Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Kenma Kozume x Reader

Itt is az új rész fulopl kérésére, remélem tetszik ^^ Valamint a kéréseket lezártam, elég sok összegyűlt, és nem tudok újakat fogadni.

- Ne csináld már, légyszi!

Barátom hiába volt tisztában azzal, hogy mennyire fontos lenne nekem, nem akart belemenni egy olyan randiba, ahol festünk. Pedig a tanárokkal is lebeszéltem, hogy elrángathatom magammal a klub foglalkozásra őt is, mint külsőst egy másik klubból. Mondjuk mit is vártam, olyan messze állt tőle a művészet, mint ide Francia ország. Noha így sem akartam feladni, annál fontosabb volt nekem ez a randi ötlet. Ha én leülök vele játszani, ő is igazán megteheti ezt értem, nem?

- Mondtam már, nem pocsékolom a festéket, [Név] - bújt még jobban a takaró alá a fiú, ahogy töretlenül nyomkodta a kontroller gombjait.

- De jó móka lenne! És a tanárokat sem zavarja, tudod jól. Csak nem akarsz beégni a többiek előtt, valld be. Pedig aztán senki nem cikizne...- fújtam fel arcom ingerülten. Nem tetszett a gondolat, hogy ennyire ellenzi ezt az egészet, pedig nem lépne ki túlságosan a komfort zónájából ezzel.

- Kicsit sem konyítok a festészethez, felesleges lenne - sóhajtott fel. Morgolódva bújtam be mellé a puha paplan alá, s neki dőlve szegeztem tekintetem a televízióra, amin épp egy vérre menő harc folyt Kenma és valami srác között.

- Jó. Akkor nem lesz festős randi...- adtam fel végül, mikor beláttam, hogy feleslegesen teszek minden erőfeszítést.- De azért még szeretsz, ugye?- sandítottam arca irányába. A fiú arcán halvány mosoly jelent meg, ami kicsit feldobta a kedvem.

- Persze, emiatt nem fogom azt mondani, hogy minden érdeklődésem elveszett - nyomott puszit fejem tetejére, mire széles mosollyal bújtam hozzá.

Végülis már hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy Kenma nem szeret új dolgokat kipróbálni, pláne nem "nagyközönség" előtt. Bele kellene törődnöm egyszerűen, hogy ő már csak ilyen, ezen nem tudok változtatni. Az igazat megvallva, nem is akarom megváltoztatni őt, csak jó lenne, ha néha belemenne abba, amit javaslok, nem pedig hárítana és nemet mondana. Így buktam egy jó kis koncertet is, még régebben, mert nélküle nem akartam menni, tekintve, hogy együtt szoktuk hallgatni az együttes számait. 

Végtére is, így szerettem bele, tudtam mire "vállalkozok". Tisztában voltam vele, hogy ez a kapcsolat sosem lesz pörgős és nem fog örömében ugrálni a fiú az újdonságok miatt, amik velem járnának, de nem is bántam annyira. Így legalább sokkal több komoly beszélgetésen vagyunk túl, valamint nyugodtan hozzá is bújhatok órákig az ágyban, amíg ő játszik, hacsak nem épp a gépen gyilkolászik. Olyankor nincs kényelmes pozíció, szóval teszem a dolgom.

=====

Bent ültem a termünkben, az iskolában, ahol épp művészetis klub foglalkozás zajlott. Egyesek rajzoltak - volt aki ceruzával, filccel, krétával vagy szénnel -, mások gépen ügyködtek, hogy különféle digitális alkotást hozzanak létre, s voltunk mi, akik különféle technikákkal festettünk. Hajam laza kontyba kötöttem, nyakam körül pár kimaradt tincs tekergett. Átvettem a ruhám egy szimpla fehér pólóra és fekete nadrágra, hogy ne az egyenruhám tegyem tönkre. Bőröm már most néhol a temperától lett színes, pedig csak tíz perce kezdtem el kitölteni a vázlatot, amit a vászonra rajzoltam fel szimpla grafit ceruzával.

Halk kopogást hallottunk, de én nem néztem fel. Tudtam, hogy majd aki közelebb van az ajtóhoz, felkel és kinyitja a hirtelen érkezőhöz. Ki tudja, lehet, hogy egy új tagnak jelentkezőt vetett ide a víz. Azonban mikor senki nem szólalt meg pár másodpercig, oda pillantottam.

- Kenma?- pislogtam nagyokat.- Hát te?

- Gondoltam, mégis lehetne ilyen randink..- vakarta kínosan meg a tarkóját, mire pár lány olvadozni kezdett, hogy milyen aranyos ötlet már ez és még bele is megy. Nem hazudok, nekem is nagyon jól esett. Le sem lehetett volna vakarni azt a vigyort az arcomról, ami felkerült rá a vidámságtól és örömtől. 

- Komolyan?- vontam fel vidáman a szemöldököm, mire bentebb lépve biccentett egyet.- Kerítek akkor vásznat neked is!- pörögtem fel, mire nagyot nyelt. Berendeztem egy kis nyugis sarkot kettőnknek: az én dolgaim, amiket használtam az érkeztéig csak oda cipeltem, az érintetlen vásznat, az állványt és a festékeket, vizet, ecseteket, festékes palettát, amire majd kiteheti a festéket vagy esetleg keverheti is azokat pedig az enyémek mellé tettem. Kitettem még két széket, az egyikre le is ültem, a másikat pedig megpaskoltam. Kenma hezitált, de végül leült.

- És most?- meredt a nagy fehérségre maga előtt.

- Ami eszedbe jut, teljesen mindegy. Csak szívből jöjjön. De akár másolhatsz is valamit, ha találsz képet - vontam vállat.- Kitehetem majd a falamra otthon?

- Annyira azért nem lesz jó - mosolyodott el, de én csak adtam egy puszit az arcára.

- Tökéletes lesz, akármit hozol össze.

Pár percig még gondolkodott, végül összefogta a haját egy kis copfba, előszedett a táskájáből egy kis papírt, illetve egy ceruzát, csinált egy kis vázlatot, amit a vászonra feltűztünk, s neki is kezdett. Boldog voltam, mert elég ügyenesen kezdte. Mondjuk látta már párszor, hogy én mit és hogyan csinálok, szóval ha gyakorlata nem is volt a festészetben, fejben megvoltak neki az alapok, aminek nagyon is örültem. 

Alapvetően csak két órás lenne a foglalkozás, de mindig kikönyörgünk plusz egy órát, hogy tovább haladhassunk. Most sem volt másképp. A tanár bejött, s Kenma pakolt volna össze, de meg rátettem kezem a combjára, ezzel megállásra késztetve. Persze megint sikerült rávennünk a tanárurat, amit már mosolyogva fogadott - elvégre teljesen hozzászokott már, s csupán formaságból jön be szólni nekünk -, s vissza csoszogott a tanáriba. 

- Ez mindig eljátsszátok?- nézett rám félig felvont szemöldökkel, mire rávillantottam ezer wattos mosolyom. 

- Naná! Nem hagyhatjuk csak így itt a kicsikéinket befejezetlenül, legalábbis ennyire csupaszon biztos nem.

- Ez kicsit betegnek hangzott - kuncogott fel a fiú, de csak nevetve legyintettem.

- Ez már csak ilyen.

Végül egyikünk sem fejezte be a festményét, így sunyi mosollyal tudatta vele, hogy amint van ideje, valamint Tetsu elengedi edzésről, akkor vissza kell jönnie folytatni, erről pedig nem nyitok vitát. Vonakodott kicsit, de tudtam, hogy élvezte ez a randit és csak teszi az agyát, szóval nem vettem magamra, amikor azt mondta:

- Majd meglátjuk, [Név]-chan. [...]

Már leszálltunk a metróról, elbúcsúztunk a fekete hajú, harmad éves colostól is, s ketten, kézen fogva indultunk meg gyalok hozzám. Kellemes volt a csend, ami beállt közénk. Mással sokszor volt kellemetlen, ha nem szóltunk egymáshoz, de vele valahogy sosem volt az. 

- [Név]?- hallottam meg a fiú imádott hangját. Épp a fürdőben öltöztem át pizsamába, amikor kopogott. Tekintve, hogy már rajtam volt a pólóm, magamra kaptam gyorsan a nadrágom is, s kinyitottam neki a nyilászárót. 

- Igen?- nem válaszolt, csak körbe fonta karjait derekamnál, s fejét nyakamhoz fúrta. Kicsit meglepődtem, de pár pillanattal később már mosolyogva öleltem magamhoz szorosan, s ringatózni kezdtünk. Szemeim behunytam, csak élveztem szerelmem közelségét, s jellegzetes illatát, amely teljesen betöltötte tödőm. 

- Hálás vagyok érted..- motyogta végül, szája közben csiklandozta nyakamon a bőrt.

- Ez hogy jött most, Életem?- kuncogtam fel, s beletúrva hajába simogatni kezdtem őt.

- Hmph..- olyan volt, mint egy édes kismacska, aki minél közelebb akar bújni az emberhez, hogy meleget adjon a teste neki. 

- Én is hálás vagyok, hogy ismerlek és együtt lehetünk - nyomtam puszit lenőtt festékes tincsei közé, apró mosollyal arcomon. 

Te jó Isten, hogy én mennyire szeretlek téged, Kenma Kozume...