Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Mafuyu Sato x Reader

Itt is az új rész _Olvass_el_ kérésére, remélem tetszik ^^ 

Nem voltunk túl szoros kapcsolatban Yukival, igazából csak szomszédok voltunk, akik néha pár szót váltottak. Köszönéseknél tovább nem gyakran jutottunk, esetleg néha rákérdeztünk, hogy milyen volt a másik napja, tervez-e valamit a hétvégére meg egyéb ilyen alaő dolgokat. Nem tudtam róla sokat, csak amit láttam, leginkább. Még ha nem is voltunk barátok, jó volt látni, mikor barátjával a kertben napoztak, hógolyóztak vagy csak kiültek egy nagy takaróval a hintaágyra, kezükben valami forró itallal, amitől a téli, hideg levegő fehéres színt vett fel a pára miatt. Párszor odaköszönt, de még a nevét sem tudtam a lazac rózsaszín hajú fiúnak, akivel Yuki járt. Mégis, ők voltak a támaszaim, hogy létezik feltételek nélküli szerelem; olyan jó volt rájuk nézni, ahogy szerelmes szemekkel figyelték egymást, s apró mosollyal a szájuk szegletében hallgatják a másikat, vagy épp ők beszélnek. Párszor anya áthívta a fiút ugyan egy-egy ebéd alkalmával, mikor kicsit túlszámolta magát, s nem akart másnapra maradékot hagyni. Ilyenkor a fiú mindig örömmel jött át, imádta anyám főztjét. 

De persze minden jónak vége szakad egyszer. Hiába nem voltunk a legszorosabb kapcsolatban, számíthattam a fiúra. Volt, hogy ő üldözte el a fiúkat tőlem, akik nem hagytak békén és folyamatosan zaklattak, de tanulásban is szívesen segédkezett, ha valamit nem értettem. Már kezdtem úgy érezni, hogy ismét lett egy idősebb testvérem -tekintve, hogy szeretett bátyám úgy döntött, hogy amint elvégzi a gimnáziumot, minden kapcsolatát megszakítja velünk, s külföldre utazik valami nő után-, de a Sors természetesen ismét közbe avatkozott. Egy hideg téli este volt, mikor hangos ajtócsapódást hallottam a szomszédból. Sajnos nem tulajdonítottam elég jelentőséget neki. Gondoltam csak fáradt volt, vagy épp egy heves éjjelnek néznek majd elébe a párjával, így nem is zavartattam magam. Még akkor sem, ha rettenet rossz szájízzel kellett lefeküdnöm aludni. Akkor még nem értettem, miért volt annyira rossz előérzetem.

Reggel nem futottunk össze Yukival, azt hittem vagy hamarabb ment suliba, vagy pont, hogy késik. Napok teltek el így, azt hittem csak lebetegedett. Írtam neki üzeneteket, hogy megbizonyosodjak róla, hogy van. Egyikre sem válaszolt, ekkor pedig kezdtem aggódni. Mindez teljesen felesleges volt, mikor kiderült, hogy meghalt. A barátja kopogtatott az ajtónkon szombat délután. Akkor találkoztam vele először, úgy igazán. Nem szeretem emlékeimben tartani azt a napot, amikor bemutatkozott, s Yuki nélkül láttam. 

- Igen?- nyitottam ajtót, de meg is illetődtem, mikor a szomszédom barátja állt előttem, könnyes arccal.- Mi-minden rendben?- ráncoltam szemöldökeim aggódva. A fiú térdre rogyott előttem, amitől már nagyon megijedtem. Azonnal le is guggoltam mellé, s kezem a vállára simítva kezdtem el óvatosan simogatni a fiút.- Hé, mi a baj?- kérdztem lágy hangon, mire felnézett, s íriszeimbe fúrta sajátjait. Könnyben úszva csillogtak szemei, tekintete meggyötört volt és tisztán látni lehetett rajta a szín tiszta fájdalmat.

- Yuki...- ennyit tudott előnek mondani, mire bennem megállt az ütő. Elsőnek azt hittem, szakítottak, és azért volt ennyire ramaty állapotban a fiú.

- Gyere, csinálok neked teát, rendben? Minden rendben lesz, ígérem.- segítettem fel a vékony alkatot, s leültettem a kanapénkra. Nem szívesen hagytam magára, de arra a néhány percre nagy nehezen megtettem. Két gőzölgő bögrével tértem vissza, de a fiú csak melegedésre használta, bele sem ivott. Inkább csak növelte a mennyiséget könnyeivel, melyek belehulltak az ízes vízbe.- Mi történt?- ültem mellé, s tekintetem le sem vettem róla.

- ...Meghalt..- mondta ki pár perc múlva csendesen, szinte már suttogva. 

- T-tessék?- remegtek meg kezeim, így inkább a dohányzó asztalra tettem a bögrém, mielőtt még kiöntöttem volna a forró italt.