Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Sai x Reader

Itt is az új rész  kérésére, remélem tetszik ^^ Illetve remélem fel tudom dobni az egész napod ezzel Vanadyn2_0 <3

Őszintén reménykedtem abban, hogy az lesz életem legjobb döntése, hogy rajzot tanulok. Mozgókép- és animációkészítőnek vettek fel a közeli szakközépiskolában, mivel imádtam rajzolni már kiskorom óta, és ez a szenvedélyem felfokozódott addig, hogy ezzel akartam foglalkozni a jövőben. Azonban a szomorú valóság az volt, hogy sokkal több stresszel és idegességgel járt az egész, mint én azt hittem. Abban reménykedtem, hogy mivel szerettem ezt mindig is, könnyebb lesz majd teljesíteni a feladatokat, de legnagyobb sajnálatomra nem így történt. A páros feladatokat pedig főként utáltam. Rendszerint lány párokat kaptam, amivel nem is volna baj, mert sosem volt problémám azzal, hogy elbeszélgessek velük, de az osztályomban nem azok a fajta női egyedek voltak megtalálhatóak, akikkel az ember szívesen interaktálna bármikor is. Így egy hatalmas kő esett le a szívemről, amikor meghallottam, hogy az osztály második legcsendesebb fiújával raktak egy párba. A neve Sai volt, és mindig is csodáltam. Jól értett ahhoz, amit csinált, keveset hibázott, és minden tanár szerette őt, annak ellenére, hogy igencsak visszahúzódó típus volt. Habár ha felszólították, vagy prezentációt tartott, be sem állt a szája, rengeteg információval tudott szolgálni. 

- Szia!- léptem mellé gyorsan, mielőtt még kilépett volna a teremből. Érdeklődve rám nézett, ahogy oldalra lépett egyet, hogy ne tartsuk fel a többieket, én pedig követtem.

- Helló.

- Velem leszel egy párban majd. Öhm... mikor érsz rá? Megbeszélhetnénk a részleteket, aztán nekiláthatnánk a munkához. 

- Holnap iskola után nekem jó. Megfelel?

- Tökéletes!- bólintottam, és megigazítottam a táskám pántját.- Oh, itt a számom, ha esetleg nem jönnél iskolába, vagy valami. Még az órán felírtam. Bármilyen infód van, csak írd meg. De ne hívj. Utálom, ha hívnak.

- Rendben - biccentett egy aprót.- Akkor holnap.

- Igen, szia!- integettem neki mosolyogva, és előkotorva táskámból a fülhallgatómat, hazafelé is indultam. 

Sai nem írt, nem keresett aznap. Nem lepett meg, amúgy is csak vészhelyzet miatt adtam neki oda a telefonszámom, mert ki nem állhattam a meglepetéseket. Nem kockáztathattam meg, hogy esetleg pár nap kiessen, és ne tudjam meg, mikor láthatunk végre neki a közös projektnek. De szerencsére jött iskolába, és az utolsó óra után azonnal a padom előtt termett. Megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzánk, mert nála voltak otthon, így pedig nyugodt környezetben ötletelhettünk. A támpontunk, pontosabban inkább kritériumunk, nem volt más, mint a "felhős" szó. Mind a ketten túlságosan klisésnek találtuk, hogy egy tájképet fessünk, annál többet akartunk kihozni. Valami egyedit, ami nem mindenki agyában fordulna meg. Tudtuk, hogy sokan a legegyszerűbb megoldást fogják választani, s remek lehetőségnek találtuk ezt arra, hogy kitűnjünk egy kicsit. 

- Mit szólnál egy szerelmes tekintethez? Azt mondják, olyankor rózsaszín ködös tekintettel néznek a másikra az emberek, a köd pedig gyakorlatilag felhő. 

- De természetesnek kell lennie. Milyen jelei vannak annak, ha valaki így néz?

- Tényleg ennyire nem értesz az érzelmekhez? Vagy csak az emberekhez?- vontam fel a szemöldökeim, ahogy az asztalra könyököltem. Ő csak vállat vont, és megcsóválta a fejét.- Ah, rendben..- sóhajtottam.- Ellazul az egész arca, a szemhéjai lecsukódnak, fókuszáltan figyel, a pupillái kitágulnak. Az arca kicsit rózsaszínes lesz a pírtól, a szája pedig egy hangyányit felfelé kunkorodik. Sokszor a fejet egy kicsit oldalra is billentik a nagy bámészkodás közben, ha annyira belemerülnek. Észrevehetően meglágyul az egész tekintete a személynek, nem olyan erősek a vonásai, sokkal inkább mint a finom ecsetvonások. Nem tudom mennyire érthető..

- És mi mégis hol találunk egy ilyen embert?

- Van egy teljes hónapunk. Csak találunk alanyt, akit lefesthetünk. 

- Egy próbát megér. Nem rossz az ötlet, el kell ismernem. Majd aprócska kis rózsaszín felhők lesznek elrejtve a csillogás helyett esetleg a szemben, és a háttér is olyan lesz, mint amikor reggel az ég alja pirosas, rózsaszínes, narancsos. 

- Tökéletesen hangzik.

Sokat jártunk össze emiatt. Megbeszéltük, találkoztunk-e olyan emberrel, aki hasonlóan nézett volna valakire, de mindig nemlegesen kellett felelnünk a másiknak. Kezdtük feladni, de ki akartunk tartani amellett, hogy valaki a modellünk legyen, és őszinte, igazi szerelemmel nézzen majd a párjára, miközben mi megfestjük. Így viszont ki is szakadtunk a komfort zónánkból, és együtt elmentünk rengeteg helyre, hátha találkozunk igazi szerelmes párokkal, de egyszer sem jártunk sikerrel. 

- Egyszerűen nem hiszem el..- sóhajtott nagyot a fiú, ahogy a nyakát masszírozva dobta le magát a kanapénkra.- Valódi referencia nélkül nem lesz ugyanolyan hangulata a festménynek, én pedig nem akarom ezt feladni. De mégis hogy lehet az, hogy sehol sincs egy kézzel fogható pár sem, akik megfelelnének a követeléseknek? 

- Nekem is kezd elegem lenni...- ültem le mellé törökülésbe, s a karom a háttámla tetejére tettem, kezemen pedig az arcom pihentettem, és őt figyeltem. Az arcát. Azt, ahogy beszél, artikulál, néz jobbra és balra, ahogy ráncolta a homlokát. 

- Hé...- döntötte oldalra a fejét, és furcsállva nézett rám.- Te úgy nézel ki.

- Hogy nézek ki?- zavarodtam össze, amint kiszakított a kisebb transzból.

- Mint aki szerelmes.

- Mi?- nyeltem félre a saját nyálamat, ahogy hirtelen sipítva levegőt vettem. Az nem lehetséges, hogy ennyit papolok a szerelmes jelekről, de magamon nem vettem észre. Arra felfigyeltem, hogy sokkal jóképűbbnek találtam őt, amióta rendesen megismertem, és szerettem a közelében lenni, a száraz viccei is mókásak voltak, és vártam a találkozásokat, de, hogy szerelmes lettem volna belé... Lehetséges az egyáltalán ilyen rövid időn belül?

- Jól vagy?- paskolta meg a hátamat aggódva, mire csak feltartottam a kezem, de tovább krákogtam.- Lehet én néztem félre, bocs, ha felzaklatott.

- A baj az, hogy van benne némi igazság..- szólaltam meg néhány perc csend után, mialatt elgondolkodtam az utóbbi pár héten.- Mármint nem úgy baj, hogy az a gond, hogy miattad van ez, hanem az a baj, hogy nem vettem észre. Úgy értem... Ki az, akinek fel sem tűnik, ha megtetszik neki valaki? Akivel ráadásul ennyi időt elöltött... Minden jel erre kezdett utalni, de ennyire vak, hogyan lehettem? Jézusom...- nevettem fel kínomban.

- Akkor azt hiszem, meg is van, hogy ki lesz a vásznon. Ha neked is megfelel persze.

- Én öhm...- pislogtam zavartan.- Jó.. Azt hiszem, rendben van. Legalább nem kell szenvednünk azzal, hogy megfelelő alanyt keressünk. De akkor cserébe...

- Igen?

- Eljössz velem egy igazi randira? Egy olyanra, ahol nem a projekt a téma, nem iskolai dolgok, hanem te és én.

- Ártani nem árthat, ha olyan emberrel megyek el, aki szimpatikus, nemigaz?- mosolyodott el, ahogy megsimogatta a fejem.