Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Tetsuro Kuroo x Reader

Itt is az új rész miss_jaegerrrr kérésére, remélem tetszik ^^

Teljesen abban a hiszemben éltem, hogy Tetsu egy jó ember, s nem titkola el előlem semmit. Azt hiszem ismét túlságosan naivan álltam a dolgokhoz, s elvakított az iránta érzett szeretetem. Hisz előttem olyan jó ember volt. Néha felemelte egyes személyekkel szemben a hangját, de sosem bántott senkit, kezet sem emelt egyetlen lélekre sem. Kivétel Levet, akit néha helyre tett, de azt sem tekintettem túl komolynak. Rám pedig pláne nem emelt kezet, még kiabálni sem kiabált velem soha, pedig már évek óta ismertem őt. Nos, azt hittem, hogy ismertem.

Fülhallgatóval a fülemben sétálgattam komótosan Tokió utcáin. Nem volt bennem félelem érzet, még akkor sem, amikor kihaltabb helyeken mentem keresztül. Épp egyik jó barátomhoz tartottam, mert aggódtam érte. Egyszer láttam a hátán és hasán is lila foltokat, mikor egy hétvégén ott aludtam nála, s reggel mikor átmentem a szobájába, épp vette le a felsőjét. Megesküdött, hogy semmi komoly, nem kell féltenem őt, de nem tudtam eleget tenni kérésének. Így amikor csak tudtam, mindig átmentem hozzá. Tetsu ezt persze nem díjazta, dehát mikor lett az párkapcsolati szabály, hogy nem lehet ottalvós bulikat tartani a legjobb baráttal? Tudtam, hogy a haverom nem mozdulna rám soha, pláne mert volt egy lány, akiért meghalt volna, ha kaphatott volna tőle egy csókot. De nem veszekedtem Tetsuroval emiatt, mindig rám hagyta a dolgot, s azt mondta, hogy azért vigyázzak magamra és ne engedjek semmit neki.

Át is értem épségben a legjobb barátomhoz, azonban csak az üres lakás fogadott. Furcsálltam a helyzetet, mivel ha esetleg elugrik valamiért - amit mondjuk ebben az időpontban nem feltételeztem volna -, mindig ír nekem előtte, hogy nyugodtan menjek be, hamarosan érkezik. Azonban most sem üzenetem nem jött és hívni sem hívott. Idegesen haraptam a számba, s mérlegelni kezdtem az eshetőségeket. Nem akartam a legrosszabbra gondolni, csak a feledékenységre szerettem volna kenni az egészet, ugyanis sok minden ki szokott esni a fejéből, ha kapkod. De akkor is tartottam a dologtól. Mi van, ha valóban baja esett? Nem bírtam tovább ücsörögni a nappaliban, inkább elindultam a sötét éjszakában egyedül, abban reménykedve, hogy rálelek a fiúra és majd nevetve kócol össze, hogy mennyire túlaggódom a helyzetet. Bárcsak így történt volna.

Már egy jó ideje úton voltam, benéztem minden utcába, minden helyet végignéztem, bementem az este is nyitva lévő megannyi boltba a környéken, de nem leltem rá. Azonban egy rossz érzés elfogott, amikor befordultam az egyik utcába, s egy sikátorból megláttam Tetsurot kijönni. Arca ideges fintorba torzult, ahogy meredt előre, s nagyokat lépkedett, miközben kezeit rázogatta maga mellett. Ezt akkor szokta csinálni, amikor dühös vagy stresszes, így hát felismertem. Viszont nem attól kezdtem el félni, hogy mitől lett ilyen állapotban ő, hanem attól, hogy mit vagy kit fogok a sikátorban találni, márpedig volt egy tippem. És sajnos a megérzésem nem csalt. Legjobb barátom összeverve, egymerő véresen feküdt, s alig volt eszméleténél.

- Jézusom, mi történt veled?- hápogtam megrémülve, ahogy végignéztem rajta. Szörnyen festett, kár lett volna tagadni.

- Csak... Elestem?- mosolygott kínosan, mintha még menthette volna a dolgot. Idegesen fújtam ki a levegőt, s az agyam ezerrel kattogott egy megoldást keresve. Végül úgy döntöttem, hogy a kórház nincs messze ettől a helytől, így nagy nehezen ugyan, de lábra állítottam a fiút, aki a nyakamba borult, s ha nem jártam volna vele és a barátommal edzőterembe minden második nap, akkor biztosan ott rogytam volna össze alatta a nyüzüge kis lábaimmal. Elbotladoztunk valahogy a kórházba, ahol azonnal befektették a fiút, én pedig elugrottam a tárcámért, hogy fizetni tudjam a kezelését. Még szerencsémre volt, hogy iskola mellett dolgoztam, valamint a szüleim sem voltak szegények, így tudtam állni a kiadásait jelenleg. Nagyon aggódtam érte, de ezzel az érzelemmel társult a mérhetetlen harag is, mely bennem tombolt. Hogy tehetett ilyesmit Tetsu?