Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Shinichi Okazaki x Reader

Itt is az új rész alxakvc kérésére, remélem tetszik ^^ Boldog szülinapot kicsi Shin *-* Kép a rész végén, mert baszakszik a watty és nem mutatja T-T

Nem hittem volna, hogy pont egy esős napnak fogom megköszönni, hogy megismertem valakit. Amikor elindultam otthonról, még szép volt az idő, de ettől eltekintve ősz végett mindig tartottam magam mellett a kerekesszékemben egy esernyőt. Csak elindultam, mert szerettem volna venni magamnak pár kozmetikai terméket, ugyanis kezdett kifogyóban lenni. Mivel tanítási szünet volt, így egyedül voltam otthon. Általában így nem szerettem egyedül eljárkálni sehova, de nagyon unatkoztam már, így nekivágtam a városnak. Mindenfelé diákok és pár felnőtt ember kóválygott, rám is ragasztották mosolyaikkal a jókedvet. Észre sem vettem, hogy valahol az utcák útvesztőjében elhagytam az esernyőm, csak amikor már szükségem lett volna rá.

Épp végeztem a bevásárlassal, ölemben a kis szatyorral gurultam kifelé az áruházból, viszont ahogy kiértem, az eső már elég rendesen zuhogott. Azonnal oldalamra pillantottam, ahol alapból lenni szokott a fekete tárgy, akkor viszont nem volt a helyén. Jobbra kaptam fejem, hogy másik oldalam is megnézzem, ahogy hátam mögött is megnéztem, de sehol nem volt. Szám rágcsálva gondolkodtam a megoldáson: az égbeli zuhany nem tűnt úgy, mint ami egyhamar abbamaradna, megázni pedig nem lenne tanácsos, tekintve, hogy tömegközlekedés nélkül húsz perc alatt érnék haza, a buszok, metrók és egyéb tömegközlekedési eszközök pedig biztos voltam benne, hogy fullra meg fognak telni, mivel nem sok mindenkinél láttam esernyőt. 

- E-elnézést?- szólítottam le sorra, csendesen az embereket, kezemmel a műanyag szatyrom gyűrögetve, viszont senki nem figyelt rám. Volt aki rám is nézett és inkább tovább állt, már kezdtem feladni, hogy anyu előtt hazaérek.- Bocsánat, segí- ah...- hajtottam le a fejem, mikor már nem is tudom hányadik embernek próbáltam felkelteni a figyelmét. Felmerülhetne másokban a kérdés, hogy miért nem vettem esernyőt, ha annyira nagyon kellett volna? Nos, egyrészt azért, mert a közeli boltok vagy nem árulnak esernyőket, vagy keveset tartanak aktáron, vagy pedig nagyon drágán adják őket, én pedig nem hoztam magammal túl sok pénzt, mert úgy volt, hogy csak pár kence-fice miatt jövök le a városba, így nem tudtam volna kifizetni egy újat. 

- Minden rendben?- kocogtatta meg valaki a vállam. Felnéztem és őszintén szólva egy cseppet megszeppentem. A fiú haja kék volt és szerte-szét állt mindenfelé a fején, fülében rengeteg piercing, az egyik a szájához vezetett egy lánccal, kezein sok gyűrű, szakadt ruhákban és bakancsban volt. Tudom, hogy anyu azt tanította, hogy senkit ne a külseje alapján ítéljek meg, de egy pillanatra megfagyott bennem a vér.

- Ö-öhm...- köszörültem meg a torkom.- Elhagytam az esernyőm és elég messze lakom.

- Segítsek? Elkísérlek haza, ha gondolod.- vette ki táskájából a saját esernyőjét.

- Ugye nem jelentene nagy gondot? Nincs valami fontos elintézni valód?

- Nem igazán, szabad vagyok, mint a madár.- mosolygott rám kedvesen, ahogy kinyitotta az esőelenzőt, s a kezembe adta.- Csak mondd, hol merre menjek majd. Rendben?- lépett mögém, és fogta meg a kocsit.

- Rendben, és nagyon köszönöm!- emeltem fel úgy az esernyőt, hogy mindkettőnket védje valamennyire az elázástól.

- Nagyon szívesen!- kuncogott fel egy pillanatra.

Az hazafelé vezető úton végig mondtam neki az irányokat, ő pedig nagyon ügyesen kezelte a széket. Valahogy a beszélgetés és nagyon kellemes volt; bemutatkoztunk egymásnak és meséltünk magunkról valamennyit, noha az egész ismerkedéses dolgot Okazaki kezdte, nem bántam. Anyámnak megint igaza volt a külső megítélés kapcsán, ugyanis a kék hajú fiú kinézete ellenére nagyon is kedves volt. Amikor megérkeztünk a házhoz, még a kerten keresztül az ajtóig is elkísért, amit nagyra értékeltem.