Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Eijiro Kirishima x Reader

Itt is az új rész Mindenfan12 kérésére, remélem tetszik ^^

A születésnapom már elmúlt pár napja, a szüleim pedig tartottak egy nagyon jó kis családi találkozót nálunk, hogy a rokonaim is megünnepelhessék velem a születésem napját. A barátaimmal előző nap letudtuk a köszöntést, és mivel szándékosan, nyomatékosítva kértem tőlük, hogy vagy ne vegyenek semmit, vagy az a valami marha olcsó legyen, így leginkább csak csokit kaptam, illetve a barátomtól, Eijirotól egy szál [Kedvenc virág]-ot. Nagyon örültem mind a virágnak, mind pedig az édességnek, így panasz nem hagyta el a számat egy percig sem. Éppen elég volt nekem a családi buli, ahol mindenki sokat költve rám, elhalmoz a sok dísztáskával vagy becsomagolt dobozzal. Soha nem szerettem igazán nagy felhajtást csinálni ebből a napból, ugyanis nem csináltam semmi mást pár évvel ezelőtt, egyszerűen kibújtam az anyámból, és ennyi. Nem nekem volt ez erőfeszítés, ellenben édesanyámmal, aki nem kicsit megszenvedett velem.

Szinte teljesen el is felejtettem, hogy az életkorom egy számmal megnövekedett, éltem tovább ugyanúgy, mint ahogy eddig tettem. Felkeltem, Eivel és a többiekkel csapatosan mentünk át az iskolába, nagyrészt unalmas órák tömérdek mennyiségben, szünetekben a barátaimmal beszélgettem, ettem, vagy összebújva Eijiroval szundiztunk, aztán tanítás vége, be a koliba enni, leckét írni, tanulni, baromkodni, filmezni megintcsak Eivel, vacsora, lefekvés. Ennyiből álltak a napjaim nagyrészt, néhol volt időm a hobbijaimra is. 

- Hétvégére tervek?- ásítottam bele a mondatom közepébe reggel, amíg vártuk a teremben a tanárt. Mind Bakugo asztala körül voltunk, szegény Midoriyát így kissé kitúrva. 

- Én szerintem segítek kicsit otthon, elmegyek vásárolgatni és összefutok egyik régi barátnőmmel - mosolygott Mina. 

- Én csak pihenni fogok - nyújtózkodott Kaminari, de sunyi pillantást vetett a párom felé, amit nem igazán tudtam hovatenni, de nem firtattam a dolgot.- Ki akarom élvezni a hétvégét, meg anya főztjét. 

- Nekem is valahogy így fog menni - vont vállat Sero.- De lehet majd hiányolok valakit, ne lepődjön meg senki, ha ráírok, hogy van-e egy kis szabadideje.

- Semmi közötök hozzá, hogy mi a faszt akarok kezdeni magammal, idióták..- morogta Kacchan, mire mindenki elkezdett háborogni, hogy ossza már meg a barátaival legalább a terveit, de menthetetlen volt a szituáció.

- Én edzeni fogok és ahogy megígértem, leülök tanulni. Kivételesen nem megyek át - nyomott Kirishima puszit a hajamba, amitől apró mosoly jelent meg a szám szegletében.

- Nem is baj, nekem úgyis rengeteg dolgom lesz odahaza. 

=====

Nem is sejtettem semmit, azt hittem ugyanolyan hétvégének nézek elébe, mint mindegyik másiknak, amikor nem találkozom a barátommal. Azaz kissé unalmas, de kellemes hétvégének. Ám ez a valóságtól egy picit messze állt. Szombat révén, délután - miután az aznapra betervezett tanulást már letudtam - csak kapcsolgattam a tévét a szobámban, kutatva valami számomra érdekesnek bizonyulható csatorna után, amikor megrezzent mellettem a telefonom. Letettem a távirányítót, s inkább a mobilomnak szenteltem a figyelmem. Sero valóban írt, hogy unatkozik és nem lenne-e kedvem elmenni kávézni egyet. Megmosolyogtatott a dolog, így bele is mentem. 

Tekintve, hogy másfél óra múlvára lett megbeszélve a baráti kis találkozó, neki is álltam elkészülni. Az otthoni kis pizsama szettem leváltotta a kedvenc ruhakombinációm, a hajam is megcsináltam, illetve egy minimális sminket is felkentem az arcomra, majd már kaptam is fel a cipőm és a kis táskám, s elköszönve az otthon maradtaktól, elindultam. A fülemben zene szólt, ahogy felültem a metróra és vártam az én megállómig. Odakint, amikor leszálltam, Sero állt. 

- Szia!- intettem neki vidáman, mire egy gyors ölelésbe vont.

- Hali! Na gyere, mielőtt még telt ház lesz - dugta zsebre a kezeit, s megindult mellettem. Odáig csacsogtunk mindenféléről, ami hirtelen eszünkbe jutott, majd amikor megláttam, hogy a kávézóban sötétség van, értetlenül néztem a fiúra.

- Zárva van?

- Hmmm nem tudom, nézzük meg - mosolygott sunyin, s az ajtó elé tolt. Megfogtam a zárat, lenyomtam, s ahelyett, hogy visszacsapódtam volna, kinyílt. Nagyokat pislogva léptem beljebb a lekapcsolt lámpák miatt kissé sötét helyiségbe.

- Én ezt nem értem, hol vannak a-

- Boldog születésnapot!- ugrott elő rengeteg barátom mindenfelől, s mögöttem Sero felkapcsolta a villanyt. Nagyon meglepődtem, semmi ilyesmire nem számítottam, de jól esett.

- Srácok!- nevettem fel.- Hát ti?- néztem körbe a kisebb tömegen. Elsőnek Mina szaladt oda hozzám, s felkapva megölelt.

- Utólag is boldogat, [Név]~!- vigyorgott rám.

- Köszike!- mosolyogtam rá boldogan. 

- Boldog szülinapot [Becenév]!- karolta át a derekam Eijiro, mire fejem a mellkasának döntöttem, s mosolyogva én is magamhoz öleltem őt. 

- Köszönöm, Ei - nyomtam apró puszit ajkaira, mibe mindketten kissé belepirultunk.

=====

Végül annak ellenére, hogy nem szeretem annyira a születésnapi bulikat, ez volt életem talán legjobb születésnapi ünneplése. Minden egyes pillanatát élveztem, finomak voltak a sütemények, amiket féláron kaphattunk, illetve az italok is isteniek voltak, amiket szintúgy ötven százalékos leárazssal ihattunk meg. Zenét is tehettünk be mi, s senki más nem volt odabent rajtunk és a pár dolgozón kívül. Mint az kiderült, az egészet Eijiro szervezte le, ami miatt csak jobban beleszerettem, hiszen ennyi mindent megtett értem. 

A nap végére már nagyon fáradt voltam. Eijiro felajánlotta, hogy alhatok nála, aminek nem tudtam ellenálni. Mindig szerettem az ő otthonában lenni, minden olyan nyugodt és egyszerű volt ott. Így hát írtam a szüleimnek, hogy az este már nem megyek haza és Kirishima otthonában töltöm a nap hátralévő részét. El is köszöntünk a többiektől fizetés után, megköszöntem a barátaimnak, hogy eljöttek, s kéz a kézben, csendesen elindultunk. Mind a ketten fáradtak voltunk már, így néma csendbe burkolózva battyogtunk egymás mellett. 

Otthon nála már csak mi voltunk ébren, így a lehető leghalkabban vettünk külön egy zuhanyt, öltöztünk át, s feküdtünk be az ágyba. Szorosan hozzábújva vettem mély levegőket. Eijiro karjai lazán fonódtak körém, s komótosan cirógatott. Hallgattam egyenletes, nyugtató ütemű szívverését, ami apró mosolyt csalt az arcomra. A fiú hamarabb elaludt, mint én, de nem is bántam. Mellkasa ritmusosan emelkedett fel, s engedett vissza le, ezzel mozgatva a fejem, ami rajta pihent. Kicsit szorosabban hozzá bújtam, s hálát adtam, hogy mindebből nem észlelt semmit. Amikor azt mondtam neki, még a kapcsolatunk legelején, hogy szeretnék lassan haladni, azt hittem nem fog belemenni. De legnagyobb meglepetésemre azonnal belement, azt mondta, hogy ő is hasonló kéréssel lett volna hozzám, mert a gyorsan haladás neki is furcsa lenne. Így azóta elképesztő édes módon mindenről megkérdezte, hogy komfortos-e nekem és rendben van-e, amit tenni szeretne. 

Tiszteletben tartotta minden nemleges válaszom, s soha nem erőltetett rám semmit. Érdekelte a véleményem, s igyekezett a legjobb formáját nyújtani, hogy a lehető legjobb barát lehessen. Szerettem, hogy ennyire törődő és odafigyelő személyisége volt. Mellette nem kellett stresszelnem, teljes nyugalommal árasztott el a jelenléte. Biztonságban éreztem magam mellette, sebezhetetlennek. Nem csak fizikailag, de lelkileg is. Ezért pedig hálás voltam neki. Soha senkit nem szerettem még úgy, mint ahogyan őt szeretem. 

- Szeretlek, Ei..- suttogtam lehunyt szemekkel mosolyogva, s pár perccel később már el is nyomott az álom. Egy csodálatos álom. Vele.