Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Yuji Itadori x Reader

Itt is az új rész Kahee_ kérésére, remélem tetszik ^^

Yujit egy ideje már ismertem, s történetesen egy kerek éve már együtt is voltunk. Egy iskolába jártunk a kezdetektől, eleinte ő volt a világon a legjobb barátom, s noha azóta is ő viseli ezt a címet, még hozzácsapódott az is, hogy a barátom is. 

- Te melyik klubba jelentkeztél?- kérdezte ahogy hazafelé tartottunk, pontosabban hozzám. Egyik kezével az enyémet fogta, míg a másikat zsebébe csúsztatta, s érdeklődő tekintettel vizslatta az arcom.

- A fényképészeti klubba, kedveseknek tűntek, akik ajánlották azt a foglalkozást. Habár egy ideje már nem fogtam a kezemben rendes fényképezőgépet, itt az ideje ismét ennek a régi hobbimnak élnem szerintem. Na és te?

- Én az okkult klubbot választottam!- húzta ki magát vigyorogva, mire belőlem kitőrt a nevetés.- Na, most mi az?

- Csak mert nem kell sok mindent csinálnod ott, nem?- vontam fel szemöldökeim mindenttudóan. Jót szótakoztam a dolgon, mindig szeretett semmittenni, ha esélyt adtak neki rá. Habár lehet én ragasztottam rá még régebben ezt az élet stílust, de mivel nem úgy nézett ki, mint aki bánja a dolgot, én sem foglalkoztam ezzel túlzottan. Elvégre az ő élete, nekem nem igazán lehet beleszólásom a döntéseibe, hiszen nem vagyok az anyja vagy a felesége, hogy muszáj lenne megfontolnia a komolyabb ügyekre tett megjegyzéseim. 

- Meglehet... De szeretek ijesztő helyekre járni, és rendesek a tagok, szóval igazából nem csupán emiatt döntöttem így. Van valami finom otthon?- kérdezte, mire a hasa is megkordult, ezzel alátámasztva éhségét.

- Persze - kuncogtam.- Anya csinált rizst és csinált mellé párolt zöldséget meg sütött csirkét, ha az megfelel.

- Még a nyál is összefutott a számban!- vigyorgott, ahogy megnyalta a száját, én pedig csak jókedvűen felkacagva simogattam meg hüvelykujjammal a bőrét a kezén.

=====

A nagyapja halála megérintette, s engem marrt a bűntudat, hogy nem lehettem mellette, pedig úgy volt, hogy aznap elkísérem azonban közbejött pár dolog, s így le kellett mondanom. Nagyon bántam, de ő ezt is megértette. Azonban hirtelen egyről a kettőre eltűnt, s az iskolából is kiiratkozott. Mivel napokig nem hallottam felőle, az idegesség és aggodalom teljesen kezdett felemészteni. Aztán az egyik hétvégén csak úgy beállított a semmiből. Azt hittem ott bőgöm el magam, amiért végre láthattam őt és nem kellett azon agyalnom, hogy esetlegesen meghalt vagy bármi ilyesmi.

- Uram Isten, de aggódtam én érted!- borultam egyből a nyakába, mire ő szorosan tarott karjaiban és mélyet szippantott az illatomból, amikor arcát a nyakamhoz temette.

- Sajnálom, hogy aggódnod kellett. Hamarabb is szerettelek volna látni, de sok minden történt velem. Ha nem haragszol, engednéd, hogy megmagyarázzak mindent?

- Hogyne, gyere be. De várj.. mi ez itt az arcodon?- simítottam a két kis heg féleségre a szemei alatt.

- Na igen, ez is benne lesz a mesedélutánban - sóhajtott, s túl komolynak tűnt, így nem akartam viccel oldani a feszültséget magamban. Bementünk a szobámba, s leülve az ágyamra hallgatni kezdtem figyelmesen, hogy mit is mond nekem. [...]

Nem mondom, hogy nem sokkolt a dolog, mert akkor hazudnék magamnak is. Még az életben nem hallottam jujutsu sámánokról vagy átkokról, de igyekeztem megérteni, hogy mi is folyik a tudtom nélkül a világban. Yuji nagyon idegesnek tűnt, s láttam rajta, hogy nem ez az egyetlen dolog, amit el akart mondani nekem, s hogy van valami, ami nyomasztja őt legbelül. Persze lehetett volna ez attól is, hogy hirtelen az élete vett egy száznyolcvan fokos fordulatot, s magában kell tudnia egy átkot, miközben arra vár, hogy mikor és hogyan hal meg. De éreztem, hogy van ezek mögött még valami, s amint felfogtam legjobb tudásom szerint a hallottakat, kezembe vettem az ő mancsait, s a szemeibe nézve tettem fel a kérdést: