- nézett rá komoly képpel George.- Még egy év, és Kupor megtanulja a neved.

Prüszkölve nevettem fel, amivel igazán megsértettem Percyt, de sajnos nem tudtam őt komolyan venni. Főleg nem azután, hogy eszembe jutott imádott főnöke és ahogyan kiejti a ,,Weatherby" nevet.

Mrs. Weasley időközben bement a falusi postára és muglitelefon segítségével renedelt három közönséges taxit. Állítólag Mr. Weasley megpróbált nekünk minisztériumi taxikat szerezni, de sajnos egy szabad járművűk sem volt.

A kocsikázós út határozottan nem volt kellemes, sem számunkra, sem a sofőrök számára, akik alik várták, hogy megszabaduljanak tőlünk. Ugyanis egyrészt túl sokan voltunk és hangosak voltunk, másrészt az állataink is hangosak voltak. Ez a rész leginkább csak Pulipintyre volt igaz, ám Hermione macskája sem volt most valami nyugodt, úgyhogy egy csomó mindenkit összekarmolt. Egymáshoz nyomódva ültünk a kocsiban, a rengeteg sok dolgunkkal, amire valószínűleg a sofőreink jól rá is csodálkoztak. Hisz normális gyerekek nem kocsikáznak csak úgy hatalmas seprűkkel, most viszont négyünknél is ott voltak a kviddicsezéshez használt kis ,,járgányaink". 

Hálásan kecmeregtem ki a kocsiból, de rögtön el is áztam, ugyanis Londonban szakadt az eső. Így mig a pályaudvarhoz nem értünk csapatunk alaposan bőrig is ázott, facsarni lehetett belőlünk a vizet, hiába próbáltunk bármiféleképpen védekezni az eső ellen. 

Sorban áthaladtunk a kilenc és háromnegyedik vágányra vezető varázslatos falon is, ahol kiákok tömege állt már a Roxfort Expressz közelében, rengetegen szálltak fel rá folyamatosan. A barátaimat a nagy tömegben hirtelen most az egyszer nem tudtam megpillantani, ezért a biztonságot választva még maradtam a Weasley család mellett.

De eljött a búcsúzás ideje, ugyanis hiába érkeztünk időben, az indulás időpontja ennek ellenére vészesen közeledett. Így kiélveztük az utolsó közös perceinket együtt.

-Lehet, hogy hamarabb viszont látjuk egymást, mint hinnétek- szólt mosolyogva Charlie, miközben megölelte Ginnyt, majd csillogó szemekkel nézett le rám.

-Hogyhogy?- kapta fel azonnal a fejét Fred.

-Majd meglátjátok- felelte a bátjya.- Csak el ne mondjátok Percynek, hogy céloztam a dologra, hiszen ez ,,hivatali titoknak minősül, amíg a minisztérium nyílvánosságra nem hozza".

Bill, aki zsebre dugott kézzel áldogált mellettünk, most vágyakozva nézett a vonatra.

-Hát igen...- szólt aztán ő is.- Az idén én is szívesen lennék roxforti diák.

-De miért?- faggatta őt George. 

Mindegyikünk iszonyatosan izgatott volt már amiatt, hogy miről tudnak a ,,nagyok", amiről mi ,,kicsiknek" fogalmunk sincsen. És igazán dühösek voltunk rájuk emiatt. Fred és George pedig valóságos pletykás vénasszonyoknak bizonyultak, annyira igyekeztek megkaparintani ezt a titkot, ugyanis előttük az embernek nem lehetnek titkai, mindenről tudni akarnak. 

-Eseménydús évetek lesz- felelte Bill huncutul csillogó szemmel.- Még az is lehet, hogy leutazom kibicelni egy kicsit...

-Miért lesz eseméyndús évünk?- kérdezte mostmár Ron is teljesen felcsigázva.- És ne használj nekem ilyen szavakat, olyan érzésem van, mintha Hermioneval beszélgetnék, nekem egyszerűbben mond!

-Hé!- csapott bosszúsan az említett lány Ron mellkasára, de Ron nem is törődött ezzel az aprósággal.

Ekkor azonban elhangzott az indulás közeledtét jelző füttyjel, és Mrs. Weasley máris az ajtók felé terelt bennünket.

Mi gyorsan megközsöntük a vendéglátást Mrs. Weasleynek Harryvel és Hermioneval együtt, ugyanis tényleg igazán hálásak voltunk neki, hogy saját gyerekei mellett, akik igazán nincsenek kevesen, még minket is befogadott nyár végén.

-Sose köszönjétek, kis drágáim- felelte kedvesen az asszony.- Szívesen meghívnálak karácsonyra is, de... azt hiszem, az idén nehéz lenne elcsalogatni titeket a Roxfortból...

-Anya!- csattant fel Ron.- Mi az, amit mindenki tud, csak mi nem?

-Este megtudjátok, ne félj- mosolygott Mrs. Weasley.- Nagyon izgalmas lesz... Jut eszembe, örülök, hogy megváltoztatták a szabályokat...

-Milyen szabályokat?- kérdezte mostmár kórusban Harry, Ron, Fred és George is. Velük együtt pedig én is. Nos... Mi öten voltunk leginkább a szabályszegő társaság, így egy szabály megváltoztatása igazán felketette az érdeklődésünekt.

-Dumbledore professzor majd elmondja nektek... Aztán ne halljak rosszat rólatok! Fred, George, ez főleg rátok vonatkozik! És csináljatok végre valamit azokkal a muhli hangszerekkel, amit egész nyáron a kezetekbe se vettetek, most bezzeg elkelett idáig cipelni őket!

Az ikrek egy árva szó nélkül inkább felszálltak a vonatra. Arcukra pillantva viszont láttam egy megmagyarázhatatlan dolgot... Mintha titkoltak volna valamit...

-ARABELLA!

Egy hatalmas sikkantás kíséretében robogott le egy szőke üstökös a vonatról, miközben három embert felborított menet közben, még csak meg sem fordult bocsánatot kérni tőlük. Egyenesen a nyakamba vetette magát, amitől hátra tántorodtam és boldogan szakadt ki belőlem a nevetés.

-HANNAH!

Ugrandozva táncoltunk körbe a peremen, miközben a vonat indulása már vészesen közel volt, lényegében már rajta kellett volna ülnünk.

-Azt hittük már nem is jössz, rendesen megijedtünk!- fakadt ki a lány, miközben elengedett végre.

-Nem láttalak benneteket, fogalmam sem volt, hogy merre lehettetek, ezért Weasleyékkel maradtam még- intettem Charlie-ék irányába, akik érdeklődő pillantásokkal méregettek minket.

-Jól van, de mostmár induljunk, amúgy is csurom víz vagy. Mi is így jártunk, ezért gyorsan átöltöztünk a vonaton még indulás előtt, valószínűleg emiatt nem találtál már itt minket- fogta meg a kezemet Hannah, miközben egy pár holmimat azonnal magához vette másik kezébe, ami szabadon maradt.

-Be sem mutatod nekünk a barátnődet?- kérdezte mögülünk Charlie, mire Hannah autómatikusan megtorpant és villámokat szóró tekintettel nézett rá. Ez már nem kezdődik jól..

-Majd ha beakarok mutatkozni akkor megteszem én. És mivel nem tettem, egyértelműen leszűrheted a következtetést, hogy nem találtalak elég érdekes személynek hozzá- vágta rá csípős hangon a lány, a szavaitól még én is zavarba jöttem.

Charlie egy pillanat erejéig csak döbbenten állt. Megtudtam érteni. Ugyanis ha azt gondolta én ellenséges tudok lenni, úgy, ahogy senki más... Akkor valószínűleg most nagyot tévedett. Mert Hannah messze földön híres volt a szabad szájáról, ami miatt már rengetegszer bajba is keveredett...

Hannah meg sem várta a fiú válaszát, már húzott is tovább a vonat felé, miközben Bill hasrányan felröhögött mögöttünk. 

Nem fordultam hátra bocsánatot kérni Charlietól, ez nem rám tartozik. Ha magának keresi a bajt, akkor küzdjön is meg vele.

Így csak követtem a folyamatosan csacsogó lányt egészen a fülkénkig és amint megláttam a barátaimat, hihetetlenül megkönnyebbülten. Megint éreztem, hogy újra haza felé tartok, egy másik otthon, egy másik család felé. Akiket sosem adnék oda senkinek sem, a világ összes kincséért sem. Mert számomra ők voltak az összes kincsem...