Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Jean Kirstein x Reader

Itt is az új rész onlyumygirl kérésére, remélem tetszik ^^ És nagyon bocsi, hogy ennyit kellett várnod :c

Eren Jaeger húgaként nem a legkönnyebb az élet, pláne, hogy mindenki ismerte őt szinte az iskolában. Ő volt a tipikus rossz gyerek, aki nem félt elmondani a véleményét, ha kellett, bántó stílusban is akár, valamint sok verekedéshez is köze van, az iskolán kívül sokat graffitizik a barátaival, ha épp nem a parkourt gyakorolják. Valamint persze a legjobb bulikban is mindig jelen volt, egyet sem hagyott ki. Mindez a lázadás csak annak volt köszönhető, hogy a szüleink nem élnek, a féltestvérünk pedig nem törődött velünk sokat, ha valami balhé volt, még fel is dühödött és néha Erennek is ment. Szóval mindketten próbáltunk minél kevesebbet otthon lenni. Jean és én még a gimi első évében ismerkedtünk meg. Hiába volt rengeteg nézeteltérés közte és fivérem közt, végül egymás mellett kötöttünk ki. Úgyhogy amíg Eren a bulikban és csínyekben élte ki frusztrációját, én menedéket kerestem Jean karjaiban. Sok időt töltöttem náluk, sokszor aludtam az ő házukban. 

- Nem hiszem el, hogy nem veszed fel azt a tetves telefont...- morogtam a telefonomra meredve, ahol már a hatodik hívást indítottam bátyám elérése céljából.- Persze, hogy mindkettőnek el kellett tűnnie, mi sem természetesebb... Elegem van abból a két lázadó köcsögből...

- Kit keresel, [Név]?- kérdezett rá Armin, az egyik gyerekkori barátom, akinek még annó Eren mutatott be. Azóta mondjuk nem maradtunk olyan szorosan, mint az ő hármas fogatuk, de ettől függetlenül még elég jóban voltunk. 

- Csak a csicska bátyám és a seggfej barátom..- sóhajtottam fintorogva, s inkább zsebre vágtam a telefonom.- Nem tudod hova ment a két jómadár?

- Már előző órán sem voltak, ha minden igaz. Szerintem megint mentek felfedezni.

- Ekkora szélben és hidegben?

- Tudod milyenek.- vont vállat kuncogva, mire elmosolyodtam.

- Igazad van. Áh, megyek inkább megkeresni őket, majd kiabálom a nevüket, mint valami elveszett állatnak.- nevettem fel, s futólag megöleltem a fiút.- Vigyázz magadra Armin, szió!

- Te is!- intett mosolyogva, s Mikasához felzárkózva indultak ők is ki az iskolából. 

Fogaskerekeim ezerrel dolgoztak, szinte megjelent lelki szemeim előtt a városról egy térkép, s elkezdtem találgatni, hogy hova mehettek, hol voltak, hova terveztek menni és egyebek. Amíg ezen gondolkodtam, lábaim önálló életet élve indultak meg valamerre, abszolút fel sem tűnt, hogy sétálok valamerre. Mikor viszont megálltam, mert eszembe jutott valami, már egy panel előtt álltam. Nem volt a leggazdagabb a környék, az épület fala barna volt, de omladozott a vakolat, az ép felületek pedig roskadásig voltak fújva festékkel, amikből vagy szavak vagy szimpólumok álltak össze. Sokan ilyen helyekre jártak alkotni esténként, két okból: egyik, hogy kifejezzék magukat valamilyen úton-módon, vagy kettő, szimpla vandálkodás. A szürke mindennapokba tökéletesen beleillettek az ilyen tömbházak. Emlékszem, mikor először hozott haza Jean, nagyon izgult legbelül, hogy mit fogok majd szólni a helyhez, ahol él, tekintve, hogy a féltestvérünk egy bazi nagy házban élt, így mi is egy jó ideje már. Ajkaimra apró mosoly kúszott. 

Úgy döntöttem, megnézem a tetőteret, úgyis sokat jártunk fel a srácokkal ide, mikor már akkor is, mikor még csak barátkozó fázisban voltunk Jeannal. Amíg Eren rágyújtott, mi csak néztük a város fényeit, s az életet. Lassan sétáltam a lépcsőn, nem siettem el. Úgyis csak kifáradtam volna, feleslegesen trappoltam volna fel. Pláne, ha senkit nem is találnék ott. Megfordult a fejemben, hogy bekopogok a lakásba, hátha bent van Jean vagy az édesanyja, de azonnal el vetettem az ötletet, elvégre nem volt még biztos, hogy ma is náluk töltöm az éjszakát. Ahogy elértem a célom, a nehéz vasajtót kinyitottam, s felléptem a csípősen hűvös levegőre ismét. Hirtelen borzongás járta át a testem; a szél csak hidegebb volt idefent, s erősebb is. Körbenéztem, és ekkor pillantottam meg kettejüket. A ház szélének támaszkodtak, miközben bambultak lefele. Ha sok ideje voltak már ott, biztos láttak engem is belépni az ajtón, biztos nem lesz meglepetés az érkezésem számukra.

- Minek van nektek a telefon, édes drága bogyók?- tettem meg első lépéseim a fiúk felé, ahogy karjaim körbefontam a melleim alatt. Nem volt rajtam kabát, csak egy pulcsi, szóval reszkettem, mint egy nyárfalevél. A két idősebbik egyén megforult, hogy felém nézzenek. Eren csak nézett rám, s biccentett egyet, míg Jean szája sarkai felfelé görbültek. 

- Szia baba!- tárta szét karjait, mire habozás nélkül megöleltem. A hirtelen ért melegségtől, amit teste árasztott, azonnal ellazultam.- Fázol?

- Ja, de nem vészes.- vontam vállat, mire a kabátot ami addig a vállain pihent, levette és rám terítette.- Köszi..- húztam össze magamon, de vissza is dőltem hozzá, mire szorosan magához ölelt és tenyerével melegíteni kezdett.

- Milyen volt a suli?- kérdezte a felnyírt hajú, mielőtt még egy puszit nyomott volna az arcomra.

- Ja, az iskola kerülők nem tudhatják ezt, igazam van?- böktem könyökömmel oldalba Jeant, bátyámnak meg ráléptem a lábára, mire mindketten felröhögtek. Jó, nyilván gyenge voltam hozzájuk képest, mindez annyit ért csak, mintha megcsiklandoztam volna őket. 

- Néha kell kivenni egy kis szabit, ne ródd fel nekünk.- nyúlt el a fal tetején Eren, ahogy maga elé nézett. 

- Majd ezt akkor mondjátok, mikor a melóból ilyen szar miatt rúgnak ki..- horkantam fel.

- De te majd eltartasz engem, igaz szépségem?- búgta a fülembe Jean, mire megforgattam a szemeim.

- Előbb hagylak helyben. Nem fogom a belem is kidolgozni egy léhűtőért!

- Vicceltem, ne vegyél komolyan!- nevetett fel vidáman, mire elkuncogtam magam. Tudtam én jól, de szerettem volna leszögezni neki azért, hogy magamért tanulok, hogy vigyem is valamire az életben, és ne bánjam meg az egészet.- Megígérem, én leszek az, aki elkényeztet. Mindent meg akarok neked adni.- ölelte szorosabban derekam, amitől fülig pirultam.

- Na jó, ne előttem enyelegjetek, ezt a gyomrom nem bírja!- fintorodott el Eren és elindult a lépcsők felé, mikor nevetve még utána kiáltottam:

- Csak mert te szingli vagy, még örülhetnék a boldogságomnak!

Azzal hümmögve ott is hagyott minket. Őszintén szólva nem is nagyon zavart, hogy lelépett; látom én eleget az arcát otthon és a suliban. Ahogy hallottuk, hogy csapódott mögötte a vasajtó, Jean csak közelebb vont magához és lassan ringatózni kezdett. Lehunytam szemeim, s mosolyogva hagytam, hogy hajlongjon velem. 

- Gondolkodtál már a jövőn?- kérdezte halkan, a fülembe motyogva.

- Ühüm.. És te?- suttogtam.

- Jó átlaggal kivégzem a gimit, főiskolára megyek... elveszlek majd egyszer, álmaid esküvőjét szervezzük meg, lesz egy kutyánk a hatalmas házunkban, a még nagyobb kertben, és két hörcsögünk, aztán belevágunk a babaprojektbe és.. hát remélem azért lesz fiunk, de teljesen mindegy.

- Te ennyire előre gondolkodsz?- fordultam meg karjaiban, hogy szemeibe nézhessek. Arca gyengédséget tükrözött, szemeiből ömlött a szeretet szinte, ahogy íriszeimbe fúrta sajátját. Hideg kezeimmel orcájára simítottam, s megcirógattam pofiját.

- Persze. Veled akarom leélni az életem, és azt szeretném, hogy mindened meglegyen, hogy ne kelljen hiányt szenvedned semmiből. Mindent tökéletesre akarok. A házat, az autót, menő állású férjnek kell lennem, hogy a gyerekek a legjobb iskolába mehessenek, hogy a legjobbat ehessük és ne szűkölködjünk-

- Hé, hé..- szakítottam félbe, gyengéd mosollyal arcomon.- Amíg veled vagyok, minden tökéletes. Nem kell nekem nagy kecó, drága kaják, túlmárkázott kocsi vagy csili-vili ruha az esküvőre. Nekem az is elég, ha egy ilyen környéken eléldegélünk. Minden mindegy, amíg boldogok vagyunk. Rendben?- nyomtam homlokom az övének, így orrunk összeért. 

- Te vagy a legcsodásabb nő, akit valaha is ismertem, [Név] Jaeger.- vont édes csókba. Ez egy ígéret volt, egy konkrétum nélküli kimondatlan fogadalom. Én akkor esküt tettem magamban, hogy sosem töröm meg. És tudtam, hogy a fiú is ugyanígy tett, ugyanis ettől függetlenül egyre keményebben dolgozott a közös jövőnkért. Csakúgy mint én. 

Mindent megtettünk azért, hogy együtt, egy szép családként egy nap boldogan és felhőtlenül élhessük az életünket a másik oldalán. A kemény, vadóc fiúból egy megfontolt és megbízható ember lett. Egy csodás ember. Egy csodás férj. Egy még csodásabb édesapa. Ő Jean Kirstein, életem egyetlen, s igaz szerelme.