Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Kotaro Bokuto x Reader

Kivételesen nem egy kért részt hoztam, csak egy ünneplőset akartam írni az elsőszámú, örök férjemmel :3 Boldog szülit babyyyyy >//v//<

Még nem voltunk túl sok ideje együtt Bokutoval, épp csak fél éve, így ez volt az első olyan szülinapja, amit úgy ünnepelt, hogy egy párt alkottunk. Mégis úgy éreztem, jó móka lenne kicsit megviccelni a baglyot, így eldöntöttük a srácokkal, hogy úgy teszünk, mintha elfelejtettük volna, hogy milyen nap is van szeptemben huszadikán.

Még csak tizenkilencedike volt, mikor már legyeskedett körülöttem, amit őszintén szólva nagyon aranyosnak tartottam. Olyan volt, mint egy gyerek, akit csak a csokitorta és az ajándékok érdekelnek, ígyhát teljesen rápörög a nagy napra. A szokásosnál is több energiája volt, ami másoknak fejfájást okozott, én viszont csak örültem neki. Hiába nem viselkedett úgy, ahogy egy friss felnőttnek "kellene", így volt tökéletes.

- [Név]-chan~!- csapódott mellém harmadik szünetben, mikor épp kimentem az egyik automatához, hogy vegyek magamnak egy doboznyi [Kedvenc Ízű] tejet. A hirtelen ijedtséget felváltotta a széles mosoly, amivel az idősebbikre néztem. Ahogy találkozott tekintetünk, már hajolt is le egy üdvözlő csókra, amit örömmel viszonoztam.

- Jó reggelt, Bokuto.- nyomtam gyors puszit még az arcára, majd kiválasztottam a gépből, ami nekem kellett, bedobáltam az apróim, s már nyitottam is ki a finomságot.

- Tudod milyen nap lesz holnap? Hm? Hm? Hm?- pattogott körbe, mire megvontam a vállam, mintha nem tudnám.

- Azt hiszem kedd és matek doga lesz nekem.- kocogtattam államon mutatóujjam, s játszottam tovább a szerepet.- Oh! Tudom már!- mondtam ki, mire a fiú szemei felcsillantak.- Holnap kezdődik majd a jótékonysági program az árváknak, nem?

- Eh...- ment el az összes kedve, de azért magára erőltetett egy mosolyt, és leült mellém a lépcsőre.- Igen, az lesz a nagy dolog a kövi napban..

- Ti majd röpit tartotok nekik, ugye?- néztem rá felvont szemöldökkel, s szürcsöltem bele a tejbe. 

- Aha, azt. Már alig várom. Nee, [Név]-chan! Nincs kedved ma nálam aludni? Jó lenne holnap téged látni meg elsőnek, bagoly palántám!- vigyorodott el, amitől elpirultam.

- Én benne vagyok.- bújtam hozzá boldogan. [...]

Arra viszont nem számított, hogy pontosan ezt terveztem. Noha az ottalvás nélkül is ott leptük volna meg, de így még tökéletesebb. A nap további részében Bokuto nagyon igyekezett pozitívan viselkedni, nem elrontani mások kedvét is azzal, hogy letört volt, hisz azt hitte, mindenki megfeledkezett a születésnapjáról. Még a fiúk is a jótékonysági hónapot hozták fel, mikor kérdezősködött náluk is. Teljesen cserbenhagyva érezte magát, nem értette az egészet. Azt hitte ér ennyit a barátnőjének és a barátainak, de úgy tűnt idén egydül ünnepel majd a családjával otthon. Nem tudta eldönteni, hogy szomorú, dühös vagy sértett legyen-e szeretteire, valószínűleg mindhárom volt egyszerre. 

Nap végére csak beesett az ágyába a lánnyal, ahhoz sem volt kedve, hogy átbeszéljék a napot, ahogyan azt szokták, csak azt akarta, hogy minél hamarabb túl lehessen a holnapon. Remélte, hogy majd megkérdezem, mi bántja, mégsem tettem. Nagy meglepetést akartam, hatalmas boldogsággal és döbbenettel, szóval csak jobban rájátszottam a szerepemre. Így hát haláli nyugalommal oltottam le a világítást, s feküdtem be szerelmem mellé, aki karjaival azonnal átfonta derekam, ezzel mosolyt csalva az arcomra. Már kezdtem rosszul érezni magam, hogy mindezek után is ennyire bújós, azonban tudtam: ha valóban szeretném, hogy meglepődjön reggel, kénytelen vagyok ezt tenni. [...]