Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Rintarou Suna x Reader

Itt is az új rész anonymassassin  kérésére, remélem tetszik ^^

Mindig a fiú mellett álltam, amióta ismerjük egymást. Én akkor végeztem felső középben, amikor ő a városba költözött, az akkori munkája során találkoztunk. Eladó volt egy boltban, elsőnek a kasszában futottunk össze. Aztán egyre gyakrabban jártam be abba a boltba, ami szemet szúrt a fiúnak és rákérdezett, hogy miatta megyek-e be ennyit. Azóta pedig a randizgatásokból egy komoly kapcsolat lett, ami már két és fél éve tart.

Voltak nehézségek, amiket át kellett vészelnünk, de mindent megoldottunk. Lehetett ez féltékenység, aggodalmak, betegség, családi háttér. Igaz, a betegséggel mai napig küszködünk, de már sokkal jobban kezeljük a helyzetet. Suna depresszióval volt diagnosztizálva, valamint előrehaladott szorongással és pánik betegséggel. Rengeteg orvosi vizsgálatot tudtunk le együtt is az évek alatt, de sosem adtuk fel. A támasza voltam, amiért hálás is volt nekem. Számomra pedig ő volt a világ mindenség, így csak természetes volt, hogy mindig az oldalán voltam.

Egy nap rossz híreket kaptunk; Rintarou nagyapja elhunyt egy keddi éjjelen, szívinfarktusban. Szegényt eléggé megviselte az öreg úr halála, hiszen a nagyszülei voltak számára az egyetlenek, akikkel odahaza jóban volt. A szüleivel három éve nem is beszélt, így eléggé kiborította a dolog, hogy egy levegőt kell majd szívnia azokkal az emberekkel, akik valaha megroncsolták a fiú lelkét.

- Hé, minden rendben lesz. Okés?- fogtam kezeim közé a fiú arcát, kinek grimaszba fordultak vonásai.- Holnap azonnal indulok, ahogy felébredtem. Nem kell sokat velük lenned.

- De akkor nagyon siess..- motyogta lesütve tekintetét a barna hajú, mire aggódva figyeltem őt.- Rin..

- Hm?- végre rám emelte sárgás íriszeit, amiktől a szokásos pillagók helyett, inkább gyomorgörcsöm lett.

- Ha bármi baj van, csak szólj, oké. Ha kell, ha nem bírod egyedül, akkor csak szólj és akár hajnalok hajnalán is elindulok miattad kocsival.

- Köszönöm - fúrta végül arcát nyakamhoz, s szorosan átölelt, így én is magamhoz préselhettem őt. A nyugtató pillanatot viszont a hangosbemondó zavarta meg, jelezvén, hogy Rintarou vonata megérkezett. Egy érzelmes csókot kaptam búcsúul, s a fiú már fent is volt a vonaton.

Miután elindult a jármű, én is útnak eredtem. A munkahelyemhez igyekeztem, ahol még el kellett intézzek pár papírt, hogy úgy menjek majd a konferenciára, hogy mindennel kész lettem. Kevés volt az idő, de siettem, így pedig kész is lettem, indultam is a nagyterembe.

A megbeszélés javában folyt már, mikor nekiállt halkan rezegni a telefon a zsebemben. Először nem foglalkoztam vele, de mikor már csörögni is elkezdett, inkább elnézést kértem, s lenémítottam, meg sem nézve, hogy ki keresett. Azonban néhány perc elteltével igencsak rossz érzésem támadt, hirtelen eszembe jutott, hogy meglehet, hogy Rintarou bajban van, vagy segítségre szorul, így kisiettem a mellékhelyiségbe.

- Rintarou?- vettem fel a mobilt végre, mire hangos lihegés csapta meg a fülem.

~ Végre! [Név], segítened kell... É-én... Ide... Ide kell jönnöd. E-el kell indulnod... Most..- alig bírt beszélni, csak kapkodta a levegőt, s hallottam, hogy fel-alá járkált.

- Mi a baj? Jól vagy, Szívem?- azonnal bekapcsolt nálam a vészjelző, s már a legrosszabbakra gondoltam, ami végül viszonylag beigazolódott.

~ A gyógyszerek... [Név], otthon hagytam őket! A-azok nélkül nem fogok tudni meglenni velük! Az Isten verje meg, pedig azt kellett volna elsőként bepakolnom...

- Hé, semmi baj. Lélegezz mélyeket Rin, figyelj a hangomra, rendben? Koncentrálj a hangomra. Minden rendben lesz. Elindulok, oké? Le sem teszem a telefont addig, amíg te készen nem állsz rá - azonnal szaladtam vissza a nagy terembe, hiába fájtak a lábaim a magassarkúban.- Elnézést, de el kell mennem, vészhelyzet van.- nyitottam be, s hajoltam meg mélyen.- Tényleg, mélységes elnézését kérem, de rohannom kell.

- Menjen csak - biccentett a főnök, halvány mosollyal az arcán, mire hálálkodva néztem rá, újra meghajoltam, s siettem is a kocsihoz. Közben folyamatosan beszéltem a barna hajúhoz, aki kezdett kicsit megnyugodni, de még mindig nem volt egyenletes a légzése.

Ahogy hazaértem, fogtam egy kisebb szatyrot, s csak beledobáltam az összes gyógyszerét, amit csak találtam, s tudtam, hogy fontos számára, majd gyors cipőváltás után, roham tempóban indultam meg a kocsihoz. A telefont beletettem az üvegre felcsatolt tartójába, elindítottam a járművet, s már siettem is a vonatmegállóba, ahová a barátom is tartott. Egy pillanatra sem tette le a telefont, végig szóval tartottam őt, hogy eltereljem a figyelmét a gondról, ami miatt ennyire hevesen reagált. Amikor ő megérkezett, addig nekem még volt hátra egy órám, így leült egy padra, s engem várt.

Amint odaértem, le is bírtam parkolni, szaladtam a peron felé, amit Suna mondott, hogy merre szállt le. Tekintetem aggódva kereste az ismerős hajkoronát, amit mikor megláttam, sprintelve siettem ida hozzá, a nevét kiabálva. Rintarou is azonnal felkelt a padról, és sietni kezdett felém, majd amikor elértük egymást, szorosan zártuk egymást a karjainkba.

- Most már minden rendben lesz.. Minden megvan...- nyugtattam a hátát simogatva, mire meghallottam, hogy nagy levegőket vesz a hajamnál. Egy hümmögéssel lezárta a dolgot, csak remegve ölelt szorosan. A szívem megszakadt, hogy ismét így kellett őt látnom, de egy részem örült, hogy nem volt nagyobb baj, nem kellett kórházba vinni, vagy valami. Beletelt negyed órába, mire teljesen megnyugodott, így megfogtuk a csomagjait, s indultunk az autóhoz. Hallgatagan beraktuk a csomagtartóba a bőröndöket, majd beültünk; én a volánhoz, ő az anyós ülésre.

- Köszönöm, [Név] - szólalt meg pár perc múlva a fiú mellettem.

- Ugyan mit?- néztem rá egyetlen pillanatra.

- Csak... Annyi szart okozok neked, ezelőtt három munkahelyedről rúgtak ki miattam, mert nekem szükségem volt rád, te pedig azonnal rohantál. Túlságosan rád támaszkodok, kicsit tartok is attól, hogy emiatt eleged lesz, aztán itt hagysz..

- Nyuszi..- jobb kezemmel az övét kerestem, s összefontam ujjaink.- Soha, ismétlem, soha nem lesz elegem belőled. Tudtam jól, hogy mire vállalkozok, amikor összejöttünk, hogy nem lesz könnyű, hogy áldozatokat kell hoznom érted. De megéri. Mert az a mosoly, amit csak én láthatok, az az őszinte, szerelmes mosoly, amivel sokszor rám nézel, minden nehézséget eltöröl, tudod? Nekem ez a gyógyírem arra, hogy erős maradjak és emlékezzek arra, hogy miért, kiért is csinálok mindent. Úgyhogy ezt az aggodalmad tedd csak félre, mert amíg te nem mondod azt, hogy inkább menjek el, mert nem bírsz elviselni, addig boldogan fogok veled élni.

- Nagyon szeretlek..- nyomott hosszú puszit kézfejemre, mire elmosolyodtam.

- Én is nagyon szeretlek téged, Rin - pillantottam rá mosolyogva, így észrevettem, hogy az ő ajkai is felfelé görbülnek.