Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Wakatoshi Ushijima x Reader

Itt is az új rész Vanadyn kérésére, valamit alxakvc számára, ha már ő is simp Ushiwakáért (amit azért nem csodálok) UwU

Nem volt túlzottan hideg annak ellenére, hogy tél volt. Vagy lehet csak én nem érzékeltem belőle túl sok mindent, hisz amíg én egy vékony hosszúujjú felsőben és egy pulcsiban vígan elvoltam, addig a többiek kabátba burkolózva majd' megfagytak, még a foguk is vacogott. Habár lehet ez örökletes a családban, tekintve, hogy anyám és nagyapám sem a fázósabb fajták. Nagyapáról szót ejtve....

- Elviszed neki és kész! Nincs ellenvetés!- nézett rám szigorúan anya otthon, amikor suli után hazaértem. Nem koleszos voltam, mint sok barátom, hiszen csak egy utcányira laktam az iskolától.

- Minek akarnék bemenni az öreg edzéseire? Amúgy is van jobb dolgom, mint mondjuk kijavítani a matek karómat...

- Milyen karó?- kerekedtek el a szemei a sötétbarna hajú nőnek, de egy másodperc múlva már orrnyergét masszírozva ráncolta szemöldökeit.- Nem is érdekel, majd kijavítod, de ezt akkor is vidd el apámnak..

- Jó, de ha megint beszól nekem, akkor szarok az egészre és hazajövök...- fogtam meg a szatyrot, amibe anya belepakolta kis bentokba az ételt, majd kiviharzottam a konyhából.

- Vigyázz a szádra fiatal hölgy!- kiáltott még utánam.

Mit sem törődve vele, cipőt húztam újra a lábaimra, és kulcsot ragadva elindultam. Magamban puffogva szidtam előre az egészet, pláne akkor jött ki minden dühöm, amikor a terem ajtaja előtt nekimentem valakinek. Orrom dörzsölgetve néztem fel, s ekkor vettem észre, hogy apa volt az. Apu is a Shiratorizawa egyik tanára volt, noha engem nem tanított. Még annó itt ismerkedtek meg anyuval, mivel mindketten ide jártak. Nem csoda, hogy engem is ide irattak be. 

- Hát te?- simított hajamra mosolyogva a negyvenes éveiben járó apám.

- Kaját hoztam a vénembernek..- vontam vállat fancsali arccal, mire összefonta maga előtt a karjait, s komolyan nézett rám.

- Édesem, ne beszélj így a nagyapádról. Tudom, hogy nem vagytok puszi pajtások, de attól még tisztelettel kell felé lenned, mégiscsak anyád édesapja. 

- Attól még nem kell szeretnem őt. Meg amúgy is... nem én választottam, hogy az én rokonom legyen!- csattantam fel idegesen, s kikerülve felmenőm, benyitottam.- Üdv mindenkinek!- néztem körbe a terembe unottan, majd a két edző felé vettem az irányt. Washijo-jiji mellett állt Saito-sensei, akit viszont kedveltem, ő sosem kezelt engem koloncként.

- [Név]-chan!- mosolyodott el a fiatalabbik edző.- Nem is tudtuk, hogy benézel.

- Nem is volt tervben eredetileg, elhiheti..- erőltettem magamra egy mosolyt, majd a műanyag zacskót az öreg felé nyújtottam.- Anya csinálta, túl sokra sikeredett, azt mondta hozzak neked is belőle.

- Remek, köszönöm.- biccentett komor arccal, majd elvette és maga mellé pakolta. Leültem melléjük a parkettára; Goshiki is ott volt, már csak miatta maradni akartam, ha már osztálytársak és viszonylag jó barátok is voltunk. Mosolyogva intettem neki, mire széles vigyorral -ami elég beképzelten nézett ki- visszaintegetett, s tovább figyelt az edzésre.- Kiskorodban te is nagyon szeretted ám ezt a sportot. Mindig nyaggattál, hogy játszak veled.- szólalt meg kis idő után jiji-san. 

- Ja, az régen volt. Kábé nyolc éves lehettem, amikor utoljára játszottam.- morogtam az orrom alatt.

- Meg a francokat, még testnevelés órákon is beállsz játszani.- horkant fel. Igen, ezt tőle tanultam, és nem vagyok rá büszke.