Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Ayato Yuri x Reader

Itt is az új rész Yukino_Akivagyok kérésére, remélem tetszik ^^

Ayatot még kiskoromból ismerem, egy óvodába jártunk, aztán az általánosba is egy helyre mentünk. Ugyan középsuliba mindketten máshová jelentkeztünk, s másutt is vettek fel minket, nem akartuk megszakítani a kapcsolatunkat, szóval folyton chateltünk, hívtuk egymást és néha találkozókat is összehoztunk. Egy ideig igaz volt ránk a mondás; az ellentétek vonzzák egymást. Míg Yurit nem kötötte le túlságosan sok minden, hamar beleunt dolgokba és inkább csinált valami őrültséges, minthogy nekifeküdjön egyes tananyagoknak, addig én teljes ellentéte voltam. Szerettem jó jegyeket szerezni, amikért tettem is, még ha az néha dög unalom is volt és jobban kedvemre tett volna egy kis tévé nézés, nem szerettem túlságosan a pörgést, nem akartam mindenféle veszélyes sportot kipróbálni és piercingeket sem akartam sosem belövetni. Ennek ellenére nagyon jól elvoltunk, sokat nevettünk, s mellettem nem azt az elbaszott, röhejesen gyerekes és seggfej oldalát mutatta. Én ismertem Őt, nem azt, akit a külvilágnak mutatott.

=====

- Te, [Név]-chan figyelj már ide!- dobott nekem egy darabka csipszet, mikor átjött hozzám tanulni még alsó középben. Felpillantottam füzetemből, s [Szemszín] íriszeim a fiúra emeltem, aki már nagyon szenvedett az ágyamnak dőlve.

- Mi az?- mosolyodtam el a látványra, mire a fiú felvette azt a mosolyát, amitől a hideg rázott mindig is, s könyökeivel az asztalon támaszkodva, tenyereibe fektette arcát, úgy figyelt engem.

- Mi volna a reakciód, ha azt mondanám, hogy nem csak a lányok érdekelnek?- vonta fel szépen szedett szemöldökeit, mire arcomra vigyor telepedett. Már vártam ezt a beszélgetést, de nem én akartam felhozni a témát.

- Az, hogy egészségedre. Nem zavar, amúgy is sejtettem már egy ideje. Tudod elég feltűnő a pink iránti szereteted és az, ahogy sorra kedveled pasik képeit a neten. De köszönöm, hogy elmondtad.- hajoltam előre, s nyomtam puszit homlokára, mire egyszerre volt döbbent és boldog az arca. 

- Egyszer feleségül veszlek!- kacagott fel, mire arcom vörösbe fordult kijelentésétől.

- Jó hülye vagy akkor...- mormogtam orrom alatt, amitől csak jobban rázkódott a válla a nevetéstől.

Mint az kiderült, én voltam az első, akinek elmondta, hogy biszexuális. Megtisztelő volt, hogy első lehettem, még a családját és a többi haverját is beelőzve. Őszintén szólva féltem, hogy távolodunk el picit, hogy én vagyok az utolsó aki megtudta ezt az infót róla, azonban mellkasom átjárta a melegség, mikor elmondta, hogy valójában még rajtam kívül senki nem tud erről. Ez volt az a pont, amikor megbizonyosodtam arról, hogy tényleg fontos vagyok a fiúnak. Ezek után is mindenben ugyanúgy mellette álltam, s ő sem fékezett be, ott volt nekem, ha szükségem volt rá. Noha folyamatosan szajkózta, hogy elvesz, mégis voltak kapcsolatai, amik ugyan fájtak nekem, mégsem hagytam ott. Az viszont különösen jól esett, hogy mindig engem választott, ha valamelyik suhancnak nem tetszett, hogy ennyire közeli barátok vagyunk. Gondolkodás nélkül vágta rá a nevem mindig a kérdésre, miszerint az adott szerető vagy a legjobb barátja -noha soha nem így hivatkoztak rám, mindig valami kedves jelzőt kaptam, mint mondjuk a kurva vagy ribanc, esetleg kiskutya-, ez pedig tartotta bennem a lelket, tudtam, hogy nem kell attól tartanom, hogy elhagy.

=====

Felső középben jöttünk össze, immáron hivatalosan is. Minden tökéletesnek tűnt mellette, teljesen beborította elmémet a rózsaszín köd, csak arra tudtam gondolni, hogy életem szerelme viszonozza az érzelmeimet. Nem figyeltem a jelekre, amik visszagondolva ordították, hogy ebből baj lesz és inkább barátoknak kellett volna maradnunk, mert jól orra fogok bukni így. Dehát ilyen az, ha az ember szerelmes; nem figyel oda, hogy milyen jelei vannak annak, ha a háta mögött is tartanak valakit.