Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Manjiro Sano (Mikey) x Reader

Itt is az új kérés petra200575 kérésére, remélem tetszik ^^ 

- Manjiro!- nevettem fel vidáman, ahogy közel ért hozzám, s szokásához híven ismételten úgy üdvözölt, hogy az egész arcom, szerte-szét mindenhol megpuszilta, mielőtt még a számra tapasztotta volna sajátját, ahogy szorosan magához ölelt. 

- Csak nem hiányoztam?- kérdezte sunyin mosolyogva, ahogy mélyen a szemeimbe nézett.

- Áhh, a világért sem - legyintettem drámaian.

- Akkor én meg nem viszlek el egy tökéletesen kidolgozott randevúra - cukkolt vidáman.

=====

Mindig is gyűlöltem az erőszakot, bármilyen formában is jelent az meg. Az apám nem igazán volt jelen az életemben, mindig kifogásokat talált arra, hogy miért nincs ideje velem együtt lenni, programokon részt venni a gyerekével. Így már korán elkezdtem a fiúk után menni. Így lett tizenhárom évesen egy majdnem tizennyolc éves barátom. Senki nem örült a családban, ismeretségi körünkben ennek a ténynek, de nem tudtak eltiltani tőle. Még akkor sem, ha rám erőltette a szexet, és ha nem akartam, akkor megvert. Anyáméknak semmit nem mondtam el róla, egészen tizenöt éves koromig, amikoris épphogy a szerencsén múlt, hogy életben maradtam. Emiatt pedig teljesen elzárkóztam a világ férfi részétől. Féltem minden egyes kis megmozdulástól, rengetegszer törtem ki zokogásban, még pszichológushoz is jártam emiatt. A Manjiroval való találkozásom pedig pontosan emiatt történt meg. Mert rühelltem, ha valakit bántottak. 

- Szállj már le róla!- kiáltottam oda a szőke fiúnak, aki hosszú hajú barátjával "nevelte" a tanulókat a folyosón.

- Haaa?!- fordult felém idegesen.- Vagy mi lesz?

- Csitri, tudd a helyed!- morgott a tetovált fejű.

- Nem fogom hagyni, hogy terrorban tarts másokat!- indultam meg felé, és már épp pofon vágtam volna, amikor elkapta a kezemet. Felvette velem a szemkontaktust, ahogy elkezdte egyre jobban szorítani a csuklómat. Bennem pedig feléledt a pánik, és mélyen szidalmaztam magamat, hogy mi a francért kellett közbe lépnem, ráadásul pont így. Míg az ő tekintetében düh és egy aprócska kis kíváncsiság szikra égett, az enyémből tisztán kiolvashatta a félelmet. Percekig csak bámultuk egymást, majd elengedett, és morcos fintorba futott arccal rám nézett.

- Óriási mázlid van, hogy lányokat nem ütök meg.- Azzal sarkon fordult, én pedig nem tudtam mit tenni, hát csak néztem őt. Térdeim remegtek, de nem attól, mert megindított bennem valamit. Féltem. Még mindig nem tudtam kezelni azt, ha valaki velem szemben is hasonlóan viselkedik. Mégis valahogy más volt az ő tekintete, mint amilyen a volt barátomé volt. Más volt az, ahogyan a legvégére a szemembe nézett.

Másnap félve mentem be az iskolába. Tartottam attól, hogy esetleg beléjük botlok, és akkor bajom eshet, így igyekeztem kerülni a folyosókat. Azonban az egyik délutáni szünetben kimentem a vécére, mert már nagyon kellett pisilnem, s amikor visszaértem, egy borítékot találtam a padomon heverni. Ahogy a kezembe vettem, hogy jobban szemügyre vehessem, megláttam rajta a nevemet. Mivel nem az iskolában akartam kibontani, inkább becsúsztattam a táskámba, hogy majd otthon elolvashassam. Egész nap furdalt a kíváncsiság, hogy vajon ki írhatta, és mi célból. Így hát amint hazaértem, ledobtam a cipőm és kabátom, már rohantam is a szobámba. Magamra zártam az ajtót, és törökülésben az ágyamra kuporodtam. Pár pillanatig csak figyeltem a papírt, végül óvatosan kibontottam, és olvasni kezdtem.

"[Név]! A nevem Manjiro Sano. Tegnap kicsit talán túl merész is voltál, jössz nekem eggyel, amiért csak úgy elsétáltam. Mellesleg láttam a csuklódon és a lábadon a hegeket, melyik faszkalap volt? Holnap háromkor legyél az iskolád előtt, oda megyek. Meg se próbálj haza szökni, pontosan tudom a lakcímed. Manjiro"

Hirtelen nem tudtam, hogy ájuljak el ott helyben, vagy csak szimplán ne járjak többet utcán és senkit ne engedjek be a házunkba. A hideg kirázott az üzenettől. 

~ Mi az, hogy tudja, hol élek? Ez elmebeteg?- Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben. [...]

Eleinte nem terveztem úgy, hogy valóban ott maradok a suli előtt, és inkább haza megyek a fenébe, de megijedtem, hogy mit tenne akkor, így inkább elválaltam a rám szabott feladatot. Noha fogalmam sem volt arról, hogy mit is értett az alatt, hogy "jövök neki eggyel", de úgy tűnt, hamarosan megtudom, mivel megláttam a szőke hajkoronát felém tartani. Ezúttal a magasabbik nem volt vele, ami kicsit megkönnyebbüléssel töltött el, elvégre rettenetesen rémisztőnek tartottam őt. Szandálban és melegítőnadrágban sétált felém, kezét a zsebeibe dugva, rajta egy fekete hosszúujjú pólóval. Nem értettem, hogyan nem fázott, ugyanis én már őszi kabátban is kezdtem megfagyni, nemhogy csak egy szál szandálban és pólóban. De úgy döntöttem, inkább nem teszek megjegyzést, ugyanis nem akartam balhét. 

Ahogy elém ért, egy kis ideig csak méregetett engem, komoly tekintettel. Nagyot nyeltem. Hiába voltunk nagyjából egy magasak, olyan kicsinek éreztem magam a közelében. Végül amikor kicsúsztatta mancsát a zsebéből, és felemelte, ijedtem húztam összébb magam, összeszorított szemekkel, egyet hátrébb lépve. Nem szándékos reakció volt, inkább berögzült. Azonban a csattanás helyett -amint kinyitottam a szemeim- csak kezet nyújtott nekem, egy megsajnált mosollyal az arcán.

- Tudtam, hogy nincs veled minden rendben. Miután végre megráztad a kezem, és nem csak állsz ott, elmesélsz nekem szépen mindent, és gondoskodom arról, hogy az a rohadék megkapja azt, amit megérdemel. 

- Mégis... miért tennél ilyet?

- Mert érzem rajtad, hogy más vagy. Különleges. Sok ember szemébe néztem már, de a tiéd megfogott. Szóval nagylelkű vagyok, és meg akarlak ismerni. 

- Hát...- motyogtam, ahogy tenyerem az övébe csúsztattam, majd kezet fogtunk.- Mennyire lehetek biztos abban, hogy nem csak tönkre akarsz tenni?

- Ha azt akarnám, akkor mostanra már zokogva sikoltoznál segítség után, vagy kaparnád a falat, reménykedve kiútban. Ami sosincs. Na. Kibököd végre, kinek a tökét kell pépesre rúgnom?

- A neve...

=====

Mint az kiderült Mikey számára a "tökéletes randi" fogalma nem más, mint az, hogy elmegyünk enni valami olcsó, de isteni finom kaját, aztán átmegyünk hozzám, és összebújva megnézünk valamit. Valójában nem panaszkodom, nekem is tetszett ez a felállás. Évek kellettek ahhoz, hogy komfortosan érezzem magam újra egy fiú mellett, és bizalmat szavazzak meg bárkinek is, ami őszintén a szívemből jön, de ő elérte ezt. Hosszú időbe telt, mire nem rezzentem össze minden ölelés vagy pacsi kezdeményezésére, vagy attól, hogy össze akarta borzolni a hajam, de végül sikerült neki. A többieknél mindez sokkal később jött el, de Manjiro különleges volt. Neki sikerült elsőnek, és egy idő után már nem rettegtem attól, hogy esetleg kattanna nála valami, és ezúttal nem úszom meg a halált. De szerencsére mindez nem következett be. Mellette éreztem a leginkább biztonságban magam, az oldalán boldog lehettem végre, és szabad. Leszedte a béklyókat, melyeket magammal cipeltem, emiatt nem tudok elég hálás lenni a férfinek, akiért bármit megtennék a világon. S pontosan jól tudom azt is, hogy ő is felégetné az egész bolygót, ha veszélybe kerülnék. 

- Szeretlek, [Név]- suttogta, ahogy a hajam simogatta az ágyban. Már majdnem elaludtam, mikor meghallottam halk hangját. Mosoly kúszott az arcomra, és álmosan nyöszörögve bújtam közelebb hozzá; minden porcikámmal hozzá akartam érni.

- Én is szeretlek, Manji - motyogtam a mellkasába. Tisztában voltam azzal, hogy nem csak engem öntött el a boldogság kellemes melegsége, ahogy kimondtuk egymásnak ezeket az egyszerű, mégis fontos jelentőséggel bíró szavakat. Nem szoktuk sokszor emlegetni, ugyanis mindketten tettekben szerettük kinyilvánítani a szerelmünk a másik felé, épp ezért voltak különlegesek azok az alkalmak, amikor hangot is adtunk az érzelmeinknek.