Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Takanobu Aone x Reader

Meg is hoztam az új részt Virag_666 kérésére, nem lett a leghosszabb, de remélem tetszik ^^

El sem hittem, hogy kaptam valamit valentin napra. Mármint apától és Kanjitól is mindig kaptam valami kis apróságot -ugyanis ők azt vallták, hogy ez a szeretet és nem a szerelem ünnepe, úgyhogy mivel ők szerettek engem a születésem óta, adtak csokit vagy ha szükségem volt valamire, ami nem iszonyatosan drága, akkor megvették azt-, de mástól még nem kaptam. Egy egyszerű kis boríték volt becsúsztatva a szekrényembe, az ajtajához egy szál [kedvenc virág]-ot kötözött. Érdeklődve körbenéztem, hátha rajta kaphatom azt, aki meglepett vele, de mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, így érdeklődve kivettem inkább a borítékból a halvány rózsaszín, szépen összehajtott papírt.

"Kedves [Név]! Nem beszéltünk olyan sokat, de jó dolognak tartom, hogy megismerhettelek. Kedves lány vagy, és a bátyád már nagyon rágta a fülem, hogy ne csak figyeljelek, ha a közelben vagy, szóval gondoltam megragadom ennek az ünnepnek a lényegét, és elhívlak egy randira, ha neked sem okoz problémát, és szívesen eljönnél velem. Ma nem lesz edzés, de gyere oda, várom a válaszod. - Takanobu Aone"

Arcomba vér szökött, így egy jól megérett paradicsomhoz voltam hasonló. Szívem hevesen dübörgött a mellkasomban, arcomra mosoly kúszott. A fiú mindig is, amióta csak megpillantottam, tetszett. Ikerbátyám mutatott be elsőként egymásnak minket be, úgy igazán. Látásból már ismertem őt, de a nevét és a korát sem tudtam, egészen addig ameddig Kanji be nem mutatta nekem, amikor meglátogattam év elején egy edzésén. Elraktam a levelet a táskámba, a rózsát pedig betettem a szekrénybe, hogy majd amikor hazaviszem, teljes szépségében tudjam vízbe tenni.

Nagy volt a kísértés, hogy már hamarabb felkeressem a másodévest, de mivel kiemelte, hogy mikor találkozzunk, szerettem volna tiszteletben tartani az ő kérelmét. Nem lett volna helyes az én olvasatomban, ha már azonnal a levél elolvasása után besietnék hozzá. Így hát nagy nehezen, izgalmakkal tele, de kivártam az utolsó tanítási órát is. Nem igazán tudtam figyelni, még arra sem, amit a báttyám összehablatyolt nekem a szünetekben. Nagyon szerettem hallgatni őt, annak ellenére, hogy sokszor megfájdult tőle a fejem, de most még annyira sem tudtam koncentrálni rá, mint máskor. Csak Aone járt a fejemben, ő volt a legfontosabb pontja a napomnak. Amikor pedig végre összepakolhattam a dolgaim, és kimehettem a cipősszekrényemhez, hogy átvehessem a lábbelim, már siettem is a jól ismert, külső testvelő teremhez. Gyorsan szedtem lábaim, de még így sem voltam első. Ő már ott állt, zsebre tett kezekkel bámészkodott. Szokásosan rémisztőnek tűnhetne mások számára, de én nem éreztem mást, csak boldogságot. Kicsit lelassítottam, hogy kiélvezhessem a látványát távolról.

- Szia!- intettem mosolyogva, ahogy közelebb értem hozzá, és észre is vett. Vonásai hirtelen megfeszültek, majd el is lágyultak.

- Helló!- köszönt ő is, és egyetlen egyszer hátradőlt majd előre a sarkán.- Megkaptad a levelet ezek szerint?- kérdezte, de hangja egyáltalán nem hangzott magabiztosan. Hiába igyekezett elfedni, hogy izgult, az arcára volt írva, ennyire más ismertem.

- Igen, meg - vakartam meg a tarkóm.- Meg is lepett, hogy őszinte legyek.

- Oh-

- Jajj, nem rossz értelemben!- szabadkoztam azonnal, magam előtt megrázva a kezeim, egyikben a rózsával, de arra nagyon vigyázva.- Nagyon... Nagyon is jól esett.

- Akkor nem volt csalódás?- hajolt lentebb egy hangyányit.

- Abszolút nem - mosolyogtam rá pironkodva.- Nagyon szívhezszóló volt. Igazán. Tetszett, de tényleg.

- Örülök - biccentett mosolyogva, hogy nyugtázhassa magában a válaszom.- És, mi a válaszod?

- Szívesen elmennék veled egy randira - rugdostam picit cipőm orrával a betont, hogy levezessem az idegességem.

- Valóban?- lepődött meg, de azonnal meg is köszörülte a torkát.- Mikor vagy szabad?

- Hát, most tulajdonképpen az vagyok...- néztem fel rá reménykedve, mire elmosolyodott. Ez volt életem legszebb látványa, úgyhogy ittam magamba minden vonását és rezdülését. Tökéletesen akartam emlékezni a pillanatra.

- Ezesetben... Volna kedved eljönni velem mondjuk.. Mit szoktak csinálni a párok?

- Hát.. - kuncogtam el magam tudatlanságán.- Esetleg elmehetnénk meginni valamit. Kávét, teát, kakaót? Vagy ha éhes vagy, ehetünk is valamit.

- Te éhes vagy?

- Egy kicsit - vallottam be, mire bólintott.

- Akkor menjünk enni? Fizetem a tiédet, szóval nyugodtan egyél, amit csak szeretnél.

- Azért nem foglak kifosztani - kacagtam, ahogy belékarolva elindultam az iskola kapuja irányába.

- Csak nyugodtan. Egyél amennyi csak jól esik - tette kezét az enyémre, mire egy hatalmass vigyor szaladt az arcomra.

- Nem is zavar, hogy szeretek enni?

- Miért zavarna?- kérdezte értetlenül.

- Csak pár barátnőm barátja paraszt ezek szerint, lényegtelen - vontam vállat, és hirtelen úgy éreztem, hogy ennél boldogabb nem is lehetek.

=====

Aone igazi úriember módjára viselkedett egész végig. Kihúzta nekem a széket, mindent állt, amit kértem, vigyázott a dolgaimra, amíg a mosdóba mentem és még meglepetésként kért is nekem elvitelre egy [kedvenc ízesítésű] forrócsokoládét sok tejszínhabbal és cukorszórással a tetején. Kettesben sétálgattunk ezek után, ugyanis egyikünknek sem volt kedve elköszönni a másiktól, ezzel lezárva ezt a csodálatos napot. Végül amikor megittam az utolsó cseppnyi finomságot is, zavarba jőve ácsorogtunk. Valahogy hiába volt hatalmas nagy darab, hirtelen nem tűnt akkorának. Illetve hiába dagadtak az izmai, sokkal inkább tűnt egy édes kis báránynak, mintsem egy erős és nagy jegesmedvének.

- Hát akkor...- köszörültem meg a torkom, és egy vonallá préseltem a szám, ahogy reménykedtem abban, hogy még egy kis időt vele tölthetek.

- Szeretnéd, hogy hazakísérjelek?- ajánlotta fel hirtelen az első dolgot, ami eszébe jutott. Úgy látszott, ő sem szeretne még hazamenni.

- Kérlek!- pillantottam rá csillogó szemekkel, mire valami fény csillant az ő íriszeiben, ami a lelkem méllyét forrósággal töltötte el.

- Mutasd az utat - mosolygott rám halványan.

- A leghosszabb megfelel?- vigyorogtam, mire kissé elnevette magát.

- Tökéletes.