Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Itachi Uchiha x Reader

Itt is az új rész xjazminxsenpaix kérésére, remélem tetszik ^^ Mellesleg, mivel elég szépen megfogytak végre a régi kérések, illetve ez a századik rész, gondoltam tökéletes alkalom lenne újra nyitni a kéréseket ^^ Szóval nyugodtan jöhetnek újak, viszont kérlek maximum kettőt kérjetek fejenként <3

Mivel én otthonról dolgoztam, szerencsésnek mondhattam magam. Barátom egyetemi tanár volt, jómagam pedig írói karriert választottam. Ebből kifolyólag az egyetlen dolog, ami idegesíthetett, az a határidők betartása volt, habár az sem volt túlzottan nehéz, tekintve, hogy mindent igyekeztem rendszerezni, így minden hétvégén, a következő hétre vonatkozó napirendet állítottam össze magamnak, hogy még véletlenül se punnyadhassak egész nap, elvégre zavart, ha nem lehetek produktív. Mégiscsak ebből származott a pénzem, jól akartam csinálni. Általában egy nap két-három órát írtam, legalábbis ennyi volt mindig betervezve, de persze ha elkapott az ihlet áradat, akkor tovább is görnyedtem a gép előtt, hogy másnap vagy pihenhessek, és csinálhassam a ház körüli dolgokat, vagy pedig amolyan szabadnapot vehessek ki, és találkozhassak legjobb barátnőmmel, vásárolni mehessek, és a többi. 

Mivel párom általában hatig volt bent, hogy dolgozhasson, rendezgessen, és csupán ebédre szokott hazajönni, tekintve, hogy elég közel laktunk az egyetemhez, ezért nem vesződtem előtte azzal, hogy megterítsek. Pontban hatkor szoktam nekiállni az aznapi ételt elkészíteni, hogy akkor legyek készen vele, amikor beteszi a lábát az ajtón. Természetesen megesik, hogy kicsit kicsúsztam az időből, és pár percet várnunk kellett, de azt az időt is beszélgetéssel töltöttük el. Péntek lévén randevú estet tartottunk volna, azonban a férfi kérte, hogy halasszuk el a hétvégére, mert rengeteg dolga volt. Szerette mihamarabb letudni a letudni azt, hogy miről tart előadást a következő tanítási napon, s mivel kissé le voltak maradva az anyaggal, így a péntek estét arra tervezte szánni, hogy -mivel úgyis hétköznap még ez a nap- összeírja azt, hogy hétfőn mit fognak átbeszélni, igyekezett mindent érthetően, emberien megfogalmazni, hogy a kicsit gyengébb felfogású diákjai is megérthessék azt, amit szeretne megtanítani a számukra. Én megértettem ezt a kérését, elvégre neki sem jelent jót az, ha sok mindent kell bepótoltatni velük, így nem is zavartam. [...]

- Tessék, egy kis tea - tettem le az íróasztalára, s nyomtam egy puszit a feje tetejére, miközben megsimogattam a hátát.

- Áh, köszi.- Mosolyodott el egy kicsit, majd levette szemüvegét, megdörzsölte a szemeit, és hasamnak döntötte a fejét, mire simogatni kezdtem a haját a jobb kezemmel, ballal pedig továbbra is a hátát.

- Csináljak egy jó kis habos, forró fürdőt?- kérdeztem csendesen, mire fáradtan felnyögött.

- Jó lenne. De te is jössz akkor a kádba.- Nézett fel rám, én pedig elmosolyodtam.

- Ki nem hagynám - hajoltam le, hogy óvatos csókot nyomjak ajkaira.- Igyekezz akkor, én pedig megyek, megcsinálom a fürdőt. Sok van még?

- Annyira nem, a nagyján túl vagyok. Még... két és fél oldalt kellene összetömörítenem nekik..- lapozott bele a könyvébe.

- Akkor azt majd holnap reggel befejezed, hacsak nem leszel kész gyorsan vele. Hamarosan fél tizenkettő, kijárna egy kis alvás is, nem gondolod?

- De..- ásított egy nagyot.- Na menj, én gyorsan letudom ezt - paskolta meg gyengéden a combom, mire kuncogva elindultam kifelé a dolgozó szobából.- Szeretlek, [Név].- Hallottam még meg az ajtóban a hangját, a szívem pedig gyorsabban kezdett dobogni a mellkasomban.

- Én is szeretlek, Ita - pillantottam vissza a vállam felett, s megpillantottam, ahogy elmosolyodott írás közben. 

A fürdőszobában a kádba öntöttem egy kis fürdősót, és egy kevés habfürdőnek való löttyöt, s amíg engedtem a jó meleg vizet, addig előszedtem az egyik szekrényből pár illat mécsest, melyeket meggyújtottam, és különböző helyekre tettem, ahol biztos voltam abban, hogy nem okozhat tüzet. Amint eléggé megtelt a kád, levetkőztem, és köntöst vettem magamra, melyet csak lazán kötöttem meg. A sminkem lemostam -elvégre amúgy is késő volt, és Itachi is jobban szeretett anélkül az arcomra nézni-, a hajam pedig felfogtam, hogy ne legyen annyira vizes a fürdés alatt. Ezek után kimentem, vissza a férfihoz.

- Jössz, Manó?- néztem rá az ajtófélfának dőlve. 

- Persze, máris - bólintott, és miután egy cetlit rakott az utolsó oldalhoz, becsukta a könyvet, a laptop tetejét lehajtotta, s a dolgozó lámpát lekapcsolta, már sietett is felém. Szelíden fogta meg a derekam két oldalt, ahogy végig nézett rajtam, s végül egy kellemes csókba hívott. Imádtam azt, ahogyan közeledett felém, ahogyan hozzám ért; minden cselekedetében és szavában ott bujkált az őszinte szeretet irányomba. Még a vaknak is feltűnne, mennyire fontos lettem a számára az évek során, ez pedig minden egyes alkalommal megmelengette a lelkem. Hiszen tudtam, hogy ő az az ember, aki addig marad majd mellettem, ameddig csak időnk engedi.- Gyönyörű vagy - suttogta ajkaimra, ahogy pár millimétert távolodtunk egymástól. 

- Te pedig igazán jóképű - cirógattam meg arcélét mosolyogva.

Kéz a kézben sétáltunk el a fürdőszobába, ahol mindketten csupaszra vetkőzve mártóztunk meg a már-már égetően forró vízben, de azt hiszem, pontosan ez kellett nekünk. Itachi a kád szélének döntötte a hátát, én pedig a sajátomat az ő mellkasának préseltem. Körül ölelt erős karjaival, arcát a nyakamhoz fúrta, és hosszú percekig teljes csend telepedett ránk. Pihentünk. Együtt merítettünk energiát ahhoz, hogy ne aludjunk el mosakodás közben, vagy esetleg csupán csak a beszélgetés közben. Csiklandozott minden alkalommal, amikor kifújta a tüdejében lévő levegőt, és teljesen ellazított, hogy lassan cirógatta a víz alatt hasamon a bőrt. Én viszonzásul a karját simogattam fel, s le.

- Biztosan nem neheztelsz, amiért ma nem mentünk el együtt étterembe, sem sehová?- Kérdezte végül halk, mormogó hangján.

- Dehogy. Majd bepótoljuk, a munkád legyen az elsődleges, elvégre szereted csinálni.

- De téged is szeretlek. Őszintén szólva engem egy kicsit nyomaszt, hogy nem tudok elég időt rád szánni, pláne mostanában.

- Édesem..- fordultam felé egy kicsit, hogy a szemeibe tudjak nézni, miközben két kezem közé fogtam orcáját.- Én minden percnek örülök, amit veled tölthetek. Annak is, ha csak egy szobában lehetünk, de mindketten mással vagyunk elfoglalva. Majd kitapasztaljuk, hogy hogyan lenne a legjobb, és neked sem lesz örökké ennyire zsúfolt az órarended. Amint én is megleszek az új könyvem felével, egy kicsit lazítani tudok majd, és amikor éppen nem tartasz órát, be tudok menni hozzád. Meg fogjuk oldani, ígérem. Egy cseppet sem haragszom rád, te erődön felül igyekszel megfelelni az állásodban, és itthon is. Csakhogy nekem nem kell megfelelned, mert épp elég tökéletes vagy a számomra. Egy család vagyunk, még ha nem is vettél még el. És mint a barátnőd, időbeosztás ide vagy oda, ha azt mondod, hogy valami nem alkalmas, nem fogok hisztit lecsapni, mint a többi. Mert pontosan tudom az értékrended, és azt is, hogy minél hamarabb le akarsz tudni mindent, ami közbe jön, csak azért, hogy velem lehess. Úgyhogy ne aggódj ezen, ne emészd magad emiatt. Teljesen őszintén mondom neked, hogy én azt szeretném, hogy önmagad legyen az elsődleges tényező a számodra. Világéletedben másokért éltél, és nem feltétlen volt egészséges. Szeretném, hogy fókuszált végre arra, ami neked fontos, az álmaidra. Rendben? Nem foglak kevésbé szeretni, csak azért, mert dolgozol. Nem fogok rád unni. Biztonságban van a szíved nálam, megígértem neked, hogy kincsként fogom őrizni. 

- Azt hiszem...- engedett ki pár megnyugvó könnycseppet - te vagy a legjobb dolog, ami valaha is történt velem... - mosolygott el keserédesen, miközben szorosan ölelt. Tisztában voltam, mennyi fájdalmon és nehézségen kellett keresztül mennie, és mennyi kétsége van önmagával szemben legfőként. Épp ezért igyekeztem, hogy minél jobban tudatosítsam benne, hogy nem rossz ember, és nem mindig az a történet vége, hogy kirekesztik, elhagyják, félredobják, gyűlölik, vagy megvetik. A mi történtünkben nem fogom hagyni.