Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Ken Ryuguji (Draken) x Reader

Itt is a új rész Vanadyn2_0 kérésére, remélem tetszik, és sikerül jobb kedvre derítenie ^^💜

Kennel egy párkapcsolat szinte úgy nézett ki, mintha egy hármas kapcsolatban éltem volna. Manjiro szinte mindig hozzánk csapódott, alig voltunk kettesben. Igazából csak eleinte zavart ez, amikor tizenkét éves korunkban összejöttünk, de mostanra teljesen hozzá voltam szokva, teljesen természetesnek vettem, amikor egy piknikes randira, vagy egy kajálósra vele együtt állított be. Persze nem azért, mert ő maga akarta volna, csupán legjobb barátja ragaszkodott ahhoz, hogy vele jöjjön, mert állítása szerint éhes volt. Aztán persze miután jóllakott a kettőnk ételével, be is aludt, mi pedig vihettük őt haza, miközben beszélgettünk, s csak azután lehettünk igazán egyedül, amikor letettük Mikeyt a házában, hogy kialudhassa magát.

Másfél év elteltével már gyakorlatilag hiányoltam is az alacsonyabbikat, ha nem jelent meg Draken oldalán. De persze ez nem jelentette azt, hogy nem használtam ki, hogy végre valahára valóban nem volt rajtunk kívül senki körülöttünk, legalábbis olyan nem, akit ismertünk is volna. Így pedig nyugodtan pihenhettünk, vagy romantikázhattunk. Még úgy is, hogy a fiú nem éppen arról volt híres, hogy tisztában van azzal, hogyan is kell igazán egy lánnyal viselkedni, csodálatos perceket, és órákat volt képes nekem ajándékozni. Igaz, kicsit sajnáltam Emmát, akivel noha nem voltam a legközelebbi kapcsolatban, mégis sajnáltam, elvégre pontosan tudtam, hogy mennyire szerette a barátom. De nem igazán tudtam mit tenni, ha mi ketten egyszerűen boldogok voltunk együtt. Sajnálatból mégsem adhattam volna neki a fiút, amúgy sem ment volna bele. 

- Hova megyünk?- kérdeztem rá, amikor egy szombati napon átjött hozzánk lopni a napot. Egészen addig mást sem csináltunk, csak beszélgettünk mindenféléről, mint például a motorokról, a bandáról, az iskoláról, és arról, hogy én mennyire szeretnék egy tetoválást, de ő úgy határozott, hogy biztosan nem lehet, mert szerinte sírnék, szóval meg kellene keményednek előtte. Így hát amint ráuntam arra, hogy csak ücsörgünk, és csevegünk, néha megfűszerezve pár lopott csókkal, gondoltam elmehetnék sétálni, de nem tudtam, hogy hova kellene.

- Nem tudsz megülni a seggeden?- ráncolta a szemöldökeit egy fintor kíséretében.- Egész nap sétálgatok a héten, lazítani szerettem volna ma a nőmmel.

- Hát akkor keresd meg azt a nőt, akinek nem fáj már a segge a sok üléstől, aztán heveréssz vele.

- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá...- kelt fel végül az ágyamból, és zsebre dugva kezeit elindult kifelé, én pedig csak nevettem. Tudtam, hogy nincs másik nő, és csak ugrat, de kíváncsi voltam, mivel rukkol elő. Azonban meglepetésemre kulcs zörgésének hangját véltem felfedezni, és a zár nyitódásáét.- Majd jövök!- kiáltotta el magát a fiú, bennem pedig egy pillanatra megfagyott a vér is. Mire felugrottam, már kint is volt a házból, és rám zárta az ajtót, így az ablakból nézve mérgelődtem, miközben a szívem hevesen zakatolt.

- Ken, ez kurvára nem vicces, nyisd ki!- dübörögtem az ablakon.

- Pár óra és itthon vagyok, ne rinyálj!- intett, és gyorsan eliszkolt. 

Bő egy órán át aggódtam, miközben igyekeztem valami racionális választ találni arra, mi a fene is történt éppen. Próbáltam hívni a fiút, de vagy kinyomott, vagy felvette, de csak annyit mondott bele, hogy "nem érek rá, épp vetkőzik", ami bennem abszolút felkavart mindent. Idegességemben már hánytam is egyszer, de próbáltam megőrizni minden erőmmel a józan eszem, és a hideg vérem. Mikor pedig meghallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó, azonnal odasiettem. A szempillaspirálom elfolyt a sírástól, orrom és szemeim pirosak voltak, s amint ezt meglátta a szőke, felnyírt hajú, azonnal megbánást láttam az arcán.