Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Denki Kaminari x Reader

Itt is az új rész VivienGerencser kérésére, remélem tetszik ^^

Nem voltunk sokan a koliban, mivel még tartott a tavaszi szünet. A többiek hazamentek, azonban én maradtam Denkivel, Bakugoval és Minával. Denki miattam maradt, Bakugonak nem volt hangulata az anyja ordibálását hallgatni, Mina pedig úgy döntött, hogy a szünet második felére visszajön, hogy ne érezzük magunkat annyira egyedül a hatalmas épületben. Nekem pedig nem igazán volt hová mennem, mivel a szüleim meghaltak, s a nénikémhez kerültem, aki viszont ki nem állhat engem, szóval szinte a sárga földig szidott a telefonban, mikor megkérdeztem, hazamehetek-e a szünidőre. Fájt, hogy így viselkedett velem, azonban beleszoktam már a nyolc év alatt annyira, hogy ne vegyem magamra szidalmazó szavait. Az egyetlen dolog, amely keserűséget keltett a szívemben, csupán az volt, ahogy végignéztem amint az osztálytársaimért sorra jöttek el a szülők, hogy hazavigyék őket, s megkíméljék szeretteiket a tömegközlekedéstől. Jó volt látni, hogy léteznek remek családok, mégis olyan volt, mintha minden egyes anyuka és apuka egyesével forgatnák meg bennem a tőrt.

- Mi legyen a mai programunk?- gurult hasra mellettem a barátom, miközben az ágyamon fekve bámultuk a plafont, egyetlen szó nélkül is.

- Én ma csak aludni akarok, enni, zuhanyozni és összebújni veled... Nem aludtam jól az este - nyüsszögtem, ahogy ránéztem.

- Igen, azt vettem észre..- sóhajtott fel együttérzően, ahogy egy tincset a fülem mögé tűrt be, végül puha ujjaival megcirógatta az arcom.- Felkeltem párszor arra, hogy felriadtál - ásított egy hatalmasat.

- Ne haragudj..- motyogtam magam elé, ahogy magamhoz ölelve, hozzábújtam. Amióta elkezdődött a szünidő, egymás szobájában alszunk, nem szakadunk el éjszakára sem egymástól, ami néha ebből fakadóan kialvatlansággal jár. És nem amiatt, mert túlfűtött lett volna az esténk, hanem a rémálmaim végett.

- Miért haragudnék? Nem a te hibád, hogy kísért az emlékük - csókolt a nyakamba lágyan, amivel sikerült kicsit megnyugtatnia. Hálás voltam neki azért, hogy ekkora hatással volt rám, s csupán egyetlen érintés vagy csók teljesen le tudott nyugtatni.

- Hm.. - hunytam le a szemeim, hogy jobban ki tudjam élvezni a helyzetet.

Szerettem a karjaiban, a közelében lenni, szerettem az érintését és a szuszogását a bőrömön érezni. Vele minden... Jobb volt. Talán ilyen az, ha a másik feled veled van. Minden kis perc legalább tízszer csodásabb mellette. Azonban az idilli pillanat -legnagyobb sajnálatomra- nem tartott sokáig. A következő pillanatban egy hatalmas ajtócsapódást hallottunk, s eleinte azt hittem, hogy biztos Mina húzta fel valamivel Bakugot, azonban mikor elmaradt a tipikus fülsüketítő üvöltözés, inkább kimásztunk az ágyból és lesiettünk a nappaliba. Nem értettem, hogy ki lehetett a hang forrása, ugyanis a pink bőrű barátnőm és a szőke kézigránát is kifelé indult a szobájukból.

- Hát te?- kérdeztem nevetve Kacchant, ugyanis a haja fel volt tűzve, arcát pedig valami zöldes trutymó borította.

- Unatkoztam, szóval megkértem, hogy tartsunk self care napot - vigyorgott Mina, s rámutatott az arcára, ami szintúgy be volt borítva az arcmaszkkal.

- És te belementél? Mi van veled?- vontam fel a szemöldökeim.

- Halálra untam magam, jobb volt ez, mint a semmittevés - vont vállat.- Na de mi a halál fasza volt ez a zaj?- indult meg előre tolakodva, mi pedig követtük őt.

Legnagyobb meglepetésünkre Todoroki zihált az ajtóban. Nem láttam még ilyen feldúltnak vagy idegesnek, egyszer sem. Kicsit rémisztőnek is mondanám a helyzetet, ha őszinte akarok lenni. Mikor megpillantott minket, igyekezett lenyugodni, de szemmel láthatóan nem igazán sikerült neki a dolog. Én lépdeltem felé elsőként. Nem voltunk legjobb barátok, de mondhatni egész jóban voltunk, én legalábbis kedveltem a fiút.

- Mi történt? Tudunk segíteni valahogy? - simítottam óvatosan a karjára, mire vállat vont és arrébb lépett.

- Ezen egyikőtök sem tud. Csak... Hagyjatok lehiggadni..- azzal elsétált volna mellettem, de megfogtam a karját és visszahúztam.

- De ígérd meg, hogy utána beszélünk róla. Nem jó magadba fojtani a dühöt..

- Úgysem értenéd meg, hogy is tehetnéd? Neked nincs családod, a szüleid meghaltak, a nénikéd pedig a halálba kíván, mégis mit tudhatnál te arról, hogy hogyan rendezhetném a dolgaimat? Jézusom, csak hagyj már békén, minek kell minden szarba beleütnöd az orrod?

Todoroki kirántotta a karját az ujjaim fogságából, s eliszkolt a szobájába. Kővé dermedve álltam, és bábultam utána. Látásom egyre jobban homályosult el, ahogy a szemeim ellepték a könnyek. Lassan azt vettem észre, hogy egész testemben remegek és egy hangyányi választ el attól, hogy összeessek. Fájó pont ez nekem, mindenki tisztában volt ezzel, szóval osztály szinten egyszer sem volt téma, amióta kiderült. El sem akartam hinni, hogy ő mégis ezt hozta fel érvnek. Csak azért, mert a szüleim elhunytak, nekem is van családom, csak ők éppenséggel ki nem állhatnak. De pont ebből kifolyólag tudom, hogyan kell levezetni a feszültséget és miként kell kezelni egy veszekedést. Tisztességtelen húzás volt tőle ezzel vádaskodni, ugyanis tudtam, hogy igenis adhattam volna neki segítő kezet.

- Utána megyek, kicsit elbeszélgetek vele...- robbantott kettőt Bokugo a jobb tenyerében, s máris a felemás után eredt, hangosan kiabálva vele. Mina és Denki pedig hozzám siettek, s mindketten megöleltek.

- Nem volt szép tőle, hogy ezt vágta a fejedhez... Nem volt joga hozzá [Név]-chan..- mormogta feldúltan Mina, ahogy szorosan hozzám préselte magát, hogy minél szorosabb ölelésben részesíthessen.

- Igaza van, nem is értem mi ütött belé...- puffogott Kaminari.- Remélem Kacchan ver egy kis értelmet a fejébe, mert tartozik egy kibekúrt nagy bocsánatkéréssel. Nem lesz semmi baj, hé! Hallod?- fogta lágyan kezei közé az arcom, s hüvelykujjaival igyekezett letörölni az összes könnycseppet. Próbálta a lehető legszárazabbra törölni a pofim, s csókokkal törekedett jobb kedvre deríteni, legalább egy picit.

- Csak akkor jöjjön oda hozzám elnézést kérni, ha komolyan is gondolja..- motyogtam szipogva egyet.- Faszomnak sem kell a kényszerített bocsánata...

- Hagyjunk időt neki, majd tiszta fejjel végiggondolja, mi történt - nyomott puszit Mina az arcomra.- Menjünk enni egy kis fagyit a városba? Vagy igyunk valami finomat? Sétáljunk egyet? Mihez lenne kedved?

- A fagyi jól hangzik - mosolyogtam, noha kissé erőltetett volt még ez a reakcióm.

- Akkor irány öltözködni!- tapsolt vidáman a lány, s elkezdett kettőnket magával húzni fel a lépcsőn.

A szobában -mivel Kaminari már utca készre fel volt öltözve, s nem szívesen hagyott egyedül- a fiúval együtt voltunk, és segített ruhát is választani nekem, mivel nem tudtam dönteni három féle variáció közül. Megkértem, hogy forduljon el, amíg levetkőzök, és magamra veszem a kiválasztott darabokat, amiért ugyan játékosan ellenkezésbe kezdett, de végül feladta, s beadta a derekát. Mikor kész lettem, magához intett az ágyhoz, így két lába közé álltam be, amíg ő ülve nézett fel rám. Kezeit a derekamra simítva húzott közelebb magához, így az ölében helyezkedtem el. Mélyen néztünk egymás szemeibe, orrunk szinte már összeért, olyan közel voltunk egymáshoz. Denki apró csókot nyomott a számra, majd a kulcscsontomhoz is.

- Szeretném ha tudnád, hogy nagyon büszke vagyok rád azért, amilyen emberré váltál, és azért is, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy olyanná válj, amilyenné válni szeretnél. Csodálatos lány vagy, [Név] - ritka volt, amikor ennyire komolyan beszélt valamiről, így az ilyen pillanatokat mindig megőriztem. Szám sarkai ezúttal őszintén, önmaguktól görbültek felfelé, miközben homlokom az övének döntöttem.

- Köszönöm, hogy vagy nekem, Denki - cirógattam meg a tarkóját, mire kissé kirázta a hideg, amitől halkan felkuncogtam.

- Én köszönöm, hogy adtál egy esélyt az osztály második legnagyobb perverzének.

- Idióta vagy... - nevettem el magam őszintén, ami miatt széles, gyermeki mosoly terült szét az arcán.

- Szerintem pedig csak szerelmes, dehát a kettő együtt jár - tapadt az ajkaimra, nekem pedig semmi ellenvetésem nem volt egy hirtelen jött, spontán csókcsata ellen.