Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Armin Arlert x Reader

Itt is az új rész randomwolf12 kérésére, remélem tetszik ^^

- Nem megyünk el úszni egyet?- törtem meg a csendet, amely kellemesen beállt közénk. Armin épp egy könyvet olvasott a kanapén, én pedig vele szemben, a fotelben néztem videókat a telefonomon. Hideg volt ugyan odakint, azonban nem annyira, hogy tőlem elvegye a kedvet egy kis csobbanástól. A nyár azon szakaszában voltunk éppen, amikor a jóidőnek nyoma sem volt, inkább hasonlított az időjárás ősz végére. A szőke hajú lassan leeresztette a könyvet az ölébe, mutatóujját becsúsztatva az épp olvasott oldalhoz, hogy megjelölje hol is tartott, majd rám emelte szemeit.

- Ilyenkor? Pár nap múlva ismét jó idő lesz, [Név]. Nem lehetne inkább akkor?

- Már lassan egy hete ilyen az idő, nem akarok tovább várni...- biggyesztettem le alsó ajkam, mire kisebb mérlegelés után felsóhajtva biccentett egyet.

- De ha bármelyikünk is megfázik, az a te lelkesen szárad.

- Értettem!- vigyorodtam el, s felpattantam. Telefonom farzsebembe mélyesztettem, s odatipegtem az éppen felkászálódó fiúhoz, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

Összepakoltunk pár szükséges dolgot, amit magunkkal kell ilyenkor cipelni, és máris indultunk a kocsihoz, amint cipőt húztunk lábainkra. A nagy táskát bedobtam csupán a hátsó ülésre, ezt követően pedig csak behuppantam az anyós ülésre, bekötöttem magam, s amint Armin beindította a járművet, kaptam is a rádió után, hogy valami jót hallgathassunk. Jókedvűen énekelgettem és dudorásztam, amibe egy idő után Armin is beszállt, amint jobb kedve lett. Kocsikáztunk talán fél órát, hacsak nem egy picit többet, mire megérkeztünk a parthoz. Persze senki nem volt olyan elvetemült, mint én, aki ilyenkor rángat el bárkit is magával, hogy ússzanak egyet, tehát egyedül voltunk az egész placcon.

Letettem a táskát a homokba kinyitva, beletettem a levett nadrágom és pólóm, mellé a cipőm a zoknival, s kicsit kilógattam belőle a törülközőt, hogy amikor kijövök a vízből, egyből kéznél lehessen. Armin is lekapta magáról a hosszúujjú pólóját, valamint a cipőt, s kérdő tekintettel rám nézett még, mielőtt bementünk volna a vízbe.

- Biztos most akarsz úszni? Hideg van...- borzongott meg egy kicsit, mire hozzábújva kicsit megmelengettem.

- Ha nem akarsz, ne gyere be. Ülhetsz itt kint is, elég lesz nekem az a betegség. Jó?- néztem csodaszépen csillogó szemeibe, mire nyomott egy csókot a számra, s kezeit arcomra simítva, cirőgatni kezdte a bőröm.

- Megígértem, hogy mindenhová követlek, ahová az élet elsodor, nem? Akkor ide is megyek veled - mosolygott, s homlokát az enyémnek döntve, behunyta szemeit. Én is hasonlóan cselekedtem, s szinte már majdnem elsírtam magam, olyan jól esett, amint mondott. Csupán azért érintett meg ennyire a mondat, mivel csak másfél éve vagyunk együtt, előtte kisebb korunkban ismertük egymást, aztán el kellett költöznöm, s évekig nem is hallottunk egymás felől. Aztán mikor visszajöttem, rá egy hétre összefutottunk, s akkor megfogadta, hogy soha többet nem enged el és követni fog mindenhova, hogy ne kelljen ismét elveszítenie engem, mivel elmondása szerint hihetetlenül hiányolt engem.

- Biztos?- kérdeztem néhány másodperc elteltével, mire mélyen beszívta a hideg levegőt.

- Egészen biztos. Na menjünk, hogy minél hamarabb ihassuk otthon a teát vagy forrócsokit vagy valamit - paskolt rá pár aprót a fenekemre, hogy elindítson, mire felnevettem.

- Értettem főnök.

A vízbe utána mentem csak be ugyan, de a reakciójáért megérte, úgy sikkantott fel hirtelen, amikor beljebb ment a vízben, mint egy kislány, amin hatalmasat kacagtam. Utána én is besétáltam a vízbe, amitől egész testem libabőrös lett, s ki is rázott a hideg. De jól esett, hogy ezúttal nem a felmelegített víz vett körbe, mindenütt emberekkel, hanem a jéghideg tenger fogott közre engem, s az egyetlen társaságom Ő volt.

- Hogy nem vacogsz?- nézett rám dideregve, mire felkuncogva úsztam mellé.

- Úgy, hogy élvezem a hűvöset. Én téli gyerek vagyok amúgy is, nekem ez meg sem kottyan - vigyorogtam rá. Hitetlenkedve nézett rám, de végül rám hagyta a dolgot. Amint kezdte ő is megszokni a víz hőmérsékletét, kicsit feloldódott, így a víz alá bukva bújt két combom közé, s vállára ültetve, felállt velem együtt, mire nevetve kapaszkodtam hajába, amit kicsit ugyan megtéptem így, de gondolom számított rá, így nem szólt egy szót sem.- Na mi az, csak nem élvezed a dolgot mégis?- mosolyogtam rá szélesen, ahogy hátrahajtotta a fejét.

- Meglehet - mosolygott ő is, mire óvatosan lehajoltam egy csókért. Hidegek voltak az ajkai, s a víztől nedvesek, de a csók közben a víz apró cseppekben hűvössé tette a csókunkat, ugyanis a hajamból csöpögő kis cseppek nagy része szánkhoz hullott. Armin belemosolygott a csókba, mielőtt megszakítottam volna azt, hogy ne fájjon a nyaka annyira.- Egész kellemes így azért a dolog, hogy veled élem át. 

- Nélkülem addig otthon poshadnál, amíg jóra nem fordul az idő és akkor is Erenékhez mennél csak át, szóval szívesen - kuncogtam fel, mire csak mosolyogva megforgatta szemeit.- De az biztos, hogy egyedül vagy mással nem lenne ilyen jó móka itt lenni - vontam vállat, ahogy mélyet szippantottam a párás levegőből. 

- Azért lassan menjünk, nem? Még fél óra?

- Legyen negyvenöt perc inkább, de egyetértek - dőltem hátra, amitől mindketten belecsobbatunk a vízbe.

=====

Igazából kicsit megfáztunk, de megérte. Nem volt olyan vészes, csak az orrdugulás és a torokkaparás volt zavaró, de szerencsére egyikünknek sem tartott tovább a kis betegség pár napnál. Én másfél nappal hamarabb kigyógyultam belőle, de ettől függetlenül mikor még én is benne voltam, egyformán gondoskodtunk egymásról, jobban megosztottuk a feladatokat és azt is, hogy ki mikor és meddig lehet az ágyban. Igazából élveztem, mivel többet tudtunk összebújni az ágyban. Anyukám párszor beugrott, mindig hozott valami jó meleg levest, hogy jobban legyünk, amit nagyra értékeltünk. Armin barátai is meglátogattak egyszer, hogy megnézzék mennyire vagyunk rosszul és még sütit is hoztak, az én közeli barátaim nagy része azonban rettegett a betegségektől, szóval őket nem láttam ezek alatt a napok alatt, de nem bántam, mert legalább felhívtak, hogy úgy beszélhessünk. 

- Nem maradsz még?- karolt belém az ágyban Armin álmosan egy vasárnap reggelen, amikor kimentem volna kávét főzni és reggelit csinálni kettőnknek, de egy ilyen ajánlatra és a rekedtes hangjára képtelen voltam nemet mondani, így visszabújtam a vékony lepedő alá, mire közelebb húzott magához és lágy csókokkal hintette be a nyakam, ami megmosolyogtatott.

- Na mi az, bújos kiscica?- túrtam bele puha tincseibe, amitől belefúrta arcát a kulcscsontomhoz.

- Olyan jót álmodtam...- motyogta mosolyogva.

- Mit?

- Megkértem a kezed és igent mondtál, aztán lettek gyerekeink és minden este altatót énekeltél nekik.. Imádtak téged..

- Egyszer biztosan valóra válik majd ez az álom. Én legalábbis biztos igent mondok majd, ha egyszer letérdelsz - nyomtam puszit fejére, mire kicsit szorított az ölelésén. 

- Azt mondod?- pislogott rám álmosan, mégis boldogan és örömtelien.

- Persze, hogyan is mondhatnék nemet neked?- cirógattam meg arcát, mire kissé elpirult, s belesimult az érintésembe. 

- Néha úgy érzem, hogy túlságosan is szerelmes vagyok...- sóhajtotta.

- Csak a kis saját bejáratú simpem vagy - vigyorogtam, mire morcosan nézett rám.- Vicceltem, vicceltem - nevettem fel.- Hasonlóan vagyok én is rengetegszer. Talán ebből lehet tudni, hogy ez igazi? Mármint nem lesz vége és örökre szól?

- Meglehet. Én hiszek ebben - hajolt közelebb, hogy fölém kerekedve egy érzelmes csókba invitáljon, amit boldogan viszonoztam.