Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Kei Tsukishima x Reader

Itt is az új rész alxakvc kérésére, remélem tetszik ^^

Kei és én még kiskorunkban jöttünk össze. Az egész egy gyerekes kis kapcsolatnak indult, nem is sokan vették komolyan. A szüleink, valamint a testvére is úgy vélte, nagyon aranyos, hogy másodikos korunkban kijelentettük, hogy olyanok vagyunk, mint anyu és apu és mi igenis nagyon szeretjük egymást. 

=====

- Te meg mit képzelsz magadról?- lökte félre mérgében Tsukishima az egyik fiút az iskolaudvaron, amiért a szünetben megfogta a kezem.

- Neked mi bajod van?- pislogott nagyokat a kis másodikos fiú.

- Ő az én barátnőm, csak az enyém!- vont idegesen a háta mögé. Egy kissé megszeppentem, de Kei pólójának ujjába csimpaszkodva figyeltem a földön ülő fekete hajú fiút. 

- Akkor szeretnék... bocsánatot kérni.- nyelt nagyot, ezt látta a legjobb megoldásnak, mire a szőke fiú elégedetten elmosolyodott.

- Reméltem is.- azzal kézen ragadott, s elhúzott onnan, majd mikor már kellő távolságra voltunk a hódolótól, nyomott egy puszit az arcomra.- Ugye az enyém vagy?

- P-persze.- biccentettem pironkodva, de hatalmas mosollyal az arcomon, ami az ő arcára is mosoly varázsolt.

=====

Picit meg is döbbentett mindenkit, amikor még felső középben is egy párt alkottunk. Szorosabb kötelék fűzött össze vele, mint akárki mással valaha is. Mellette szinte kivétel nélkül mindig nyugodt és megfontolt voltam, egyszerűen árasztotta magából ezt az energiát. Persze nekünk is, mint minden párnak, voltak veszekedéseink, de sosem tartott tovább a harag egy napnál. Én olyankor láthatóan szenvedtem, míg ő nem gyakran mutatta ennek jelét, holott marrta belül a kín, hogy nem beszélünk, nem érünk egymáshoz, nem vagyunk egymás közelében. Azonban minden egyes veszekedésünk csak erősítette a kapcsolatunkat. 

- [Név].- nyitott be abba a terembe, ahol az osztályom volt. Aznap is csakúgy, mint mindig, együtt mentünk el az iskolába, így csak reggel találkoztunk. Ő pedig azokkal a nyúrga lábaival persze, hogy hamarabb átért az én termembe, hülye colos. Egy pillanatra pár szem rá szegeződött, ahogy belépett, majd már mindenki foglalkozott tovább a saját dolgával, amit félbehagyott.

- Kei, szia!- néztem fel a füzetemből, ahol épp a következő órai anyagot néztem át, mert dolgozatot fogunk írni, de ahogy meghallottam a fiú mély hangját, egyből találtam fontosabb elfoglaltságot. Arcomon egy másodperc alatt ott termett a szokásos mosolyom, ami mindig reflexként jelenik meg, hacsak Tsukki hozzám szól.- Mizujs?- néztem fel rá a székemben ülve. A fiú ráült a padomra, s jobb kezével megfogta az egyik kezem, s elkezdett játszadozni az ujjaimmal, mielőtt összekulcsolta volna őket.

- Tudom, hogy már kismilliószor láttuk, de adják majd a hétvégén a Jurassic Parkot, eljönnél velem?- hiába voltunk együtt már hosszú évek óta, még mindig elpirult, akárhányszor randira hívott el. Szerettem, amikor elpirul, olyan édes volt olyankor. 

- Hmm.. nem is tudom Kei..- húztam az agyát vigyorogva, mire morcosan felém pillantott, ezzel halk nevetést kicsalva belőlem.- Persze, hogy elmegyek veled megnézni. Szeretem a filmet is, meg téged is, úgyhogy csak természetes.- paskoltam meg hatalmas kezét, mire halványan elmosolyodva hajolt közelebb, hogy apró csókot leheljen ajkaimra. 

- Kösz, [Név]-chan. Majd utána elmehetünk valami olyat is csinálni, amit meg te szeretsz jobban. Rendben?- nézett a szemeimbe, mire teljesen zavarba jöttem. Általában mindig húzza a száját, ha el akarom rángatni valami romantikus filmre, vagy megkérem, hogy kísérjen el a fodrászhoz, esetleg ruhát venni, azonban az meglepett, hogy most ő hozta fel. Mintha nem is zavarná, hogy órákon át unatkozik és csak vár rám. Persze tisztában voltam vele egy ideje, hogy valójában sosem zavarták ezek a dolgok, mert szeretett a közelemben lenni, de valahogy megnyugtató volt, hogy ezt néhanapján, mikor épp nem bal lábbal kelt ki az ágyából, akkor ki is mutatja. [...]

A hétvége pedig egy pillanat alatt el is jött, hamarabb, mint azt gondoltam volna. Hiába az évek, még mindig mindegyik hivatalos randi előtt izgultam. Azt beszéltük meg, hogy ő jön elém, én azonban hamarabb készen lettem, mint azt terveztem, tekintve, hogy másfél órával az ébresztőm előtt már kukorékoltam, s az Istenért sem bírtam volna visszaaludni. Így hát amint elkészültem, s meg is reggeliztem -kiskorunktól kezdve mindig megbizonyosodott róla, hogy reggel is eszek valamit, mert hajlamos voltam kihagyni egy-egy étkezést véletlen, azóta pedig már teljesen hozzászoktam, rám sem kell szólnia-, cipőt kaptam a lábaimra, s már indultam is a buszmegállóba, hogy hamarabb odaérjek.

Alig telt bele tíz percbe, mire jött az én megállóm, így sietős léptekkel igyekeztem a Tsukishima házhoz. Kopogtattam párat a faajtón, mire Akiteru, a bátyja elsőnek érdeklődve nézett ki, hogy vajon ki jöhetett a házhoz, aztán amint meglátott engem, széles mosollyal tárta ki az ajtót.

- Nahát, [Név]! Nem úgy volt, hogy Kei-chan megy majd eléd?- lépett arrébb, hogy be tudjak menni, így éltem a lehetőséggel.

- De, viszont nem akartam, hogy feleslegesen elém jöjjön, hogy utána a film kezdetéig visszajöjjünk ide.- vontam vállat, miközben levettem a cipőt a lábamról, s felvettem egy nekem ott tartott papucsot.- Ébren van már?

- Hogyne, már egy jó ideje bezárkózott a fürdőbe, egyszer csak kikecmereg. Legalább jó meglepetés lesz neki a mi kis angyali [Név]-chanunk.- kócolt kissé össze, mire kuncogva megcsaptam a kezét, s igazgatni kezdtem a hajam.

- Akkor bent leszek a szobájában. Köszi, hogy beengedtél.- mosolyogtam rá, mire csak vigyorogva legyintett, s el is tűnt a kert felé.

Én pedig a szőke fiú fehér falú szobájába igyekeztem. Ahogy beértem, csak erősebben lehetett érezni szerelmem illatát, így mélyet szippantottam a levegőből. Olyan sokszor láttam már a szobát, amiben él, mégis mindig elönt az izgalom, akárhányszor csak körbevezetem a tekintetem a dekorelemeken. A meze a falon még viszonylag új volt, azonban nagyon jól mutatott. Az íróasztal feletti polcon a dínoszaurusz figurák mellett a közös képeink is megtalálhatóak voltak, valamint egy kis dínó plüss, amit még tavaly karácsonyra vettem neki. Az ágy szépen meg volt vetve, ahogy azt megszoktam, mégsem éreztem bűntudatot, amiért ráfeküdtem, s onnan nézelődtem tovább, egyik párnáját magamhoz ölelve. Jól esett látni, hogy az éjjeliszekrényre bekereteztette az idei évfordulós képünket. Idén elvitt engem egy nagyobb állatkertbe, ahol a madárházban készült a fénykép; megkértünk valakit, hogy készítsen fényképet rólunk, ahogy valami aranyos kisadarat tartottam az ujjaimon. Kei és én is mosolyogva  figyeltük az apró kis szárnyas állatot, ami pedig viccesebb emlék, hogy a fotó elkészülte után a fiút véletlen vagy sem, de megcsípte a kismadár, amin én hatalmasat nevettem, míg ő idegesen szidta a tollast. Megannyi jó kép készült ott, de úgy néz ki, Kei számára ez kiemelendőbb volt. 

Nem kellett túl sokat várnom, mikor nyílt a barna faajtó, s fejhallgatóval zenét hallgatva lépett be a szobába a colos. Mikor megpillantott, hangosan felnyikkanva kapta le a fejéről a tárgyat, s megilletődve nézte az elégedetten vigyorgó arcom. Pár másodperc kellett neki, hogy összeszedje magát, mikoris letette a telefont, s a fejhallgatót az asztalra, s felém jött.

- Hát te mit csinálsz itt?- vont kérdőre, de a mosoly az arcán, valamint a hansúlya elárulta, hogy nem komoly dorgálás céljából tette fel a kérdést, hanem azért, mert érdekelte.

- Gondoltam tudok egyedül is buszozgatni, szóval jöttem egymagam. Így is eléggé lefárasztalak, nem kell még ez is.- pakoltam lábaim az ölébe, ahogy leült az ágy szélére, mellém. 

- Legalább írhattál volna vagy valami, idióta.- csóválta a fejét, de kezei azonnal közrefogták lábaim, s gyengéden cirógatni kezdte hosszú ujjaival a combom. 

- Meglepinek szántam magam.- vontam vállat.- Amúgy meg kérem a jó reggelt csókom..- fújtam fel durcásan az arcom, mire Kei mosolyogva megforgatta szemeit, s közelebb hajolva mentol ízű csókban részesített, amibe még a gyomrom is beleremegett, olyan jól esett. Hiába, a csókjaitól az idők végezetéig epekedni fogok.