Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Armin Arlert x Reader

Itt is az új rész _o_froggy_o_ kérésére, remélem tetszik ^^ Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnod erre a részre, valamiért nem írhattam fel a listára régebben, és csak nem olyan régen találtam meg véletlen, remélem nem baj >< Vigaszként viszont remélem valamennyire kárpótol a rajz OwO

A szőke fiúval egy barátom által ismerkedtünk meg. Erennel egy szakra jártunk az egyetemen, egész jóban lettem a zűrös sráccal, úgyhogy egyszer összehozott a barátaival és velem egy találkát. Mikasa és Armin, a két legjobb barátja nagyon kedvesek voltak velem, nem zavarta őket, hogy a barna hajúnak új jó barátja lett. Kellett egy kis idő, mire mindannyian feloldódtunk, s úgy viselkedtünk másfél óra múltával, mintha csak évezredek óta barátok lettünk volna.

Armin viszont közelebb került hozzám, mint bárki más évek óta. Észre sem vettem, hogy beleszerettem volna az aranyszőke, puha hajú fiúba, csak egy találkozás alkalmával relizáltam a dolgokat; a vékony, mindig festékes ruhás fiú teljesen elvette az eszem. Eleinte, a barátságunk elején még nem értettem, hogy miért jelent meg festék foltos ruhákban, kissé igénytelennek tartottam emiatt. Aztán mikor egyszer átmentem hozzá, mert meglepetés tortával készültünk Mikasa születésnapjára, megláttam, hogy a szobájában rengeteg festmény díszelgett, nagyrészük még befejezettleül, de a hát többi pontján is sok, kész festményt lehetett megtalálni felakasztva a falra. A családja nagyon tehetségesnek tartotta a fiút, s hihetetlen büszkék volta rá, hogy a két kezével, egy vászonnal és csupán pár árnyalatnyi festékkel is milyen hihetetlen jó munkákat képes volt kiadni a kezei közül. Azóta viszont szabályosan rajongtam a fiú alkotásai után.

=====

- Ezeket mind te csináltad?- néztem körbe a tágas szobában, mikor beülni készültünk oda, hogy beszélgessünk, amíg sül a piskóta. Armin arca azonnal vörösbe váltott, elvégre a két barátján és családján kívül senki nem látta még, hogy mivel szeret foglalkozni. Pontosabban látták, mert feltöltögette néha egy-egy festményét, de senki nem tudta, hogy ki áll a profil mögött. Hihetetlenül tehetségesnek találtam, pláne, amikor megláttam, mennyire kidolgozott munkái vannak. Nagyon odafigyelt a részletekre, még a legkisebbre is. 

- Áh...- csúsztatta jobb tenyerét nyakához, s idegesen masszírozni kezdte.- Igen.- mosolygott zavartan, amit elképesztő aranyosnak találtam.- Még sokat kell fejlődnöm, de mint látod, dolgozok az ügyön.

- Nagyon ügyes vagy!- vigyorogtam, ahogy kezembe vettem egy majdnem befejezett portrét. Nem ismertem fel, hogy ki lehetett rajta, de mindenesetre nagyon élethűen adta vissza a számomra idegen személyt.- Ez például valami csodálatos lett! A barátnőd?- kérdeztem rá, mivel a lány fiatalosnak tűnt, nagyjából velünk egyidősnek saccoltam, esetleg egy picit idősebbnek, olyan tizenkilenc vagy húsz évesnek. A lány arcát frufru keretezte, barna, hosszú haját egy copfba kötötte fel a feje tetején. Kedvesen mosolygott, aranybarna szemei szinte csillogtak a boldogságtól. Valóban nagyon csinos volt, meg kellett hagyni.

- Tessék?- lepődött meg Armin, s a fél pillanatnyi sokk után felnevetett.- Ő az egyik munkatársam, Sasha. Egy étterem tulajdonos lánya, nagyon kedves. Karácsonyi ajándék lett volna, de nem lett kész. Majd egyszer odaadom neki, talán jövőre vagy a szülinapjára. 

- Mindenesetre nagyon tehetségesnek tartalak.- bólogattam elismerően, mire a fiú megint kissé elpirult.

- Köszönöm, [Név]-chan.

=====

- Armin~!- szóltam vidáman a telefonba, amint végre felvette a telefont. Igazából nem hittem volna, hogy felveszi, azt meg pláne nem, hogy ennyire hamar, elvégre hajnal kettő volt.

- Igen Édesem?- motyogta álmosan a telefonba, mire boldogságom csak nőtt. Szerettem, ha így hívott, hiába iszonyat klisés ez a becenév. Az álmos hangján pedig csak aranyosabban tudta mondani, mint napközben, s volt az ilyen hívásokban valami intim, jól esett, hogy másnak nem nagyon venné fel, ha hívják, pláne nem becézgetett másokat kapásból, hogy felveszi a hívást.

- Most jött az email, hogy felvettek! Úristen, el sem hiszem! Ez a cég valami nagyon nagy fogás, már szinte le is mondtam róla, hogy keresnek!- pörögtem visongva a gurulós székemmel.

- Komolyan? Gratulálok [Név], nagyon büszke vagyok rád! Tudtam én, hogy menni fog, nagyon jól végzed a dolgod!

- Köszönöm, jesszusom!- pityeredtem el örömömben, ahogy újra elolvastam a sorokat. Tényleg sikerült. Felvettek Japán egyik legismertebb, legdrágább ruhaboltjába eladónak, ahol a fizetés az egekben volt, s csak a legápoltabb, legcsinosabb, legdivatosabb embereket veszik fel. 

- Átmenjek?- kérdezte vidáman a fiú, mire nyüszítve helyeseltem. 

Nem sokkal később, nagyjából negyvenöt perc elteltével már nyitottam is ki az ajtót a még pizsamás szőkeségnek, kinek azonnal a nyakába is ugrottam, ő pedig szorosan magához ölelve pörgetett meg, majd mikor letett, milliónyi puszival jutalmazott. Mindkettőnk arca rózsaszínes árnyalatott vett fel, ahogy édes csókban részesített. Szerettem a csókjait, noha egyelőre még nem sok ideje élvezhettem. Mindig puhák voltak az ajkai, nem erőszakoskodott, általában laza, nyugodt csókolózásaink voltak, nagyon ritka volt, hogy felforrósodott a levegő, de sosem szabadultunk meg ruháktól és nem igazán mentünk tovább. Nem akartunk sietni, apró lépésekben haladt, de biztos lábakon, ez volt számunkra a fontos.

Aznap este még pár órán át fent voltunk, ami csak azért nem aggasztotta egyikünket sem, mivel már hétvége volt, így se neki, sem pedig nekem nem kellett már mennie egy ideig sehova. Ezt pedig ki is használtuk: csináltunk érett felnőttekhez méltóan kakaót, előhalásztunk némi édességet, majd már feküdtünk is az ágyba a kedvenc sorozatunkat nézni. Armin karjaiba szorosan bebújtam, minden miliméternyi zavaró távolságot megszüntetve. Érezni az illatát és testének melegét felért a világ minden kincsével. 

- Jó éjszakát Hercegnő.- adott óvatosan puszit arcomra a fiú, mikor észrevette, hogy a nagy pörgésem után elaludtam. A lehető leghalkabban vitte ki a konyhába a szemetet és mosatlan bögréket, majd mászott be mellém, s betakarva húzott magához gyengéden. A sorozatot leállítva kapcsolta ki a tévét, így majdnem teljes sötétség honolt a szobában. Az egyetlen fényt adó tárgy, egy gyér fényű éjjeli lámpa volt, így Armin még láthatta szuszogó arcom. Gyönyörködve arcomból eltűrt egy tincset, s nyomott arcomra egy puszit, mire álmomban elmosolyodtam picit, ami szerelmes mosolyra fakasztotta a fiút. 

Még magának a fiúnak is furcsa és hihetetlen volt, hogy a lány, aki a kezdetektől fogva tetszett neki, s akivel Eren eredetileg is szívesen összehozta volna, valóban a barátnője lett. Mikor először említette neki a fiú, hogy lenne egy lány, akit ismer és jófej, hallani sem akart a dologról. Aztán ahogy sor került a találkozóra, minden ellenszenvét elhesegette a tervvel kapcsolatban. Noha így sem látott sok esélyt arra, hogy egy [Név]-hez hasonló lány valaha is többet akarna tőle, mint barátság, elvégre nagyon, talán egyik legcsinosabb lánynak tartotta már akkor is, akinek hatalmas szája volt Erennel szemben, mikor már nem feszengett. Még az elején kétségei voltak a dologgal szemben, félt attól, hogy a lány majd megunja, s nemes egyszerűséggel csak otthagyja majd, szívét összetörve, ahogy azt megszokta már.

De lásson csodát mindenki, sikerült neki, nemcsak megszerezte, de meg is tartotta a lányt. Életében másodjára lett akkor igazán szerelmes, mikor megismerte a [Hajszín] hajú lányt, aki azóta már Isten színe előtt is fogadalmat tett arról, hogy az idők végezetéig szeretni és támogatni fogja őt. Talán az a nap volt életük egyik legboldogabb, s legfontosabb napja. A harmónia kettejük közt pedig sosem szűnt meg létezni, az idő előrehaladtával is ugyanannyira szerelmesek voltak, mint kapcsolatuk elején, hacsak nem erősödött ez az érzés. Kölcsönös szeretet, tisztelet, kötődés és figyelmesség jellemezte őket, amikre büszkék voltak. Csodás emberekké váltak együtt, remek, talpraesett és kedves gyerekeket neveltek fel, kik az általuk szerzett tudással ugyanígy csodás gyermekeket neveltek, akiket Arminék minden alkalommal elkényeztettek, mikor látták őket.