Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Shoyo Hinata x (Male!) Reader

Itt is az új rész H4KUWEB kérésére, remélem tetszeni fog ^^

- Szia..- mosolyogtam rá szomorúan, ahogy megfordultam és elindultam, mielőtt felszállna nélkülem a gép.

=====

Azt ígérték anyámék, hogy ezúttal lehorgonyzunk és nem lesz több költözés. Hat évesen kezdődött minden, akkor költöztünk Japánból Koreába. Aztán mentünk mindenfelé: Franciaország, Olaszország, Amerika sok táján is megfordultunk, rengeteg új városba költöztünk, szinte minden évben új helyet kellett az otthonomnak neveznem. Jobb esetben két évig tartózkodtunk egy lakásban, de az ritkaságszámba ment. Keresték anyámék a megfelelő helyet, azzal a kifogással, hogy nekem mi a legjobb, de tudtam, hogy nekem ehhez semmi közöm. Csak azért mentünk, mert nekik mehetnékük volt és az ő álvárásaiknak nem tettek eleget a helyek. Mindig más volt a kifogás; nincs elég fizetés ahhoz, amit csinálnak, koszos a lakás, penészes vagy a szomszédok zajosak és kotnyelesek, tiszta szemét az utca és egyéb jóság. Megtanultam befogni a szám, így mire tizenhét éves koromra visszatértünk szülőföldemre, már egy befásult, csendes diáknak számítottam a többiekhez képest.

A Karasuno Highba jelentkeztem, abban a reményben, hogy itt már el tudom végezni az iskolát tisztességesen. Eddig magántarárom volt, azonban mivel azt mondták, hogy ezúttal maradunk, rá tudtam venni a szüleim, hogy elhagyjuk őt, s közösségbe mehessek. Örültem, hogy végre emberek közelébe mehettem és fellelkesültem, hogy esetleg végleges barátságokat is köthetek, vagy lehet tartós párkapcsolatom. Az első napom pár hónappal az évkezdés után történt meg, izgultam, hogyan fogok beilleszkedni.

Bemutatkoztam az osztályomnak, s hiába akartam barátkozni, bennem volt a tudat, hogy a szüleim mellett nem beszélhettem akármiről, így mostanra mindenkivel szemben megfékeztem magam. Nem mentem oda senkihez, csak akkor beszéltem, ha odajöttek hozzám, s csupán arról beszéltem, amiről kérdeztek. El voltam szokva a társas élettől, mivel nagyrészt csak neten tudtam csevegni másokkal és szándékosan nem alakítottam ki életreszóló barátságokat sehol. Igyekeztem a hanyagolható barát lenni, akiről tudták, hogy kis időn belül úgyis kiesik a csapatból. Így kevésbé fájt nekik is és nekem is a búcsú. Itt azonban más volt. Mert Ő itt volt.

Sugawara által ismertem meg Hinatát. Ő volt az egyetlen barátom, aki még tartotta velem a kapcsolatot, amióta egy nyárra kijöttem Japánba a nénikémékhez tizenegy éves koromban.

- Srácok, ő itt [Teljes Név] egy nagyon régi barátom!- mutatott be a csapatának, amikor megkérdezte szeretném-e végignézni az egyik edzését. Tekintetem szinte vonzotta a narancs hajkoronát viselő angyali arc.

- Helló - intettek többen is.

- Ülj csak le valahova, kábé másfél óra múlva mehetünk is enni - bökött oldalba az ezüst hajú, én pedig bólintva leültem egy padra. Szemeim azonban alig tudtam levenni a kis törpéről. Energiabomba volt, de nagyon ügyes. Persze hibázott még néha, de ahhoz képest, hogy kezdő volt az új csapatban, kalapom emelném előtte. Gyakorlatilag külön vonzásköre volt, más magyarázatot nem tudtam találna arra, miért vándorolt vissza rá a tekintetem újra és újra.

- [Vezeték Név]-san, igaz?- szólitott meg végül az edzés végig. Hullámos tincsei izzadságban tocsogva simultak az arcára, és a fenébe is, de iszonyatosan szexinek találtam.

- Igen - bólintottam aprót, ahogy felkeltem a padról.

- Az én nevem Shoyo Hinata, nagyon örülök. Sugawara-senpai már mesélt rólad, alig vártam, hogy személyesen is megismerjelek!- hajolt meg, mire én is kicsit meggörnyedtem köszönésként.