Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Deidara x Reader II.

Itt is az új rész, illetve az előző folytatása, szentyeager28 kérésére, remélem tetszik ^^

Sajnálatos módon másnap nem jött össze mégsem a randevú délután, illetve este. Nagyon szerettük volna, azonban a családi vállalkozásban sürgősen kellett segítség, így felajánlottam, hogy részt veszek aznap én is a mókában. Igazából a hatalmas feszültségtől, hogy minden időben kész legyen, hányingerem lett, és azt kívántam, bárcsak Deidara szerető karjaiban lehetnék inkább, de nem hagytam, hogy a rossz érzéseim kihatással legyenek a teljesítményemre. Így pedig nagy nehezen ugyan, de az utolsó pillanatban sikeresen végeztünk mindennel, és készen állt a már aznapi kora reggeli szállításra. Igazából megérte a hatalmas izgalom és idegesség, ugyanis a végeredmények egyszerűen álom szépre sikeredtek. Még én magam is meglepődtem, hogy ennyire rövid időintervallum alatt, hogyan tudtuk azokat összehozni. 

Másnap reggel viszont az iskolában igazi szenvedő élőhalott voltam. Mivel éjfél után fejeztünk be mindent, s még így is álmatlanul képes voltam forgolódni, ha négy órát sikerült szundiznom, lehet sokat mondanék. A hasfájás, émelygés, fejfájás és fáradtság az iskolában töltött időre teljesen rányomták a bélyeget. De Deidara így is mellettem volt, s nem tágított akkor sem, amikor már azon nyafogtam, s sírtam el magam majdnem, hogy a rotringom hegye kitört, amikor nekiálltam firkálgatni az egyik szünetben, miközben a barátommal csevegtem. Azonban péntek lévén, egyből az ő lakása felé vettem az irányt. Ha a tegnapi randi nem jött össze, ezen a napon be akartuk pótolni. Így hát közösen fel is szálltunk arra a buszra, amivel ő szokott haza menni, leszálltunk a hozzá közelebbi megállóban, és kéz a kézben, csendesen sétáltunk el a panel házig, amiben élt. Már fiatalon elköltözött otthonról, eleinte az unokatestvérénél élt, de tizenöt és fél éves kora óta teljesen egyedül lakott. Csodáltam igazából ezért, hiszen én képtelen lettem volna búcsút mondani az otthoni környezetnek, hogy teljesen a magam uraként éljek ennyire fiatalon. 

A szőke fiú kinyitotta az ajtaját, előre engedve engem. Le is vettem a cipőim, illetve az összes melegítésre szolgáló ruhaneműt is, s beléptem a konyhába, elvégre keksz sütés és forrócsoki volt beígérve. Tekintve, hogy a receptet fejből tudtam, nem volt nehéz egyszerre két felé figyelnem, mivel nem volt mit félreolvassak, a számok a mérlegen pedig magukért beszéltek. Dei szája szinte be sem állt, folyamatosan beszélt, de nem zavart. Oda meg vissza voltam a hangjáért. Volt valami megnyugtató, mégis libabőrt okozó az orgánumában. Nem volt sem túl mély, de nem is kifejezetten vékony, de pontosan elég volt ahhoz, hogy hetekig, megállás nélkül tudjam hallgatni. 

- Ez tényleg mesteri! Isteni lett, [Név]!- csillantak fel a szemei gyermekien, ahogy elmajszolt egy süteményt.- Ezt meg kell majd tanítanod a gyerekeinknek, amikor elég nagyok lesznek, ezt nem szabad veszni hagyni..!- Azzal elkezdte behabzsolni a megsült darabokat. Hiába voltak egyesek még forróak, őt ez nem érdekelte. Imádta, amikor ezt készítettem el, olyan volt, mintha egy ovisnak nyújtott volna oda az ember egy nyalókát. 

- És mi van akkor, ha én nem akarok majd gyereket?- Kérdeztem rá, ahogy a könyököm a pultra tettem, állam pedig a tenyerembe fektettem, miközben lestem minden rezdülését. Rizikós kérdés volt, de tudnom kellett, hogy benne lenne-e így is a hosszan tartó kapcsolatban. Persze a véleményem a gyerekvállalásról változhat a jövőben, de egy ideje már megállapodtam ennél a jövőképnél. Csak ő, és én. Meg esetleg pár állat. 

- Hm?- pillantott fel, s egy pillanatig csendben volt. Felmérte vicceltem-e, de mikor rájött, hogy nem fogom elkacagni magam, vállat vont.- Akkor majd a világgal osztod meg. Vagy ha lesz kistesód, akkor neki mondod el, és ha ő akar majd gyerekeket, akkor elmondja nekik, hogy a nénikéjüknek milyen isteni finom recept van az agyába vésve. Nem nagy dolog. Megoldjuk, hogy terjedjen az ige - vigyorodott el, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy elnevessem-e magam azon, hogy tiszta csokis volt a szája széle és a foga is, vagy pityeredjek el a meghatottságtól. 

- Akkor nem haragszol?

- Haragudni?- fagyott le a mosoly az arcáról, s átvette a helyét az összezavarodott ábrázata.- Miért kéne haragudnom?

- Azt hittem, hogy te majd szeretnél pici Deidarákat, vagy pici [Név]-eket. 

- Ja, persze. Örülnék neki, ha lennének apró kis tappancsok, amik dobogva kergetik egymást, és gyereknevetés töltené be a házat a babasírás után. De nem értem, miért kellene neheztelnem rád, amiért te ezeket nem szeretnéd.

- Mert akiknek eddig elmondtam, mind kiakadtak, hogy ilyen fiatalon ezt felesleges eldönteni, meg, hogy igenis vállaljak el gyereket, mert csodás teremtések. Mármint, igen. Szeretem őket, de sajátot nem akartam már nem is tudom mióta. Azt hittem, hogy ezzel majd dühös leszel rám, de szerettem volna, hogy tudd.

- Én nem ilyenekért szoktam dühös lenni, tudod jól - kerülte meg a pultot, hogy mellém érve, a hátamra simítson, s egy kedves mosolyra húzza ajkait.- Ha nem, akkor nem. Majd leszek egy golden retriever apukája. Vagy mit tudom én milyen állatnak. Egy repülőmókusnak, vagy egy patkánynak, nekem aztán mindegy. Ezen nem fogok veled összeveszni. Nyilván örülnék, ha mégis meggondolád magad, de nem fog ettől összedőlni a világ. 

- Kösz - mosolyodtam el végül, majd felegyenesedtem, s derekát átölelve húztam magamhoz közelebb, hogy megcsókolhassam.

- De ez azt jelenti, hogy soha nem csinálhatjuk gumi nélkül?- tette fel a kérdést, ami valószínűleg már a legelejétől fogva piszkálta az agyát, én pedig hangosan kezdtem el röhögni.

- Te kanos, fogyatékos, istenverte fiú!- csaptam meg még mindig kacagva.- Ekkora idióta kérdést baszki..!- Fogtam a hasam, mert már fájt a nevetéstől.

- Hát de, most na... Fontos kérdés ez azért, be kell látnod - kuncogta el magát.

- Istenem..- rogytam össze a nevetőgörcs miatt, ami időközben rám jött. Deidara csak büszkén mosolyogva figyelt engem. Fel akarta dobni a kedvem, és oldani akarta a feszültséget, ez nem is volt kérdéses. És ezt ő tökéletesen el is érte. Mint mindig. 

- Akkor ez egy nem?

- Nem nyilatkozom - legyintettem még mindig levegő után kapkodva. 

Szerettem, hogy mindig boldoggá tudott tenni. Tehetsége volt ehhez, de komolyan. Hiába a nagy rosszfiús hírneve, hiába hívják egyesek kattantnak és pszichopatának, számomra ő a világon a legcsodálatosabb ember.