Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

179. fejezet

-Ébredjetek! Gyorsan, keljetek már fel!

Határozott rázogatásra riadtam fel, fölöttem pedig Fredet pillantottam meg legelőször. 

-Ki az ágyból, gyerünk!

Szót fogadtam neki, minden további nélkül, mire ösztönösen a lábamra húztam a cipőimet.

-Mi történt?- kérdeztem felváltva rá és Georgera nézve, aki éppen Ginnyt húzta ki az ágyból, Hermione pedig már rohant is át a másik sátorba Harry és Ron nevét motyogva.

-Valami baj van- felelte komoran, sürgetően Fred, miközben megkötöttem gyorsan a fűzőimet.- Kabátot is vegyél fel!

Nem mertem neki ellent mondani, vagy akárcsak rászólni, hogy ne parancsolgasson. Ugyanis hallottam kint a kiáltozásokat, a sok ordítást, a menekülő emberek hangját. Nem volt merszem neki ebben a pillanatban bármire is nemet mondani.

Ginnyi kótyagosan húzta fel a saját cipőjét és kabátját, majd őt George karon ragadta és már rohant is ki vele a sátorból, nyomában velem és Freddel. A pálcámat autómatikusan a kezemben tartottam, hogyha bármi van, én készen állok. 

-Gyerünk, az erdőbe!- mutatott elénk George, miközben a többi ember össze-vissza rohangált. 

-Hol vannak a többiek?- kihallottam a saját hangomból a pánikot.

-Apa vigyáz Harryékre, a többiek pedig már elég nagyok hozzá, hogy megvédjék a seggüket- vágta rá Fred kissé lihegve, hisz rohantunk a fák közé.

Így, hogy megtudtam a többiek nagyjából a helyzethez képest rendben vannak, még egy utolsó pillanatra hátra néztem, hogy mit hagyunk magunk mögött.

Sátrakat, amik felgyulladtak. Embereket, akik ordítva rohannak. Tűzoszlopokat, amik magasan az ég felé törnek és ez most egyáltalán nem az a fajta tűz, ami a korábbi kedves tábortüzet jelentette.

Megtorpantam. A lábamban benne volt az, hogy vissza rohanjak és mindenkinek segítsek, elhárítsam a zűrt és helyre hozzam ezt a káoszt. A szívemben éreztem, hogy nekem mennem kell, miközben az agyam tervet kovácsolt, a pálcámat pedig már magasra tartottam, támadásra készen.

Már éppen rohantam volna vissza bele a kavalkádba, amikor egy erős kéz rákulcsolódott a bal csuklómra. 

-Ne- fordít maga felé Fred.- Tudom, hogy menni akarsz, de... Ezt most kivételesen bízd rá a felnőttekre.

-Emberek hallhatnak meg!- mutatok a sikító tömeg felé a szabad kezemmel, amiben a pálcám is volt.

-De te is meghalhatsz!- vágja a fejemhez a fiú dühösen a szavait. A lángok hatására a szeme is szinte felgyulladt, úgy táncoltak benne a színek és a fények.- És az utolsó, amit valaha is megfogod neked engedni, hogy belevesd magad ebbe a bármibe is, ami itt folyik!

-Nem kell az engedélyed!- rántom ki a karom a szorításából.

-Akkor kérlek!- ejtette ki a szavakat azonnal.- Kérlek...- esdeklett nekem.

Az adrenalin bennem volt. Lehet igaza volt és a felnőttekre kellene ezt hagynom, mert nem értek semmihez sem lényegében. Viszont tétlenül elrohanni...

-Menjünk- suttogom neki úgy, mintha csak kényszerből ejeteném ki ezeket a szavakat. Abban a pillanatban viszont úgy is éreztem.

Fred kérdés nélkül az ujjaim köré fűzi a sajátjait, a pálcás kezemt magam mellé engedem és hagyom, hogy maga után húzzon az erdőbe.

A fák közé lépünk, alig látunk valamit, ahogy egyre beljebb érünk. 

-Fred!

Azonnal a hang irányába fordulunk. George és Ginny az, akik már mellénk is rohantak lihegve.