Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Armin Arlert x Male! Reader

Itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Hiába végeztem kb kutatómunkát, nem találtam meg a/z @Ash_Lohan felhasználó nevű kérőt, pedig tudtam, hogy volt egy rész, ahol átírtam már az élő fiókjára egy részt, de nem találtam, szóval ne haragudj légyszi 😅

Igazából Armin pont a legjobb pillanatban toppant be az életembe. Mondhatni megmentette az emberekbe vetett hitem utolsó kis darabkáját. Már ott tartottam, hogy undorodtam minden kis interakciótól, amit emberekkel kellett végezzek. A barátaim sorra basztak át, a fiúk rendre hagytak el. Rengeteg pletykát hallottam, amit az állítólagos akkori "barátaim" terjesztettek a hátam mögött, mikor még jóban voltunk, akkor is. Így hát meg lettem bélyegezve, mint a "naiv, buzi gyerek". Egyre jobban kaptam a sarat, egy idő után már minden miatt. Odahaza sem mentek már egy ideje jól a dolgok, a jegyek egyre fontosabbá váltak, a pletykák őket is elérték, így szorosabban fogtak, sőt, volt olyan időszak is, mikor el lettem tiltva szó szerint minden fiú egyedtől, mondván, hogy tartsak egy kis méregtelenítés félét.

Az egész iskola ferde pillantásait kellett nap, mint nap elviselnem, ami kezdett kicsit sok lenni. De ami a legjobban fájt, hogy azok a barátaim, akiket a legjobban szerettem, akikhez a leginkább ragaszkodtam, még ők sem tartottak ki mellettem, nem védtek meg, csak végignézték, ha bántottak. Mindegy volt nekik, hogy szavakkal, vagy tettekkel, ők kimaradtak mindenből, nem akartak balhét maguknak. Én mindig azt hittem, hogy a közeli barátaim valóban a barátaim, de egy ideje már minden másképp látszódott. Kegyetlen volt a felismerés, hogy teljesen egyedül vagyok, hiszen a szüleimet is jobban érdekelték a jegyeim meg a hírnevem, mint az, hogy hogyan is érzi magát a kicsi fiuk. 

Már épp úgy voltam, hogy feladom, a magány nyugodtan felemészthet, már minden teljesen mindegy, lényegtelen az egész világon létem, s ekkor talált rám ez az imádnivaló szőke fiú. 

Egy szombati délutánon éppen bezárkóztam a szobámba, s nekiálltam tanulni, hogy lefoglaljam kicsit a sötét, ködös gondolataim. Teljesen belemerültem a fizika világába, sorra oldottam meg a feladatokat, viszonylag elég gördülékenyen ment az egész, oda sem figyeltem másra. Nem engedtem, hogy a telefonom elvegye a figyelmem, így lenémítva, képernyővel lefelé tettem az asztalom szélére. Mikor megvoltam az összes feladott, megtanulni való házival, nagyot sóhajtva gördültem az asztalom széléhez, s kaptam a kezembe a telefonom. Általában nem kaptam sok értesítést sehol, aznap viszont láttam, hogy majdnem az összes képem beszivezte Instagrammon egy fiú, aki be is jelölt, valamint rám is írt. Kicsit meghökkentem, ugyanis ilyen gyakorlatilag még sosem történt meg velem. 

Armn_At: Szia! Sajnálom, ha zavarok, de nem tudtam ellent mondani annak, hogy írjak neked, hátha valami jó sül ki belőle. Nem is tudom... lenne kedved esetleg ismerkedni? 👉🏻👈🏻

Me: Szia, nem zavarsz, pont most végeztem a tanulással. Nem valami fuckboy vagy, ugye? Azokból egy életre elég...

Armn_At: Jajj nem, dehogy! Isten mentsen! Csak szimpatikus voltál 🙌🏻🙅🏼‍♂

Aranyosnak találtam, hogy ennyire könnyedén heves reakciót válthattam ki belőle, egyetlen kérdéssel, így hát adtam neki egy esélyt. Úgy éreztem, rosszabb már nem lehet, max csak megint összetörik a szívem, de ahhoz már hozzá voltam szokva, úgy ahogy, így már teljesen hidegen hagyott a tudat, hogy megtörténhet. A napot végig beszélgettük, szépen lassan elkezdtük megismerni egymást, apró léptekben haladtunk, elvégre mindek siettettük volna a dolgokat.

Abból az egyetlen napból az lett, hogy végül már több mint kerek egy éve beszélgettünk, s szépen lassan igazán szerelembe estem. Az idő teltével viszont féltem ettől, ugyanis rájöttem, hogy azt már biza nehezen viselném, ha ő is itthagyna, túlságosan élveztem a vele való beszélgetést, napi rutinommá vált, hogy minden reggel és este köszöntsem, hogy pár órát kivéve mindig valamiről beszélgettünk, teljesen nyílt lapokkal, tabuk és korlátozások nélkül. Jól esett végre egy ilyen szerelembe csöppeni, a sok seggfej után. Azonban már nem volt elég, hogy csak chat-en tartottuk a kapcsolatot, esetleg néha felhívtük egymást vagy sima hívásban, vagy videón keresztül. Meg is beszéltük, hogy a nyári szünetben összehozzuk az első találkozónkat, kiutazok hozzá. Nem lakott annyira messze, csak két órát kellett vonaton ülnöm, de biztosíthatok mindenkit, hogy abszolút megérte.