Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Morisuke Yaku x Reader

Meg is hoztam az új részt Seventeen17_woozi kérésére, remélem tetszik ^^

- Felejtsd el! Nem, én nem vagyok hajlandó!- nyűglődtem az ágyban nyáron.

Morisuke nálunk aludt, és habár meg volt előre beszélve, hogy elmegyünk kirándulni egy kicsit a hegyekbe, arról egy szó sem esett, hogy ennyire hamar el akarna indulni, ráadásul ekkora kánikulában. Tudtuk, hogy meleg lesz, de fogalmam sem volt arról, hogy már reggel hétkor harminc fokot megközelítő hőmérséklet jellemzi majd ezt a szombati napot. Fejemre húztam a párnát, és erősen kapaszkodni kezdtem az ágyamba, nehogy a fiú le tudjon húzni. Ilyenkor örültem annak, hogy rövidre nyírva szerettem a hajamat hordani mindig is; bele sem akartam gondolni mennyivel melegebbnek érezném az időt hosszú tincsekkel a nyakamon.

- [Név]!- rántott egyet a lábamon a fiú idegesen.- Megbeszéltünk, hogy elmegyünk, ne csináld azt, mint mindig! Ezt nem mondhatod le.

- Dehogynem! Megyünk majd máskor, amikor nincs ekkora kánikula!

- És, ha most akarnám megkérni a kezed? Mi van, ha elrontod a saját lánykérésedet, hm?

- Asszed' beveszem?- horkantam fel.- Édesem, tudom jól, hogy nem tizennyolc évesen akarsz megnősülni, ennyire én sem vagyok hülye, akárki, akármit mond!

- Jó, feladom - engedett el feltarott kezekkel, mire diadalittas mosollyal fordultam vissza a hátamra a puha matracon.- Majd ráírok az egyik osztálytársamra, akinek tetszem. Ő biztosan eljön majd velem.. - szegte fel az orrát, ahogy elővette zsebéből a telefont, és úgy csinált, mintha pötyögni kezdene valakinek. Én csupán jót mulattam a helyzeten, kicsit sem hatott meg a dolog.

- Mondd meg neki, hogy üdvözlöm, és szóljon a bátyjának, hogy ma ráérek, mert te vele mész el randizgatni.

- Túl sokat vagy Levvel... Rád ragadt a lustaság... - sóhajtott fel, ahogy telefonját lezárva, lehuppant mellém az ágyba.

- Nagyon szeretnéd, hogy elmenjünk?- kérdeztem rá, ahogy fejem az ölébe hajtottam, és egyik kezét felemeltem az ágyról, s összekulcsoltam az ujjainkat, majd nézegetni kezdtem a kezünket. Szinte tökéletes párként simult a tenyerem az övébe. Olyan volt, mintha megtaláltam volna az egyetlen hiányzó kirakót a képhez: minden hiba nélkül passzoltunk egymáshoz.

- Nagyon nem akarsz eljönni?- pillantott le rám.

- Én kérdeztem előbb - mosolyogtam rá, mire ő lentebb hajolt egy csókért, amit boldogan viszonoztam.- Megkérem aput, hogy vigyen el minket a hegy lábához legalább. Kényelmesebb, mint tömegközlekedéssel eljutni oda. Aztán szépen felsétálunk rá, gyönyörködünk a kilátásban, lejövünk, és haza buszozunk. Így megfelel?

- Teljesen - biccentett, már vidámabb arckifejezéssel.

Felültem hát, és elcsoszogtam a szekrényemhez, hogy valami kényelmes ruhát találhassak magamnak, ami túrázáshoz jó lehet. Amint összeszedtem mindent, elkezdtem átöltözni. Nem zavartattam magam, noha még nem feküdtünk le egyszer sem. Arra még nem álltam készen, ám a fehérneműben való megjelenés előtte nem jelentett gondot. Láttam, hogy nézett, és abszolút nem zavart. Szerettem, amikor nézett. Mégpedig azért, mert teljesen tisztában voltam azzal, hogy nem szexuális módon stírölt, hanem csak szimplán mindent szeretett, ami én voltam. Ebbe pedig a testem is beletartozott. Imádtam a szerelmes tekintetét figyelni, akárhányszor rajtakaptam azon, hogy nézett engem. Amint átöltöztem, indultam volna a fürdőszobába, de a fiú hangja megállított:

- [Név]!

- Igen?- fordultam hátra kíváncsian.

- Köszönöm - mosolygott rám.

- Semmiség, Morisuke. [...]

Nagyon nehezen szedtem össze magamat, ugyanis eszméletlen álmos voltam még. Az este sokáig filmet néztünk, így nem aludtam túlzottan sokat, de mindent megpróbáltam elkövetni annak érdekében, hogy mihamarabb frissebbnek érezzem magamat. Apa természetesen beleegyezett abba, hogy elvisz minket, még azt is megígérte, hogy elugrik értünk, hogy haza is tudjon hozni bennünket, így megnyugodtam, hogy nem kell majd visszafelé buszoznunk. A kávé egy kicsit segített, de az odaúton még bőven ébredeztem. Habár az sem segített a helyzetemen, hogy Yaku cirógatta a combomat a hátsó ülésen, miközben hárman beszélgettünk. Szerettem ezt a szokását, élveztem az érintését a bőrömön, de az is igaz volt, hogy nagyon nyugtató hatással volt rám, amikor ezt csinálta, s ez alól aznap sem volt kivétel. Amikor kezdtem volna felélénkülni, teljesen elkábított a simogatása.

Maga a kirándulás nem volt túlzottan vészes, igazából eléggé élveztem. Párszor igencsak kifáradtam, emiatt pedig meg is kellett állnunk néhány percnyi szusszanás erejéig, de Yaku abszolút nem volt dühös, vagy ideges. Talán még élvezte is, hogy leülhetett mellém, és magához húzhatott. A kilátás pedig valami csodálatos volt. Nem voltam annyira kirándulás megszállott, mint a fiú, de be kellett lássam, hogy ezt az alkalmat kár lett volna kihagyni. Maga a túra útvonal is gyönyörű volt, de ami a tetején fogadott minket, arra szavakat sem találtam. Szabadnak éreztem magam, és meglepően boldognak. Talán Morisuke miatt. Talán miatta éreztem magam ennyire jól végig, és ő volt az oka annak, hogy nem akartam feladni, és visszafordulni.

- Ez csodálatos...- tettem a kezem a derekamra, miközben pihegve figyeltem a tájat. A fiú mellém lépett, egyik karjával pedig magához ölelt, és fejét az enyémnek döntötte, mivel szinte egymagasak voltunk.

- Egyetértek. Voltam már itt korábban is, de azt hiszem, ez a nap mindent visz. Örülök, hogy eljöttél velem, [Név] - nyomott puszit az arcomra, mire ajkaim felfelé görbültek.

- Tudod, én is örülök neki. Szerintem ez bekerül a TOP tíz kedvenc randink közé.

- Melyik áll az első helyen?- érdeklődött, miközben egy kicsit közelebb húzott magához. Alapvetően nagyon melegem volt már, de valahogy az ő közelsége nem zavart annyira, hogy elhúzódjak.

- A legelső. Amikor másodévben elmentünk a legelső hivatalos randevúnkra. Az volt a kedvencem.

- Dehát ott nagyon sokat balfaszkodtam - nevetett fel a fiú az emléken.- Nem tudtam, mit kéne mondjak, hol érhetek hozzád, miként viselkedjek. Teljesen be voltam szarva, hogy az a legelső, ahol tényleg a barátnőmként jöttél el velem valahova.

- Pontosan emiatt - kuncogtam el magam.- Édes volt az igyekezeted. Miután hazakísértél, órákig csak vigyorogtam a párnámba.

- Tényleg?- cirógatta meg a derekam.- Csak mert én is óriási vigyorral mentem haza.

- Hát ez aranyos - vigyorogtam rá. Arcáról sütött a boldogság, ahogy a szemeimbe nézett. Abban a pillanatban tudatosult bennem igazán, megrendíthetetlenül a tény, miszerint megtaláltam az igazi lelkitársam. A másik felem. Életem nem első, de annál igazabb szerelmét.