Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Shota Aizawa x Reader

Itt is az új rész DEATH_KISS_4_you kérésére, remélem tetszik ^^

- Maradj az ágyban!- szólt rám morogva vőlegényem. Már három napja szipogtam, és küzdöttem a torokfájással, de ezúttal már lázam is lett és szinte nem is kaptam levegőt az orromon át, a testem pedig sokkalta nehezebbnek tűnt számomra, mint alapesetben. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ennyire fájjon minden mozdulatom és ilyen szinten mázsásnak érezzem a végtagjaim.

- De reggelit kell csinálnom Erinek..- krákogtam, és megpróbáltam újra felülni az ágyban, de a férfi óvatosan vissza nyomott fekvő pozícióba.

- Megcsinálom én, te pihenj. Hozok hamarosan egy kis kamilla teát, és felhívom az anyád, hogy szerezzen húslevest neked.

- Meg tudom egyedül is csinálni, Shota - ráncoltam a szemöldökeim, ahogy a szemébe néztem. Mélyről törően sóhajtott egyet, ahogy megsimogatta az arcomat.

- Édesem... Pihend ki magad, aludj egy nagyot, igyál sok teát és vedd be a gyógyszereket. Ha hamar kikúrálod magad, több időt tölthetsz a gyerekekkel.

- Utálom, amikor igazad van..- fordultam az oldalamra dünnyögve, mire elkuncogta magát egy kicsit.

- Ha bármi baj lenne, hívj fel nyugodtan. Ha órát tartok, és nem érsz el, Hizashit is keresheted, rendben?- nyomott apró csókot a hajamba, mielőtt felkapta magára a táskáját.

- Rendben - ásítottam bele a válaszomba, ahogy figyeltem a mozdulatait. Ő az ajtóban visszafordult az irányomba, és lágyan elmosolyodott.

- Szeretlek, [Név].

- Én is nagyon szeretlek, Shota - húztam felfelé ajkaim szegleteit, és aprót integettem neki, mire megfordult, és elindult munkába.

Pár percen belül én már vissza is zuhantam az álmaimba, arra sem emlékeztem, mikor kapcsoltál le a lámpát a fejemben. Egyszerűen csak kiütött a betegség, ami évek óta nem fordult elő velem. Tudom, hogy álmodtam valamit, de mikor felébredtem a kulcs csörgésére, semmire nem emlékeztem már belőle, holott nagyon sokszor még meg maradt a fejemben, ha történt valami alvás közben az agyamban. Elsőnek azt hittem, hogy a szerelmem ért haza, de amikor megláttam, hogy még csak tizenegy óra volt, nem értettem, hogy ki lehet az. Óvatosan felültem az ágyban, mire egy aprót nyögtem, hiszen pár pillanatra megszédültem és minden feketévé vált előttem. Mikor visszanyertem a látásom, két lábra álltam, és papucsomba bújva csoszogtam ki a hálóból. Utam a konyhába vezetett, mivel onnan csapta meg a fülem a hűtőajtó nyitódása. 

- Anya?- ültem le a székre egy megnyugvó sóhaj kíséretében, amikor leesett, hogy nem betörtek hozzánk, hanem csak az édesanyám állított be a Shota által emlegetett húslevessel. A nő is kapott egy kisebb szívinfarktust, nem éppen számított arra, hogy ébren fog találni, ráadásul ennyire csendesen fogok majd a közelébe sunnyogni. Így hát a mellkasához kapva dőlt a pultnak, pillanatokon belül pedig nevetni kezdett.

- Legközelebb legalább köhints idefele jövet, vagy csapd be a szobátok ajtaját - kuncogott, ahogy közelebb jött hozzám. Az arcomra tette a kezeit, és összevont szemöldökkel vizslatott engem.- Nagyon meleg az arcod, édesem... Szedek neked egy kis levest, fel ne kellj addig a székből.

Ellenkezést nem tűrve nézett rám, ahogy megsimogatta a hajamat. Na persze nem mintha pont ilyen állapotban akartam volna szaladgálni vagy sétálgatni egyet a környéken. Az épphogy hűtőbe rakott ételhordót már ki is szedte, és egy szép, mély tányérba szedett nekem az ő saját készítésű leveséből. Mindig is imádtam az anyám főztjét, érezhető volt a szeretet, amivel csinálta, a sok rendelhető kajával szemben. Természetesen nem volt ellenemre soha a rendelés, mivel lusta voltam sokszor, de az anyám főztjét egyik étterem sem tudná felülmúlni. Habár lehetséges, hogy nemes egyszerűséggel csak elfogult voltam vele szemben, hiszen imádtam őt, amióta csak az eszemet tudtam. Jól esett a torkomnak a forrón hozott étel. Vissza is hozott pár kiskori emléket, így sokkal jobb volt a közérzetem. 

Amint megettem az ebédem, bevettem a gyógyszereimet is, és bevonultunk vissza a szobámba, hogy visszadőlhessek az ágyba. Hiába lettem újra nagyon álmos, akartam beszélgetni a nővel, aki huszonöt éve életet adott nekem. Szerettem vele beszélgetni, mindig is jó hallgatóság volt, és a tanácsait sem volt hülyeség megfogadni. Örültem annak, hogy ő volt az anyám. Shota előtt ő volt az a személy, akiről azt hittem, hogy mindenkinél jobban megért engem és a legjobb dolog az életemben is ő. Aztán persze összeismerkedtem a morcos férfival, még mikor fiatalabbak voltunk, és azóta ez az ember lett a tökéletes élet fogalma. Mellette mindig nyugodt voltam, sokszor meg tudott nevettetni, az érintése minden aggodalmam képes volt elűzni, a mosolya ennyi év távlatából is pillangókat volt képes ébreszteni a gyomromban, és az ő tanácsai talán még jobbak is voltak, mint az anyám adta tippek. 

- Most már aludj, látom rajtad, hogy álmos vagy - paskolta meg a bokámat a takaró fedésében.- Ha gondolod, még maradhatok. Úgyis kedvem támadt takarítani...- gondolkodott el, de én csak felnevettem.

- Inkább várd meg, amíg helyre jövök. Majd megoldom.

- Vagy majd Aizawa megoldja.

- Ő Erivel foglalkozik, és utána takarít. A többit majd intézem én. Amúgy sem olyan vészes a helyzet.

- Na, mi ez a bús pofi?

- Hiányzik Eri.. És Shota.... Még Shinso is - sóhajtottam.- Pedig nem is a fiam, csak annyit jár át, és annyira hasonlít Shotára, olyan nagyon felnéz rá, szinte kiköpött mása lett... Jajj anyu, nem tetszik nekem, hogy emiatt a betegség miatt ilyen keveset láthatom őket.

- Adjon ez motivációt ahhoz, hogy meggyógyulj - kelt fel az ágyról.- Kint leszek, tévézek. Mikor felkelsz, nyugodtan kijöhetsz hozzám, addigra talán a kisunokám is itthon lesz - vigyorgott, mint a tejbetök, azzal ott is hagyott engem.

Jómagam visszaaludtam édes álmaim tengerébe, elűzve magamtól minden fájdalmat. Ezúttal emlékeztem az álmomra; csodálatos volt, az esküvőmet álmodtam meg az én fekete hajú, borostás hercegemmel. Eri koszorúslány volt, és az egyik macskánk hozta nekünk -valamiért két lábon járva- a gyűrűnket. Szép álom volt, amiből egy puszi ébresztett fel. Ahogy kinyitottam a szemeim, Shota megszeppent tekintetével találkoztam.

- Bocs, nem akartalak felkelteni. Aludj csak vissza - takart be jobban, de én ásítva felültem.

- Mennyi az idő?- nyammogtam kómásan.

- Negyed négy. Nem olyan rég értünk haza Erivel a játszótérről. 

- Jól érezte magát?- kérdeztem nyújtózkodás közben.

- Nagyon - biccentett.- Úgy tűnik lett egy új barátnője is. Eleinte nehezen ment neki, de aztán szépen összehaverkodtak. Büszke is voltam rá.

- Az én picikémnek lett végre egy korabeli barátja - nyikkantam fel boldogan, széles vigyorral az arcomon, és szemeim lassan elkezdték ellepni a könnyek.- A kicsi bogaramnak barátnője lett..!

- Hé, miért sírsz?- kapott azonnal az arcom után a férfi.

- Csak olyan boldog vagyok, Sho - hüppögtem mosolyogva.- Végre tényleg lehet látni némi javulást nála, ez... ez olyan nagy dolog! 

- Elvégre jó szülei vannak, Mirioról és Hitoshiról nem is beszélve - törölgette a könnyeimet.- De én is nagyon örülök neki - értett velem egyet, s homlokát az enyémnek döntötte.

- Örülök, hogy segítünk neki. Amennyi szörnyűséget kellett átélnie, megérdemli, hogy őszintén szeressék őt. 

- Anya..?- kukucskált be az említett kislány, mire mi azonnal felé pillantottunk.- Baj van?- sietett oda hozzám, és amint felült az ágyam elejére, Shotara nézett, hogy engedélyt kap-e arra, hogy közelebb jöhessen hozzám. Miután ő bólintott egyet, szorosan megölelt, befészkelve magát mellém. Fejére tettem a kezem, tincseit simogatva, és mosolyogva nyomtam egy puszit a feje búbjára. 

- Nincs semmi baj, csak nagyon boldog vagyok. Néha ilyenkor, pláne betegen elérzékenyülök, és ez a vége. De egy cseppet se aggódj, jól vagyok - mosolyogtam rá.

- Akkor jó - mosolyodott el szélesen, és szorosabban ölelt magához, mire majdnem felrobbant a szívem, olyan hevesen dübörgött a mellkasomban a boldogságtól.