Anime Oneshots II. Kérések: Zárva

Christophe Giacometti x Reader

Itt is az új rész Virag_666 kérésére, remélem tetszik ^^

Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy az életének legszebb részét a médiának köszönheti. Én azonban mindenképpen. Évekkel ezelőtt, mikor még mind a ketten csupán friss felnőttek voltunk, neveztünk egy koedukált páros versenyre. A csavar azonban az volt, hogy mindenki, aki szerepelt, felkerült egy szavazó felületre az interneten, és az emberek szavazhattak, hogy kiket látnának szívesen együtt korcsolyázni. Eleinte nagyon stresszeltem, és féltem attól, hogy vajon kivel kerülök majd össze, elvégre az összhang elengedhetetlen eleme egy jó produkcióhoz. Féltem attól, hogy az előre eltervezett témámat dobhatom majd a kukába, mert a partneremnek nem tetszik majd, és erőszakosan a sajátját fogja erőltetni, s mivel nem tudom beleélni majd magam, nem mehetünk tovább a versenyben. Ez az egész egy három fordulós megmérkőzés volt, így kaptunk némi időt három program kidolgozására. Őszintén reménykedtem egy olyan emberben, akivel hasonlítunk egymásra valamennyire, hogy hamarabb megtalálhassuk a közös nevezőt.

Azonban, amikor megpillantottam a véglegesített listát, azt hittem, hogy le fogok fordulni a székről. Christophe Giacometti nevét elolvasván, szinte már kezdtem is megírni a végítéletem. Nem amiatt, mert rossz korcsolyázónak tartottam volna, elvégre mindig is csodáltam a stílusát. Azonban pontosan ezzel volt a baj; szerettem nézni őt, mert a szexualitás, amit az előadásai közben árasztott magából, egyszerűen csodálatos volt. Én sosem mertem volna olyasmiket tenni, amiket ő, mert az én stílusom az ártatlanság volt, mindenki ezzel a jelzővel illetett engem, amióta csak a jégre léptem. De szinte biztos voltam abban, hogy az elkövetkező néhány hónap arról fog szólni, hogy Christophe megpróbálja előrángatni belőlem azt az embert, aki mélyen bennem lakozik. De mi van akkor, ha nincs is a személyiségemben ilyesmi? Ha képtelen leszek élethűen előadni egy szexuálisan túlfűtött előadást, nekünk befellegzett.

Teljes sokkban meredtem a kijelzőmre, s egyetlen pittyenés rántott ki a rettegésből. Gyorsan pislogtam párat, mivel egy ideje még csak be sem hunytam a szemem, annyira szuggeráltam a képernyőt, s már néztem is az üzenetet.

Christophe Giacometti: Szia partner! 😉 Láttam, hogy veled lettem összepárosítva. Mit szólnál ahhoz, ha holnap elmennénk meginni valamit, és közben átbeszéljük az öteleteket? Már ha te is Svájcban vagy, és nem utaztál el semerre

Me: Oh, helló! Itthon vagyok jelenleg, szóval nekem megfelel. Hol és mikor?

Christophe Giacometti: Mit szólnál mondjuk reggel 10-kor a MAME Josef*-hez?

Me: Tökéletes! Akkor holnap találkozunk, kellemes délutánt!

Christophe Giacometti: Neked is! 🤗

=====

Másnap már az ébresztőm előtt felébredtem, annyira izgatott voltam. Gyorsan megfürödtem, hajat mostam, megszárítkoztam, s igyekeztem igényesen felöltözni, hogy ne okozzak csalódást a férfinak. Nem feltétlen imponálni szerettem volna neki, csupán nem szerettem volna, ha feszengve járna majd velem el gyakorolni. De végül sikerült elfogadható külsőt varázsolni magamnak, így el is indultam a kávézó felé. Idegesen tördeltem az ujjaim, harapdáltam az ajkaim, s mielőtt beléptem a helyiségbe, vettem egy mély levegőt, majd átlépve a küszöböt köszöntem, s elkezdtem körbenézni, keresve a szőke és barna frizurájú fiatal férfit.

- Helló!- köszöntem, ahogy leültem a vele szemben lévő székre, miközben rámosolyogtam. Chris egy pillanatra meglepődött, mivel épp a telefonját bújta, de ajkai azonnal mosolyra húzta, ahogy a szemeimbe nézett.

- Szia! Örülök, hogy eljöttél.

- Nem igazán volt más választásom, ha szeretném azt a dobogós helyezést - nevettem fel, de ahogy megláttam, hogy a kedve egy kicsit elment, azonnal felfogtam, hogyan is hangozhatott ez neki.- Oh, nem mintha nem lennék boldog attól, hogy veled raktak össze, és találkoztunk ma! Nagyon csodállak, csak zavarban vagyok, elnézést!

- Nem gond, tényleg - nevetett a férfi.- Elsőnek ismerjük meg egy kicsit egymást, azt ajánlom. Utána könnyebben fog menni a közös munka. Megfelel neked?- tette állát a tenyerébe, ahogy az arcom szuggerálta.

- Hogyne - bólintottam mosolyogva, s ellazulva.- Jó ötlet!

=====

Több hónapnyi kőkemény edzésen túl voltunk, mire eljött a verseny legelső napja. Rengetegen voltak, kicsit ideges is voltam emiatt. De Chris, akivel addigra már összemelegedtünk, végig mellettem volt, s támogatott. Mikor a barátaihoz ment beszélgetni, végig rajtam tartotta a kezét; vagy a hátamon pihent, vagy átölelte a derekam, néha pedig a vállamat karolta át. Ezzel pedig sikeresen megnyugtatott, így nem kerülgetett a hányinger.

Mindent beleadtunk az előadás során, s hiába nem voltam még teljesen komfortos az ilyesféle előadásmódban, Chris jelenléte jelentősen erőt adott nekem ahhoz, hogy zökkenőmentesen végre tudjam hajtani, s bele is tudjam élni magam a koreográfiába. Erősen ziháltunk, amikor a végső pózt felvettük, a közönség pedig teljesen megőrült. Vigyorogva néztem a férfi zöld íriszeibe, amik boldogságtól csillogtak.

Lementünk a jégről, leültünk egymás mellé, ahol vártuk a pontszámainkat, s amint megpillantottuk az egyik legmagasabb számot, boldogan öleltük át egymást. Szorosan fontuk a karjainkat a másik köré, s hosszú másodpercekig el sem engedtük egymást.

Persze sikerült a továbbjutás, amit aznap egy jó kis közös fürdőzéssel ünnepeltünk meg, valamint egy túlfűtött éjszakával. Büszke voltam magunkra, hogy sikerült ezt elérni; Chrisre azért, mert elérte, hogy így szerepeljek, magamra pedig azért, mert hagytam, hogy tanítson és nem futamodtam meg. [...]

Végül a versenyen a második helyezést értük el, ami számomra hatalmas dolognak számított. El sem mertem hinni elsőnek, hogy a nyakamba ezüst érmét akasztottak, csak amikor Chris a jégen megpörgetett örömében, akkor esett le, hogy ezt az egészet én nem álmodtam, hanem valóban megtörtént. Elmondhatatlanul boldog voltam; a dobogós győzelemtől is, és amiatt is, hogy a férfival ennyire összeszoktunk.

=====

- Chris, szerintem ideje lenne edzeni menni - pihegtem az ágyban, a karjaiban, amikor már egy jó ideje csak és kizárólag egymással voltunk elfoglalva. Már így is késtünk tíz percet, nem szerettem volna még a megszokottnál is nagyobb leordítást kapni.

- Ugyan már, egy kis pihenés nekünk is kijár néha - csókolgatta a nyakam, amitől el sóhaj hagyta el az ajkaim.- Nem kellemesebb ez, mint a több órányi edzés?

- De, viszont-

- Nincs viszont, inkább élvezd ki - mosolygott rám, majd érzelmes csókot nyomott az ajkaimra. Cselekedetétől elmosolyodtam, s hajába túrva az ujjaimmal, vissza is csókoltam azonnal.

_____

* A MAME egy kávézó Zürichben, az egyik legjobbra értékelt hely