Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Shota Aizawa x Reader

Itt is az új rész Vanadyn kérésére, remélem tetszik ^^

Ugyan még nem éltünk együtt a férfival, mégis rengetegszer jártam át hozzá, s aludtam nála. Még egyikünk sem állt készen arra igazán, hogy még egy szinttel feljebb vigyük a kapcsolatunkat, de sosem bántam. Mindkettőnknek megvolt a maga kis élete azon kívül, amit munka mellett, egymás mellett töltöttünk el. Szükségünk volt még az önidőre, ami pedig nem biztos, hogy sikerült volna, ha egy szobán osztozunk. Mégis szinte már majdnem mondhattuk, hogy egy a címünk, ugyanis általában, és jobb esetben a hét napból ötöt nála töltöttem el. 

Ilyen nap volt a mai is: november nyolcadika. Shota sosem szeretett ajándékokat kapni, ami eleinte, gimnáziumban rettenetesen zavart, ugyanis én mindig szerettem másoknak adni, pláne, ha kimondott alkalom is van rá, nem csak random meglepetésként. De az évek elteltével rájöttem, hogy valóban nem kell a születése napjából akkora felhajtást csinálnom, mint amekkorát szeretnék. Így hát nem is vettem neki semmi extra dolgot, csak egy új hálózsákot, ugyanis amit használt, már kezdett szétjönni a sok földön való kúszástól. 

- Jó reggelt, ébresztő.- nyomtam kora reggel apró csókot szerelmem arcára; pontosabban hajára, mivel a fekete kócos tincsek teljesen beterítették a fejét. 

- 'Reggelt..- mormogta mély hangján, s felém fordult.

- Van kávéd.- dugtam orra alá a bögrét mosolyogva, mire épphogy ülésnek nevezhető pozícióba erőltette magát, hogy el tudja venni kezemből a forró, fehér kerámiát. 

- Köszi..- ásított nagyot, ahogy kitűrte arcából a rakoncátlan tincseket.

- Szívesen. Oh, és boldog születésnapot Édesem.

- Kösz..- motyogta kávéja kortyolgatása közben. Kuncogva otthagytam, mivel tudtam, hogy még nem tudnék kisajtolni belőle egy hosszabb, értelmes mondatot. [...]

Mivel egy hírügynökségnek dolgozom, így a mai napom is teljes téboly volt. Papírok mindenfelé az asztalon, két kiürült kávétartó papírpohár, a laptopomon kismillió oldal megnyitva, a telefon egyfolytában csörög és még a kollégák sem hagynak nyugodni. Na ezért kéne egy asszisztens... 

Mégis hamarabb végeztem, ugyanis a főnökömmel már egy hete lebeszéltem, hogy csak fél műszakot vállalok ma, aztán később behozom a lemaradásom. Szerencsémre megbízhatónak ismert, így nyugodt szívvel bólintott rá, hezitálás nélkül a kérelmemre. Míg máshol, az előző munkahelyeimen emberszámba sem vettek szinte, s úgy hajtottak minket mint a málhás szamarakat, itt annak ellenére, hogy őrülten sok mindenre kell figyelni és a határidők sem játékszerek, kedvesek az emberrel. És még jobban is fizet, de ez már mellékes. 

Ebédszünet helyett már pakoltam is össze, hogy másnap minden szépen, rendezetten és tisztán várjon majd. Vettem egy nagy levegőt, letörölhetetlen mosollyal a számon, s már lépdeltem is ki a cégből, hangosan elköszönve a többi ott dolgozótól. Utam egy pékséghez vezetett először, ahol vettem egy [Kedvenc Pékáru]-t, hogy ne üres és korgó gyomorral állítsak majd be szerelmem munkahelyére, majd a kocsiban elfogyasztottam, és indultam is a UA felé. Szerencsémre a személyzet ismert már, s nem csak mint pletykalap szerkesztőt, hanem mint tisztességes embert, aki az egyik tanár párja, szóval senki nem állított meg, csak köszöntek nekem. A diákok már nagyobb többségben néztek rám furcsán, hogy mégis mi keresni valóm van itt, de senki nem szólt egy szót sem, így határozott, kopogó léptekkel tartottam az 1-A terméhez. Mivel tudtam Shota tantervét, tisztában voltam azzal, hogy nemsokára becsengetnek és velük, a saját osztályával lesz egy osztályfőnök órája, szóval úgy döntöttem, odabent várok rá.