Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Shouto Todoroki x Reader

Itt is az új rész MriaLendvai kérésére, remélem tetszik ^^

Épp otthon néztem a tévét, ölemben a macskámmal, aki időközben a simogatásom miatt elaludt, mikor rezegni kezdett a zsebemben a telefonom. Már én is közel voltam ahhoz, hogy beszundítok a kanapén, de a hívás kissé felébresztett. Aztán amint meghallottam a hírt édesanyámtól, azt hittem, hogy el fogom sírni magam örömömben. Mivel hétvége volt, így az apámnál töltöttem az időmet péntek délutántól, azonban a nevemre szóló levelek az anyám házához érkeznek, tekintve, hogy a váláskor mellette szerettem volna inkább maradni. Így hát a felvételi értesítőm is oda dobta be a postás, s anya ismert annyira, hogy tudja: ha fontos, ő maga is megnézheti, csak azonnal értesítsen engem is. Így is tett, hiszen amint meglátta a U.A. feliratot a feladói résznél, tudta, hogy ki kell nyitnia nekem a borítékot. Miután elhalmozott a gratulációjával, s megszakítottam a hívást, azonnal tárcsáztam a barátom, hogy elújságoljam a hírt, miszerint...

- Felvettek!- sikkantottam boldogan, köszönés nélkül a telefonba, amint fogadta a hívásom.- Egy iskolába fogunk járni, Shouto!- újságoltam el, miközben adrenalinnal túlpezsgő vérrel ugrálni kezdtem, amint leszedtem a kis állatot magamról. Ennyire izgatott és boldog régen voltam, ez hatalmas szó volt a számomra. A családomból alig volt, aki a hősi szakmát választotta volna, így én akartam az lenni, akire mindenki büszke lehet majd, aki bizonyítani tud, hogy végezhet egy átlagosnak mondható képességgel rendelkező lány is ilyen fontos munkát, és emberi életeket menthet majd valaki közülünk is. 

- Tudtam, hogy sikerülni fog - hallottam meg a vonal túlsó végéből a barátom, és éreztem, hogy mosolyra húzta az ajkait. Nem sokszor láttam mosolyogni, de ismertem annyi ideje, hogy tudjam mi az, ami erre készteti; és az, hogy büszkévé teszem, mindig mosolygásra adott neki indokot.- Gratulálok, [Név].

- Köszönöm - vonyítottam vigyorogva. Nem tudtam visszafogni magam, majd' kicsattantam az örömtől. Évek óta edzettem arra, hogy az álmom teljesülhessen egy szép napon, így megtenni az első igazi lépést ez irányába, számomra óriási jelentőséggel bírt.- Holnap van kedved átjönni, megünnepelhetnénk. Addig is elszakadhatsz az öregedtől, az én apám pedig úgyis bír téged, és nem zavarna minket. Mit szólsz? Csinálok neked sobát is.

- Persze, megyek - egyezett bele hamarabb, mint gondoltam, hogy fog. Kellemes meglepetés volt ezt hallani tőle, lelkem pedig elöntötte a melegség.- Ez nagy dolog.

- Akkor mondjuk ha délre jössz? Addigra biztosan kész lesz a kaja is.

- Nem amiatt megyek, hanem miattad. De rendben, nekem megfelel. Büszke vagyok rád, [Név] - jegyezte meg egy kisebb szünet után, én pedig boldogan szipogni kezdtem. Hiába nem volt soha rossz kapcsolatom a szüleimmel, vagy rokonaimmal, barátaimmal, alig mondta nekem bárki is azt, hogy büszke volna rám, így pontosan emiatt jelentette nekem a világot az, amikor ő kinyilvánította ezt. Ő maga sem említette sokszor, de mindig jó időben bökte ki, s pontosan tudtam azt, hogy komolyan gondolta minden egyes alkalommal. 

- Köszönöm - motyogtam meghatottan.- Akkor holnap. Szeretlek Shouto, szia. Jó éjszakát!

- Jó éjt, és én is szeretlek - cuppantott egyet a telefonba, mire felnevettem, ő pedig valószínűleg mosolyogva megforgathatta a szemét, mielőtt megbontotta volna a hívást. 

=====

- Milyen pontos vagy, mint mindig - hallottam meg apám vidám hangját, miután ajtót nyitott. Épp mindhármunknak szedtem ki a pillanatokkal azelőtt elkészült ebédből egy-egy adagot, amikor csengettek, s mivel én elfoglalt voltam, ő pedig csak valami cikket olvasott fel nekem, amit érdekesnek talált, így inkább őt küldtem el kinyitni az ajtót, hogy én végezni tudjak a feladatommal, s ne kelljen megszakítani a procedúrát, ugyanis azt utáltam. 

- Igyekszem mindig az lenni, uram.- Hiába mondta apa neki, hogy hívhatja nyugodtan a keresztnevén, Shouto ragaszkodott ehhez a formális megszólításhoz. Ilyen szempontból nagyon is régimódi volt, amit imádtam benne, sok már tulajdonsága mellett az egyik legjobban. 

- A lányom a konyhában van. Gyakorlatilag ebben a percben lett kész az ebéddel, kitett magáért. Jó nagy adagot készített, és isteni az illata. Alig vártam, hogy megérkezz, addig nem engedett enni belőle, még kóstolót sem kaphattam - kacagott feldobottan a férfi. Vele csak reggel közöltem a hírt, így óriási energia löketet szerzett. Még fel is kapott, hogy kiszorítsa belőlem a lelket, miközben elszédít, hiszen pörögni is elkezdett. De nem bántam, szerettem benne, hogy ennyire jól kimutatta mindig is felém apai szeretetét. 

- Ideúton még a hasam is megkordult, ahogy a sobára gondoltam - horkant fel apró mosollyal az arcán Shoto, ahogy levette a cipőjét, és elindult az irányomba. Mosolyogva kitártam a karjaim, ő pedig szoros ölelésbe vont engem, majd amint hátra hajtottam a fejem, és csücsörítettem, egy édes csókban is részesített. Kicsit odébb lépett utána, de bal kezét nem vette le a derekamról, miközben megszemlélte a tányérokat, és edényeket.- Valóban finomnak néz ki.

- Nagyon finom is lett szerintem. Igazi ünneplésre méltó ebédet dobtam össze - düllesztettem ki melleim büszkén, mire apa heves bólogatásba kezdett. [...]

Persze az étkezés után magunkra is hagyott, elugrott tortáért, amit megbeszéltünk, hogy azelőtt fogyasztunk el hármasban, hogy hazavisz anyához. Nyilván nem ennyi időnk a kellemes magányban, bezárkózott a szobájába, hogy nekilásson a haza vitt munkának, ha már ennyi energiája volt. Mi Shoutoval addig bementünk a szobámba, és csendesen összebújva ültünk a babzsákfotelemben. Ő ült a fotelben, én pedig az ölében, arcom a nyakához fúrva, ő pedig körém fonta a karjait, és fejét az enyémre hajtotta. Imádtam, hogy ő nem szavakkal fejezte ki azt, hogy mennyire szeretett engem, vagy mennyire voltam neki fontos -persze, természetes módon voltak ilyen alkalmak is, de nem ez volt a jellemző-, sokkal inkább tettekben biztosított abban, hogy nem múltak el az érzelmei felém. Általában ajándékokkal halmozott el, s csak akkor létesített lényegesebb fizikai kontaktust velem, amikor kettesben voltunk, mint ekkor is. Imádtam a bőrének érintését, az illatát, azt, hogy egyik oldala hűvös volt, a másik pedig meleg, így tökéletes egyensúlyt hozva. Szerettem, hogy egy idő után lassan simogatni kezdett, néha-néha pedig puszikat nyomott a fejem tetejére. Nem csevegtünk, nem kérdezősködünk, így válaszokat sem kellett adnunk. Csak megéltük a pillanatot, a magunk kis módján. Ott voltunk testben, és lélekben is, a nyugalom, boldogság és szerelem körüllengte az egész szobát. Kiélveztük minden egyes együtt eltöltött pillanatot, amibe senki nem zavart bele. 

Szerelmes voltam abba, ahogyan ő mutatta ki szerelmét felém.