Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Maki Zenin x (Fem!) Reader

Őszintén szólva senki nem kérte ezt a részt, azonban hónapok múltán újra fellángolt bennem a simpség, és nem tudom megállni, hogy ne írjak vele egy részt. Remélem azért tetszeni fog nektek, még ha nem is a megírandók listájából választottam őt ^^

- Hé!- fogtam sajgó oldalam, amibe szinte belefúrta a gyakorlásra használt fabotját. 

- A te hibád. Idősebb vagy, mégse te győztél - vette le rólam a lábát, s háta mögé dugta a botot, majd szabad kezét felém nyújtotta. Nagyot sóhajtottam, és inkább csak elnyúltam a füvön, behunyt szemekkel. Hiába voltam másodéves, igaza volt. Őt sosem tudtam legyőzni. Akárki mást, aki alattam volt, könnyűszerrel képes voltam elintézni, nem volt nagy tudomány, de rajta felülkerekedni egy másik téma volt. Habár én betudtam ezt annak, hogy mindez az érzéseim miatt történt, mert nem akartam bántani őt.- Mi lesz már? Folytatnunk kellene a gyakorlást!- mordult rám, de én csak fél szemem kinyitva figyeltem őt. Olyan gyönyörű volt, még úgy is, hogy haja az izzadságtól néhány helyen az arcára tapadt, és az orra hegye piros volt, mert párszor sikerült megütnöm ott, vagy legalábbis súrolni pár esetben. Teljesen elvesztem a látványában, ittam magamba mindent, ami ő volt.- [Név]...!- Mikor leszűrte, hogy nem fogok reagálni, felkelni pedig pláne, inkább szemeit forgatva lefeküdt mellém. Tekintetemmel persze minden mozdulatát követtem, így a gyepen már közelről pásztázhattam szemeit. Csillogtak. És azért, mert engem nézett velük. Ez pedig őszinte boldogsággal töltött el.

- Álom szép vagy..- suttogtam, mibe mindketten belepirultunk.

- Nem is kérdeztem semmit, mire fel ez a nagy őszinteség..?- ráncolta az orrát, ami az egyik kedvenc tulajdonságom volt tőle.

- Ismerlek annyira, hogy tudjam, mit akarsz kérdezni. "Mégis mit bámulsz?"- utánoztam hangját, majd elnevettem magam. Ő csak mosolygott. Nekem pedig a világot jelentette az, ahogyan rám nézett.

- Hé, lányok! Nem kéne edzeni?- kiáltotta oda nekünk Panda oldalról.

- Lazac.

- Hé! Én próbáltam folytatni, de kinyúlt mint valami lelőtt vad!- horkant fel Maki.

- Yuuta!- kiáltottam fel mosolyogva, ahogy megéreztem a közeledtét. A többiek még nem szoktak hozzá, hogy ennyire kedveltem a fiút, de számomra nagy jelentősége volt annak, ahogyan őt láttam. Számomra ő volt az örök hűség és szerelem megtestesítője, így rettenetesen kedveltem. Szinte már csodáltam őt azért, ahogyan szerette Rika-chant. 

- Áh, [Név]-senpai - intett egy zavart mosollyal az arcán. Mivel feltápászkodtam, és gyors léptekkel megindultam felé, egész hamar előtte is állhattam. Arcomon vigyor terült szét, ahogy a tőlem legalább egy fejjel magasabb fiú haját összeborzoltam. 

- Átadhatom Makit, ha szeretnéd, nagyon elemében van - mosolyogtam párom irányába, aki hirtelen azt sem tudta, hogy laposra verjen, vagy csak megkergessen engem. Hiába, szerettem húzni az agyát.

- Őszintén szólva reménykedtem, hogy nem mondod ezt..- sóhajtott, mire felnevettem.

Végül kiálltam, elvégre amúgy sem lett volna keresnivalóm ott, csupán unatkoztam a szobámban, mert a Sensei nem adott ki aznapra semmit a csapatomnak, a másik kettő pedig kanpartit tartott, amin akkor sem vennék részt, ha a fejemhez szegeznének egy fegyvert, így ezt láttam a legjobb megoldásnak. Szerencsémre Toge és Panda sosem panaszkodtak rám, igyekeztem nem zavarni túl sokat. Egyikükkel sem voltam túlzottan közeli barátságban, de talán az elmondható volt, hogy kölcsönösen tiszteltük egymást, és elfogadtuk a másik kicsit idegesítő, esetleg negatív tulajdonságait. Nem is vártam el, hogy csak azért, mert a társukkal voltam kapcsolatban, azonnak szeressenek meg engem, és kezeljenek úgy, mintha közéjük tartoznék. Tisztában voltam azzal, hogy nem voltam az ő csapatuk része, mivel nekem is megvolt a sajátom. Az egyetlen, ami igazán összekötött bennünket, az Maki volt. Épp ezért nem is erőltettem a dolgot. 

Persze Yuuta más volt. Ő kívülállóként került az iskolánkba, és részben emiatt igyekeztem annyira, hogy ne érezze kirekesztettnek magát. Elvégre nálam is bőven erősebb volt, szóval igazából nekem kellett volna fejet hajtanom neki, nem pedig fordítva, dehát amilyen szerény és visszahúzódó személyisége volt, ő jobbnak látta, ha engem tart feljebbvalónak, nem pedig magát. Maki párszor ideges is volt, amiért elrángattam a fiút velünk, ha nem az lett megbeszélve, hogy randizunk. Rengeteget foglalkoztam a fekete hajúval, ami láthatólag szúrta a barátnőm szemét, de a szívem nem engedte, hogy emiatt hanyagoljak egy új diákot, függetlenül attól, milyen erős átok birtokában is volt. [...]

Mikor vége volt az edzésnek, mindenki elindult a szobája irányába. Makival kézenfogva sétáltunk ráérősen, miközben én igyekeztem bevonni a cserediákot is a csevegésbe. Azonban Maki egyre csendesebb lett, s mire az ajtaja elé értünk, már abszolút meg sem szólalt, amit furcsálltam. Egy gyors öleléssel elköszöntem a fiútól, majd párommal együtt bementem a szobájába. Amikor még percekkel később sem szólt egy szót sem, éreztem, hogy én rontottam el valamit. 

- Maki?- néztem rá. Az ágyán feküdtünk, ő alul, én pedig a fejem a mellkasán pihentettem, kezemmel pedig derekát öleltem. 

- Hm?

- Mi a baj? Sajnálom, ha valamit elszúrtam. Az a gond, hogy nem akartam tovább gyakorolni?

- Nem az a gond..

- Hát akkor?- vontam fel kissé a szemöldökeim, ahogy arcát fixíroztam. 

- Semmi, lényegtelen..- fordította el az arcát, hogy a telefonjába menekülhessen. Hagyhattam is volna ennyiben, letudva azzal, hogy majd ha akar, beszél róla, de nekem túl fontos volt ő ahhoz, hogy elhaljon itt a beszélgetés, amikor tisztán kivehető, hogy bántja valami. És annak a valaminek köze van hozzám. 

- Csak mondd el. A barátnőd vagyok, igaz? Megfogadtuk, hogy nem titkolózunk egymás előtt.-  Kúsztam feljebb egy kicsit rajta, hogy tudjak egy puszit adni az arcára, majd fölé magasodva, a szemeibe tudjak nézni.- Szeretnék változtatni, hogy jó társad lehessek, de ahhoz tudnom kell, hogy mit csinálok rosszul.- Arca gondolkodó grimaszba fordult, és pár percet várnom kellett, mire előrukkolt a válasszal. Pontosabban inkább kérdéssel, de rájöhettem belőle, mi nyomasztotta.

- Szerelmes lettél Yuutaba?- eleinte nem mert a szemeimbe nézni, de ahogy találkozott tekintetünk, sebezhetőnek tűnt. Nem sokszor mutatta magát ilyennek. Nem szerette kimutatni, ha félt, bizonytalan volt, vagy aggódott. 

- Tessék?- pislogtam párat megilletődve.- Dehogy. Maki, nem - fogtam egyik kezembe arcát, így már csak egy kézzel tartottam magam, s megcirógattam vele puha bőrét.- Nem szerelmes vagyok, hanem csodálom azt, ahogyan ő szereti azt a hat éve elhunyt lányt. Csodálom, hogy kitart mellette, és elkötelezte magát, még akkor is tartva ezt, ha Rika-chan nem él. Reményt ad nekem, hogy a mi szerelmünk is ilyen. Amiért pedig ennyi időt töltök vele, az azért van, mert pontosan jól tudom, milyen érzés, ha nem kérnek a társaságodból, kivet a társadalom, és elhagy egy fontos személy. Menedéket szeretnék nyújtani neki, egy támpillére akarok lenni. Csak előjön mellette a nővéri viselkedésem. Ennyi az egész, esküszöm neked.

- Biztosan ennyiről van szó..?

- Egészen biztos. Maki, el sem tudod képzelni, mennyire szeretlek téged. Szeretem azt, ahogyan kezeled a problémákat, azt, ahogyan viselkedsz, a reakcióid, a harci tudásod, a makacsságod, az eltökéltséged, a szemed színét, a hangod, a mosolyod, a gondolkodás módod, mindent szeretek, ami te vagy. És őszintén sajnálom, hogy úgy tűnhettem, hogy mást szeretek. A lehető legőszintébben mondom neked, hogy ha azt mondanák nekem, hogy mondjak valakit, mert bárkit magamba tudnék bolondítani, akkor is a te nevedet mondanám. Ha pedig azt mondanák nekem, hogy téged nem válaszhatlak, akkor inkább nem választanék. Mert az én választásom mindig, mindig te leszel. Senki más - nyomtam apró, de annál érzelmesebb csókot ajkaira.

- Akkor jó. Mert ha igazam lett volna, akkor biztos lehetnél abban, hogy nem csak egy bottal fúrnék lyukat az oldaladba - mosolyodott végre el cinkosan, mire elnevettem magam. A légkör teljesen megváltozott, ismételten a régiek lehettünk. Ez pedig megnyugtatott. Szerettem azt, amilyenek voltunk; kicsit kaotikusak, de tökéletesek. 

- Akkor szent a béke?- mosolyogtam le rá.

- Ahogy mondod - húzott le magához, hogy testünk minden egyes porcikájával megértethessük, hogy összetartozunk.