Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Kaoru Sakurayashiki / Cherry x Reader

Itt is az új rész SinkaLuca kérésére, remélem tetszik ^^ Nem lett életem műve, de talán egy kis résznek megteszi 

- Kaoru, valami zöld hajú fazon áll velem szemben-

- Említsd meg kérlek, hogy izmos és jóképű - mosolygott büszkén a velem szemben álló férfi, akit még az életem során egyszer sem láttam. Csupán nem régiben mélyültek el a dolgok köztem, és a rózsaszín hajú férfi között, így nem sok barátját ismertem, egyedül a szüleinek mutatott be, valamint egy véletlen folytán futottunk össze egy Reki és Langa nevű duóval, amikor elkísértem bevásárolni a párom. Még a költözés témakört sem feszegettük túlságosan, így nem tudtam, kik a megszokott vendégek nála. 

- Öhm... Izmos és sármos, beengedhetem?- Kiáltottam el magam ismét, mire egy hangos sóhajt hallottam meg a hálóból, majd felénk közeledő lépteket. Kaoru egy melegítőnadrágot, valamint egy egyszerű fehér pólót hordott, haját pedig egy gyors kontyba fogta fel a feje tetején. Teljesen ellent mondott az utcai viseletének, de tekintve, hogy kora reggel volt még, ő pedig nem kimonóban aludt, ez megszokott volt. 

- Azt hittem megbeszéltük, hogy a mai napom végképp ne rontsd a proteinporral tömött agyaddal.. - masszírozta meg az orrnyergét a barátom, én pedig értetlenül néztem fel rá. 

- Bocs, de fontos infóim vannak, a srácokról van szó. Nem hiszed el, hogy milyen pletykák járják körbe a deszkás közösséget!

- Szóval egyszerű pletykák miatt törtér ránk?- vonta fel félig a szemöldökét, miközben próbálta megtartani a hideg vérét.

- Én a helyedben inkább örülnék annak, hogy informálódhatok valakitől, aki tisztában is van a dolgokkal, retardált pápaszemes!

- Én pedig a te helyedben megkérdezném magamat, hogy egyáltalán áttolhatom-e a pofámat csupán ennyi miatt!

- Öhm... Magatokra hagyjalak?- kérdeztem egy kínos mosoly kíséretében, ugyanis egyáltalán nem értettem a helyzetet, s legjobbnak láttam őket egyedül hagyni, hogy megbeszélhessék a dolgokat kettejük közt.- Elmehetek addig lefürödni, vagy készíthetek három kávét, ha mindenki kér.

- Nem mellesleg, ő kicsoda?- mutatott rám a zöld hajú, lebarnult férfi.- Még soha nem láttam veled, mi van, titkolózol a legjobb haverod előtt? Mit ne mondjak, kisség fájt így megtudnom - sóhajtott drámaian, de Kaoru arcán csak egy fintor jelent meg.

- Ő a barátnőm, és azért nem mutattam be neked, mert nem akartam őt kitenni a személyiségednek, elvégre tudjuk mennyire szereted a nőket.

- Mélységesen sért már csak a gondolata is annak, hogy ezt feltételezted rólam... Kojiro Nanjo vagyok, ennek a befásult, AI megszállott "tüneménynek" vagyok a legjobb barátja, habár ezt nem akarja elismerni. Örülök a találkozásnak!- Mosolygott, ahogy felém nyújtotta a kezét. Egyetlen pillanatig hezitáltam csupán, de mivel nem akartam faragatlan lenni, elfogadtam a kézfogásra invitálást, s tenyerébe csúsztattam a sajátom.

- [Teljes Név] vagyok, Kao barátnője. Részemről az öröm - biccentettem aprót, egy mosollyal az arcomon.- Tehát, kérsz kávét te is? Hogy iszod?

- Most jó lesz kevés tejjel és két kanál cukorral. Köszönöm - bólintott, majd a páromhoz fordult, s már ismételten veszekedésbe kezdtek, amin halkan elkuncogtam magam, ahogy sarkon fordultam. 

Elsőnek a kávékat csináltam meg, majd miután szóltam a még mindig az ajtóban ácsorgóknak, hogy készen lettek a koffein bombák, indultam is be a fürdőszobába, kezemben tiszta ruhaneműkkel, illetve a saját kávémmal. Igyekeztem rövidre fogni a tusolást, elvégre nem a saját víz számlám terheltem, majd miközben készülődtem, kortyolgatni kezdtem a kellőképp lehűlt finom innivalót. 

Mire kiértem, ismét csak kettesben voltunk a házban. Nem tudtam eldönteni, hogy én pepecseltem-e sokat odabent, vagy pedig ők tudták le hamar a beszélgetést, de inkább nem tettem fel a kérdést, csak csatlakoztam páromhoz az asztalnál. Szendvicset falatozott, miközben egy újságot olvasott, de amint észrevette, hogy leültem mellé, s az egyik fél szendvicsét elvéve, én is eszegetni kezdtem, letette a papírt, és egy halvány mosollyal fordult felém. Egy ideig csak figyelte, ahogy ettem, s hiába nem tudtam megérteni azt, hogy tekintete a látványom miatt miért lágyult meg ennyire, mégis jó érzéssel töltött el. 

Jobb kezét - mivel az volt közelebb hozzám, - a combomra simította, miközben tovább evett, ami apró pírt idézett az arcomba. Mindig szerettem, amikor hozzám ért, s különlegesnek tartottam a tapintását érezni a bőrömön. Tekintve, hogy amikor nem valamelyikünk otthonában voltunk, hanem elmentünk randevúra, akkor nem igazán rajongott azért, ha érintkezünk - ezalól a kézfogás kivételt képzett, azonban megölelni, vagy csókot adni nem volt hajlandó -, mivel számára ez túlságosan is intim dolognak számított ahhoz, hogy ennek bárki más is a tanúja legyen, így mindig nagy becsben tartottam azt, amikor önszántából ért hozzám. Igaz, hogy a négy fal között ez nem volt különösképpen újdonság, de még így is kellemes görcsbe állt tőle a hasam minden egyes ilyen alkalommal. 

- Bocs, a reggeli dolog miatt. Azt hittem, hogy kellőképpen világosan elmagyaráztam neki, hogy miért ne jöjjön ma át. Tudom, hogy nem szereted, amikor valaki a reggeli kinézeteddel lát, szóval sajnálom, hogy neked kellett ajtót nyitni, és beszélni vele. 

- Ugyan, oda se neki - legyintettem, ahogy a vállának hajtottam a fejem.- Jó volt megismerni valakit, aki fontos résztvevője az életednek. Kicsit közelebb érzem magam hozzád - mosolyodtam el.

- Ő nem is-

- Hát hogyne - nyomtam puszit az arcára.- De akkor is jól esett. Köszönöm, hogy nem tagadtál le.

- Már miért tettem volna ilyesmit? Még ha nem is szándékos volt, nem tennék ilyet veled. Olyan lenne, mintha szégyelnélek, pedig rettenetesen fontos vagy nekem. 

- Csak mert történt már velem olyasmi, hogy az aktuális partnerem inkább máshogy nyilatkozott rólam, mint ami a valóság volt. 

- Inkább ne vegyél egy kalap alá, azokkal a gyökerekkel, jó? Én megbecsüllek, nem úgy mint azok - hintett gyengéd csókot az ajkaimra, miután óvatosan felemelte az államnál fogva a fejemet. Elmosolyodtam a gesztusra, egyszerűen imádtam, amikor ő kezdeményezett. Mindig vigyázott rám, szinte úgy fogott meg mindig is, mintha csak egy emléktárgy volnék, akire rettenetesen oda kell figyelni, nehogy összetörjön, vagy bepiszkolódjon. 

- Tudod, nagyon szeretem azt, hogy ennyire szeretve érzem magam melletted. Remélem te sem érzed magad egy rakat rongynak mellettem - mosolyogtam vidáman, s engedtem ki egy halk kuncogást, mire ő is felfelé húzta szája szegleteit, s megsimogatta a hajam. 

- Egy cseppet sem. Boldoggá teszel, még akkor is, amikor nem teszel semmit. Örülök, hogy berontottál az életembe - tűrt el egy tincset a fülem mögé. Amit a szavai műveltek velem, az leírhatatlan volt. Nem tudnám senki számára sem megfogalmazni azt a mérhetetlen nagy szerelmet, boldogságot és büszkeséget, amit abban a pillanatban éreztem. Olyannyira érték el szavai a szívem, hogy az szinte belesajdult a szerelembe.

- Tudod mit? Életem legjobb döntése volt azon a napon kimenni az utcára, hogy megsétáltassam a testvérem kutyáját - vigyorodtam el az emlékre.

Mókás volt, ugyanis a/az [fiatalabbik/idősebbik] testvéremnek a kutyája egy hatalmas bernáthegyi kutya volt, akit levittem egy nyugodt kis részére a városnak, azonban azzal nem számoltam, hogy teljesen felpörög majd az elrepülő galambok láttán, és kiszakítja magát a kezeim közül, nekem pedig üldözőbe kell majd vennem őt. Így estem bele szó szerint Kaoruba, aki arrafelé igyekezett haza a deszkáján, mivel nem tudtam őt időben kikerülni. Persze rengeteg alkalommal kértem elnézést tőle, ugyanis szörnyen röstelltem a dolgot, ő pedig segített elkapni a kutyát, hogy az ne borogasson fel senkit, illetve ne késztesse ugatásra a többi kutyát, ami nagy zajjal járt. Végül elkísért az otthonomig, ahol a szőrmókra vigyáztam, én pedig megadtam neki a számomat, hogy ha esetleg volna valami, amivel törleszthetek az esést illetően, akkor hívjon fel, és a segítségére leszek. 

- Nekem pedig a legjobb döntésem volt felhívni téged, annyi napnyi gondolkodás után, hogy igyunk meg valamit - húzott közel magához, hogy szorosan a karjaiban tarthasson.