Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Itachi Uchiha x Reader

Itt is az új rész Izumi--chan kérésére, remélem tetszik ^^

Viszonylag elég híresnek számítottam a munkámban. Eleinte, még tizenéves koromban csak hobbiként kezdtem el rajzolgatni, először papíron csak, aztán a szüleimtől kaptam ajándékba egy egész jó minőségű rajztáblát, így onnantól kezdve már rengeteg alkotásom digitális formátumban készült el. Különféle online platformra töltögettem fel képeket, speed paint-eket, valamint szakaszonként a felépítését a rajznak - értem ezalatt a vázlatolást, körvonalazást, alapszínezést, árnyékolást, fények megrajzolását, végül a végkifejletet -, így hát elég sok követőt és egy idő után rajongókat is szereztem. A legtöbb rajzomnak jelentése is volt, noha itt nyilván nem a portrékról vagy a másolással készültekről beszélek, hanem azokról, amik saját kútfőből jöttek létre. Sok rajzom a boldogság és felszabadultság érzését, az eufórikus pillanatokat ábrázolják, míg néhány a magányt, sötétséget, szenvedést, kínt, önfeláldozást, vagy különféle mentális betegségeket ábrázolt a képernyőn.

Szerettem, hogy az emberek átérezték azt, amit meg akartam mutatni a műveimmel. Sokan együtt is tudtak érezni az adott szimbólikus jelentéssel, azonosultak azzal, amit én akkor éreztem, amikor megrajzoltam vagy festettem a képet. Egy idő után kérésekre is rajzoltam, de akkor még nem kértem érte pénzt, csak örültem, hogy valaki értékeli a munkám és megtetszett neki annyira, hogy legyen saját kérése is felém. Aztán amikor már annyian követtek, hogy beleszakadtam volna abba, hogy mindenkinek ingyen gyártok képeket, bevezettem a fizetéses kéréseket. A főállásom mellett nem gyakran volt időm, így "az idő pénz" szólást kénytelen voltam elismerni. 

Általában csak fanok kértek tőlem, de nagyritkán megesett az is, hogy valaki híresebb írt nekem emailt, miszerint örülne neki, ha a könyvéhez, borítójához, profilképéhez, póló/pulcsi mintához és sok hasonlóhoz készítenék illusztrációt. Ezeket rendszerint nagy örömmel fogadtam, ilyen pillanatokban éreztem a leginkább azt, hogy sok rétegben elér a kezem a rajzaimon keresztül, s a sok utálkozó komment vagy email ellenére igenis sokan szeretik azt, amit szívből-lélekből csinálok már elég rég óta. Pontosan így éreztem magam azon az éjjelen is, amikor az egyik kedvenc, feltörekvő bandámból rám írt az egyik tag.

Akatsuki.band.real@gmail.com

Kellemes napot! Nem venném teljesen biztosra, hogy hallottál már a bandánkról, de a tagok mindegyike teljesen odáig van a rajzaidért, festményeidért. Szerettünk volna egy olyan ajánlatot tenni, hogy ha belefér az időbeosztásodba, valamint nincs ellenedre elvállalni, akkor a mostani, első albumunkra felkérnénk téged, mint borító grafikust. Ha esetleg érdekel az ajánlatunk, örömmel fogadjuk válaszod, összeülhetünk ötletelni a borítóval kapcsolatban. Üdvözlettel: Itachi

Legalább háromszor végig kellett olvassam az ünetetet, hogy nem álmodok-e. Szinte azóta követtem a fiúk munkásságát, hogy elkezdtek zenéket gyártani Youtube-ra, de sosem vettem volna észre, hogy ők is ugyanolyan áhitattal szeretik a munkám, mint ahogy én teszem az ő munkásságukkal. Amint viszont tudatosult bennem, hogy mindez a valóság, s nem álmodom, azonnal írtam is egy válasz emailt, miszerint - nyilvánvalóan -  elvállalom az álláslehetőséget. Meg is lepett, hogy majdnem azonnal kaptam is választ tőlük is, ugyanúgy Itachi nevében. Megbeszéltük, hogy ő másnap délelőtt összebeszél a többiekkel, hogy egy papírra lejegyezzék az elképzeléseket, aztán ha nekem megfelel - amire egyértelműen rábólintottam -, akkor csak ketten találkoznánk, hogy a prototípust összedobjuk, egyetlen dolgom van: vagy jegyzetfüzetet, vagy pedig a tabletem hozni. [...]

Másnap már korán reggel ébren is voltam, s kellemes görccsel a gyomromban elkezdtem dolgozni. Voltak kéréseim bőven, a banda mellett is, szóval nem volt időm lazsálni, pláne úgy, hogy a legaktívabb időszakomban lesz az egyeztetés. Órákat görnyedtem a képernyő előtt, teát szürcsölgetve, néha simogatva combomon szunyókáló macskámat, s már csak arra eszméltem fel, hogy csörög a telefonomon az ébresztő, miszerint készülődnöm kellene a találkozóra. Azonnal fel is pattantam, s az időjáráshoz megfelelő szettet kiválasztva mentem a fürdőbe, ahol mindenre kínos pontossággal ügyeltem mindenre, hogy jól menjenek majd a dolgaim. Amint megvoltam ezzel, vászontáskámba pakoltam az iPad-om és a ceruzát hozzá, valamint még a pénztárcám és egy palack vizet, kulcsot ragadtam és már kocsikáztam is a megbeszélt helyre, pár várossal arrébb egy parkba. Mire odaértem, a fekete hajú már ott volt, de nem tűnt idegesnek, így nagy levegőt vettem, s odamentem hozzá.

- Helló, [Név] vagyok, örülök a találkozásnak!- hajoltam meg, mire ő is aprót hajolt irányomba.

- Itachi Uchiha, szintúgy. Sajnálom, hogy a többiek nem tudtak jönni, a menedzser nagyon nyaggatja őket és csak egy embert volt hajlandó elengedni. 

- Ugyan, megértem. Biztosan nagyon elfoglaltak vagytok.- mosolyogtam rá, mire bólintott. Mindketten leültünk a padra, én elővettem a tabletet és a tollat, ő pedig a papírt.- Na, milyenre gondoltatok akkor? [...]

Mindennek már egy hónapja lassan. Nagyon szépen haladgattunk a borítóval, noha az utolsó pillanatokban is kértek apróbb változtatásokat, de a végeredmény befutó volt. Munkámra ennyire nagyon ritkán voltam büszke, azt elmondhatom; a srácokat egyenként rajzoltam meg, igyekeztem minél élethűbb képet készíteni róluk, a szimbólumuk, a piros felhő elszórtan, de mindenfelé megtalálható volt. Belül pedig a fiúk vonásainak csak körvonala látszódott, a dalok címei pedig kézzel írva voltak felírva a fekete háttér mellett pirosan, világító effektel megspékelve, valamint a lemez alatt mindenki aláírta. 

Ezalatt az idő alatt pedig Itachival egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mivel nagyrészt ő volt a hírvivő, mindig ő írt, vele találkoztam. De nem bántam, mert szerettem a vele eltöltött időt. Minden sokkal nyugodtabbnak és kellemesebbnek hatott a társaságában, olyannyira, hogy kezdtem attól félni, hogy amint a munkám a végéhez ér, többet nem hallok felőle személyesen. De szerencsére nem így lett.

- Ki a fene az ilyen ko...rán?- pislogtam nagyokat, felforrt agyvízzel, amikor már sokadjára csengetett valaki, de persze rittig akkor, mikor kivételesen festettem és tiszta festék volt mindenem. Az ajtóban azonban Ita állt, kezében az albumuk egyik darabjával, arcán halovány mosollyal.- Hát te?

- Gondoltam hozok neked egyet ingyen, hálánk jeléül. Rengeteget tettél értünk, a veled való munka pedig remek volt, simulékonyabb mint gondoltuk. Pedig aztán sok nyűg szakadt a nyakadba a többiek miatt...- nevetett fel kínosan, mire elmosolyodva megcsóváltam a fejem.

- Köszi, hogy gondoltatok rám, szerettem veletek dolgozni. Nincs esetleg kedved bejönni? Ha nincs sok dolgod, itt nem zavarnál.

- Biztos nem zavarok?- vonta fel egyik szemöldökét, mire csak halkan felkuncogtam.

- Ha zavarnál, már rég nem állnék az ajtóban. Na gyere!- léptem arrébb, hogy be tudjon jönni, így át is lépte a küszöböt.- Épp festek, mint az látszik, de lassan úgy is készen vagyok azzal a résszel, amit ebéd főzés előtt szerettem volna letudni, úgyhogy ha van türelmed még egy olyan negyed órán át, akkor érezd magad otthon.

- Nézhetlek esetleg?- kíváncsiskodott, de szemei szinte felcsillantak, akárcsak egy édes kisfiúnak.

- Csak nyugodtan.- biccentettem mosolyogva. 

Miután megmutattam, hogy merre találja a fürdőt, ha esetleg majd el kéne mennie, valamint elmondtam neki, hogy amit a konyhában talál, abból nyugodtan ehet, mentünk is be a festő szobámba. Hatalmas volt a kupi - mint az mindig megesett ebben a szobában -, de nem zavartatta magát, így hát visszaültem a székembe és tovább folytattam a színezést. Végig csendben figyelte minden mozdulatom, ami kissé zavarba ejtő volt, mégis jól esett a társasága.

- Már most csodásan néz ki.- állt mögém, mikor kijelentettem, hogy ebéd utánig már végeztem ezzel a darabbal. 

- Köszönöm.- mosolyodtam el a bók végett. Éppen pakoltam el a dolgaim, amikor megéreztem karjait derekam köré fonódni, így vörös fejjel fagytam le. Nem mondom, kellemes volt, de nem tudtam hirtelen hova tenni a figyelmének ezen részét.- Itachi?

- Most, hogy már nem szólhatnak be nekem a többiek, hogy ne szűrjem veled össze a levet, amíg együtt dolgozunk... Lenne kedved eljönni velem egy randevúra?- mormogta fülembe, mire jólesően kirázott a hideg, arcomra viszont letörölhetetlen mosoly kúszott, ahogy elkezdtem bólogatni a kérdésére.