Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Natsuo Todoroki x Reader II.

Itt is a folytatása, remélem tetszik ^^ Valamiért telefonon ki akar baszni velem a Watty, szóval nem tudom megjelölni azokat, akik mondták, hogy lehetne folytatása, szóval bocsi érte :/

Két hét is eltelt a bizonyos eset óta. Az exemmel azóta nem is beszéltem, semmiféle interakcióba nem akartam kerülni vele, de szerencsémre nem is igazán keresett. Másnap írt csak annyit, hogy sajnálja a dolgot, hogy így kellett megtudnom, de jobb, hogy tisztában vagyok vele. Olyan mérges lettem erre, hogy inkább le is tiltottam minden válasz nélkül. Való igaz, hogy könnyekben törtem ki, miután megtettem, de nem volt más választásom. Csak így tehettem túl magam a dolgon.

Natsuo azonban jobban mellettem volt, s támogatott, mint eddig szinte valaha is. Hálás voltam neki, cseppett sem tekintettem teherként arra, hogy napi szinten jópár alkalommal írt nekem, azt kérdezve, hogy vagyok, vagy ettem-e már valamit. Jól esett a törődése. Többet voltunk együtt is iskola után, valamint hétvégente is. Hol én mentem át hozzá, hol pedig ő hozzánk. Ilyenkor az esetek jelentős részében együtt is aludtunk. Nem történt semmi, egyedül csak annyi, hogy reggelre mindig egymást ölelve ébredtünk. Zavarba ejtő helyzet volt eleinte, azonban ismételten hozzászoktunk. Nem voltunk ugyan egy pár, mégis nagyon hajazott arra, ami köztünk volt.

Ő sosem volt képes kiszeretni belőlem, s igazából én sem belőle. De nem akartunk azonnal járni, mivel hiába voltam mellette újra boldog, a szívem marrta a tudat, hogy előző párkapcsolatom szörnyen végződött, s még igyekeztem elfogadni a tényt, hogy csak egy tárgy voltam a szemében, így ki is használt. Natsu tudta, mennyire fájdalmas lehet ez nekem, így nem is feszegette a témát, hogy mi is van köztünk. Csak voltunk, ez pedig egyelőre elég volt mindannyiunk számára. [...]

Napsütéses délután volt szombat három órakor, így elhatároztuk, hogy kimegyünk egyet sétálni. Egészen addig csupán bent heverésztünk az ágyamban, miközben szidtuk a tanítási rendszert. Odakint kellemes idő volt, lágyan fújt csak a szél, s langymeleg idő mellett ez pont jól megvédte az embereket, hogy ne legyen túlságosan melegük. Bezártam az ajtót, s egymás mellett indultunk útnak. Nem volt semmi konkrétum, hogy hova akarunk eljutni, csak bolyongtunk.

- Izgulsz a vizsgák miatt? Idén végzel, szóval gondolom nem vagy teljesen nyugodt - nézett le rám a fiú. Ő tavaly már túl volt a dolgon, tekintve, hogy már első éves egyetemista, de nekem még valahogy végeznem kellett. Tökéletesen megérezte, hogy nagyon is aggódok a teljesítményem miatt.

- Ne is említsd, már most elkezdtem tanulni rá - nevettem fel, mire mosolyogva bólintott. Ő az utolsó pillanatokra hagyta, s noha jó eredménnyel végzett, hihetetlenül sok stresszel járt neki ez az időszak.

- Helyes is, nehogy úgy járj, mint én.

- Tanultam a hibádból - böktem oldalba könyökömmel játékosan, mire felkacagva simított hajamra.- De amúgy nagyon félek. Tudom, hogy azt mondtad, hogy nem volt olyan vészes, mint amire számítottál, de azért te okosabb is voltál mindig, mint én.

- Menni fog, ne aggódj. Én hiszek abban, hogy egy csettintéssel le tudod majd a dolgot, aztán amint végeztél, úgy jössz majd ki, hogy "hát ez semmiség volt". Ügyes vagy te, büszke leszek rád mindenképpen - mosolygott rám kedvesen, kissé elpirult arccal, ami belőlem is hasonló reakciót váltott ki.

- Köszönöm, Natsu - fontam karjaim az ő jobb karja köré, s fejem neki döntöttem, ahogy battyogtunk. Bal kezével megsimogatta az arcom, amitől pillangók éledtek a gyomromban. Olyan puha és meleg volt a keze, s olyan gyengéden érintett meg, mintha egy műtárgy volnék, ami a legkisebb széllökésre összetörhetne.

- Ezt ne köszönd meg, csak az igazat mondtam, [Becenév] - csípte meg kicsit arcom, amin mindketten felnevettünk.

Sétáltunk már egy ideje, amikor szembe jött velünk két személy, akit soha többet nem akartam látni. Az exem és a már barátnője. Kéz a kézben járták a várost, valamin épp nagyot nevettek, mikor észrevettek minket.

- Újra együtt?- vonta fel szemöldökeit a fiú, kit egykor még szerettem. Megálltak előttünk, nem engedve egymást. A lány erősebben is csimpaszkodott a fiúba, tekintetével majd' felnyársalt. Nem értettem, mit vétettem, hogy ezt kaptam.

- Nem egészen, de majdnem - Natsuo közelebb húzott. Azonban ezt nem azért tette, hogy birtokoljon, csupán védelmezni próbált. Pajzsként használta magát.

- Remek hír. Ezek szerint sikerült túllendülnöd a kettőnk kis incidensén? Örömmel hallom - mosolygott rám az ex barátom. Egy féreg volt, azonban valóban boldognak tűnt, hogy én az voltam.

- Nem lehetett nehéz. Csak széttárta a lábait az első embernek, akiről tudta, hogy úgyis megbassza, ha felkínálkozik - csavargatta mutatóujja köré szőke tincseit a lány, ahogy megvetően végigmért. Tora, az exem, már épp szóra nyitotta volna a száját, hogy rászoljon a barátnőjére, erre azonban nem volt ideje, mert Natsuo hirtelen elengedett és egy hatalmasat bemosott neki. Lesokkolva néztem rá, s azonnal utána kaptam, mielőtt többet adna neki. Zihált, teljesen megfeszült, olyan ideges volt.

- Ezt meg mi a faszért kaptam, te elmebeteg?- fogta Tora az orrát, amiből szinte ömlött a vér. Még azt is meg mertem volna kockáztatni, hogy eltörte, de nagyon csúnyán.

- Lányokat nem verek. De te is megérdemelted ettől függetlenül. Tanítsd meg a ringyód arra, hogy kibe érdemes belekötnie, faszfej...- nem szokott káromkodni, így meg is lepett a dolog.

- Te nem vagy normális!- hüledezett a lány, ahogy kutalodott a táskájában zsebkendő után.- Jól vagy mackó?- tartotta felé a fehér anyagot, amit exem kitépett a kezéből, sarkon fordult, s egyszerűen elindult.- Hé! Na~, maci várj meg!- sietett utána a barátnője.

- Jól vagy?- nézett rám Natsu, tekintete rémült és aggódó volt. Csak álltam, s néztem rá. Arca azonban egyre homályosabb lett, de miért? Valami meleg végigfolyt az arcomon. Ekkor tudatosult bennem, hogy sírtam.- Menjünk haza, gyere - nyomott puszit homlokomra, majd megfordult, s leguggolt.- Mássz a hátamra.

Egy szó nélkül tettem, amit mondott. Lassan állt fel, velem a hátán. Hüvelykujjaival cirógatta a combom, ahol fogott. Teljesen neki simultam, fejem nyakához fúrtam, kezeimmel pedig átöleltem, s szipogva nyeltem vissza a könnyeim. Hogy mondhatott ilyet az a lány? Egykoron barátok voltunk, az Istenért!

Odahaza nem volt senki, a szüleim elmentek bevásárolni, így egyedül voltunk. Azonnal leültetett a kanapéra, s csinált két bögre teát. Amint azzal kész lett, szorosan mellém ült, kezembe adta a kerámia tárgyat, amibe beleszürcsöltem pár alkalommal, miután megfújtam. Fejem neki döntöttem, ő pedig magához vonva simogatott, hogy megnyugtasson. Már nem sírtam, de fájt. Hát ezt gondolják mások is?

- Hogy érzed magad?- kérdezett rá halkan, odafigyelve rám.

- Mint egy rakat szar, amibe beleléptek..- sóhajtottam fel.

- Valószínűleg nem sokat számít, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy csak kell valaki és jó leszek én, mert... Hát igen. És biztos vagyok abban, hogy mások sincsenek egy véleményen vele.

- Olyan megalázó... Ha ő így vette le, hányan hihetik még ezt? Eszembe sem jutott, hogy szexszel oldjuk meg a dolgot!

- Én tudom - fogta meg kezeim, amikkel hadonászni kezdtem.- Nem feküdtünk le. És ezt elmondom annak, akinek csak kell. Amúgy sem vagyok az a fajta, aki kihasználja, ha egy sérült lány akar rámászni.

- Hogy én mennyire szeretlek ezért...- bújtam hozzá, ahogy kicsordult egy könnycseppem. De ez ezúttal a boldogságtól képződött.

- [Név]-chan?- hangja kedves volt, így felnéztem szürke szemeibe. Pár pillanatig nem szólalt meg, nem is tett semmit. Végül adott egy apró puszit a számra.- Én is sok mindent szeretek benned, többek közt azt, hogy tisztességes vagy.

- N-Natsuo?!- pislogtam nagyokat, vörös fejjel, mire csak piros pozsgás arccal felnevetett, s összekócolta a hajam.