Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Shouto Todoroki x Reader

Itt is az új rész Vanadyn kérésére, remélem tetszik ^^

A szüleim mindig féltettek, mert naiv voltam és vakon megbíztam mindenkiben. Nem szerették sosem, ha ismeretlenekkel beszélgettem az interneten. Valóban rengeteg csalódás volt köthető a neten szerzett barátokhoz, plátói szerelmekhez. Mégis voltak, akik maradtak, akikért megérte minden herce-hurca. Igaz, rendes kapcsolatra sosem tettem szert a közösségi oldalak által, de megelégedtem a barátokkal is. Nagasaki csodás hely, itt születtem, sosem akartam elhagyni sem a várost, sem a perfektúrát. Szerettem itt élni mindig is. Biztonságot nyújtott, hogy nem tudtam eltévedni, mert mindig sétálhattunk, kirándulgattunk a szüleimmel. Viszont nem sok mindenki tette meg, akit a perfektúrán kívül ismertem meg, hogy eljön hozzánk. Viszonylag elég költséges volt, így vagy maradt a netes beszélgetés, vagy valahogy rá tudtam bírni a szüleim, hogy akkor engem engedjenek el. 

Aztán betoppant az életembe valaki. Viszonylag nagy port kavart, pláne az érzéseim bolygatta fel. Noha nem bántam meg soha, egyetlen pillanatra sem. Nem tudtam sokat róla, csupán amit elmondott. Nem kutakodtam utána, illetlenségnek tartottam még csak a gondolatát is. Mivel nem voltam oda túlzottan a hősködésért, így a nagy fesztiválokat sem néztem sosem. A családom sem nagyon volt az a hősködős típus, egyedül nagyapám volt annak idején viszonylag ismertebb a szakmában, mindenki más a normális életet választotta. Én sem törtem meg a hagyományt, noha nem volt kőbe vésve, hogy senki nem lehet hős. Emlékszem, anyu és apu kisebb koromban mindig érdeklődtek iránta, hogy nincs-e bármennyire is kedvem ahhoz, hogy egy nap embereket mentsek majd. De akit megismertem, ő hősnek készült. A híres-neves U.A. gimnáziumban tanult, ezt elmondta. De a családjáról nagyon sokáig nem tudtam semmit, a hobbijait is nehezen mesélte el, nehezen nyílt meg. Azonban senkinek, esze ágában sem volt otthagyni a másikat, mindezek nélkül is kellemesen el tudtunk beszélgetni. 

=====

Egyik hétfői napon, amikor tanítási szünet volt, picit hamarabb ébredtem, mint ahogyan azt szoktam. Általában tizenegy óra magasságában nyitottam ki a szemeim, ha nem kellett sehova sem mennem, aznap viszont már fél tízkor nyújtózkodtam és ásítoztam, ami őszintén szólva meg is lepett. Még kómásan nyúltam telefonomhoz, amit leszedtem töltőről, a ahogy bekapcsolt, láttam, hogy van pár értesítésem, többek között Todorokitól is. Nagyon megörültem, hogy már kora reggel üzent nekem a fiú, ezzel bearanyozta az egész napom. Nem ismertük egymást sok ideje, nagyjából másfél éve kezdtünk el csevegni, ebből pedig már harmadik hónapja alkottunk egy párt. Igaz, a szüleim nem éppen díjazták az öteletet, hogy az ő kicsi lányuk egy olyan valakinek legyen a barátnője, akivel még életében nem találkozott, csupán csak a képernyőn keresztül tartják a kapcsolatot, de végül sikerült megbékélniük a helyzettel.

Shouto💛💛: Jó reggelt [Név]-chan! Van egy hirtelen jött ötletem, viszont szeretnélek megkérdezni, hogy neked mi a véleményed. Ha felkeltél, majd írj.

Me: Jó reggelt!💛 Mi az a nagy ötlet? 

Shouto 💛💛: Találtam holnapra repjegyet. Szeretnélek meglátogatni, kimennék pár napra, ha nektek sem okoznék gondot.

Me: ÚRISTEN!!😭😭💕 Komolyan? Jézusom, annyira jó lenne 💞💞💞

Shouto 💛💛: Akkor, ha a szüleidnek sem baj, akkor holnap olyan 18:30 fele érkeznék. 10 órás a repülőút, ne haragudj, ezért csak ilyen későn.

Me: Dehogy haragszom! Te jó ég, annyira várom már a holnapot! Nagyon szeretlek!!💛💛💞💞💕💕

Shouto 💛💛: Én is téged, [Név]-chan ❤. Majd kiugrasz elém a reptérre?