Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Osamu Miya x Reader

Itt is az új rész Sztella2002 kérésére, remélem tetszik ^^

Amikor elkezdődött, azt sem tudtam merre vagyok fejjel. Nehezen fogtam fel, hogy a világ drasztikus változáson megy át. Nem hittem volna, hogy a valaha csak rémtörténetként emlegetett, játékokban, filmekben bemutatott apokalipszis egyszer kezdetét veszi majd valójában.

~~~

Nyugodtan filmezgettem 'Samuval, amikor hirtelen telefonhívást kapott testvérétől. Kéretlen-kelletlen felvette a hívást unszolásomra, azonban abban a pillanatban fel is fordult az életünk.

- Mit akarsz?.... Hallod, te idióta, ne legyél már ilyen gyerekes, hagyd a hazudozást!- morrant fel idegesen.- Hogy mivan? Anya?.... Te..... Bassza meg..

- Mi az?- néztem rá aggódva.

- Magam sem hiszem el, de... Anya zombivá változott..- emelte el fülétől lassan a telefont, mire felnevettem.

- Várj, ez nem vicc?

- Nem...- motyogta.

- De akkor.... Baszki! Irány Atsumuért!- pattantam fel azonnal és felvettem egy pulcsit, hajam a lépcsőn lefele rohanva fogtam össze, s magamra kaptam bakancsom is. Osamu is lassan jött utánam. Hiába fogta fel egyikünk sem teljesen a helyzetet, a testvére épsége felülírt mindent. Fontos volt nekem 'Tsumu is, családtagként kezeltem.

Besiettem apám szobájába, ahol lekaptam egy baseball ütőt, amit még régen dedikáltatott egyik kedvenc játékosával, s páromnak dobtam, aki azonnal elkapta. Magamnak anya féltve őrzött húsvágó bárját választottam, tisztában voltam azzal, hogy milyen éles. Odakint kihalt volt az utca, gondolom mindenki bent kuksolt vagy mit sem tudva a dolgokról, vagy pont azért, mert tudtak róla. Óvatosan indultunk meg a házuk felé, ami csak pár utcával volt odébb. Szerencsére nem botlottunk bele egy halottba sem, de rendesen bennem volt a félelem. Mikor nyitottuk volna ki a Miya család bejárati ajtaját, az kicsapódott és Tsumi esett ki ordítva az ajtón.

- Mi a-

- Valaki vágja már fejbe!- támaszkodott fel sietve és mögénk rohant. Egy pillanatig volt időnk csak gondolkodni, de aztán velünk szembe jött a Miya-mama, de már nem úgy nézett ki mint ő. Én lesokkoltam, Osamu volt az első, aki kapcsolt.

- Sajnálom... Anya..- azzal egy jól irányzott ütéssel fejen találta az ütővel, így örök békére lelt az asszony. Zihálva figyeltük hárman az immáron végleg halott testet, majd 'Tsumuval összenéztünk, s egyszerre kezdtünk el öklendezni, majd ki is dobtuk a taccsot.

~~~

Azóta már rég nem abban a városban, pláne nem abban a perfektúrában vagyunk. Kénytelenek voltunk menekülni, csapatokba verődni, vagy éppen elválni egy csapattól. Nehezen rázkódtam bele a helyzetbe, de a szőkített hajú is. A gyomrunk nehezen bírta a poshadt, rohadó hús orrfacsaró bűzét, ahogy a vért is nehezen viseltük el magunkon, de már egészen megbarátkoztunk a helyzettel, amibe bele lettünk kényszerítve. Kicsit sem tetszett az egész, bármikor szívesen elcseréltem volna a helyzetet a megszokott életemre, de tudtam, hogy ilyesmi úgyse fog bekövetkezni, szóval muszáj voltam megerősödni.

Osamu volt a csapatunk vezére, a hidegvérű taktikázó. Mellette biztonságban éreztem magam. Már amennyire ebben a helyzetben ez megtörténhetett. Velünk volt még két srác, akiket út közben szedtünk fel, Kageyama és Sugawara. Elmondásuk szerint már csak ők ketten maradtak a csapatból, akikkel egykoron elkezdték az egészet, így befogadtuk őket. Egyáltalán nem voltak láb alatt, mindenben próbáltak segítségünkre lenni.