⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

77. Újra otthon

Terv megváltozott. Yelenát és társait letartóztatták és őrizetbe vették, ahogy Zeke Jaegert is. A parancs pedig úgy szólt, hogy Zekét el kell távolítani a falakon belülről, elkerülve az esetleges rombolás veszélyét.

Egy nagyobb csapat felderítőre bízták Zeke fogva tartását, vezetőjüknek pedig nem mást, mint Levi Ackermant kérték fel.

El nem mondthatom, hogy mennyire nem örültem a parancsnak amikor meghallottam. Számítottam rá, de mégis reménykedtem, hogy nem osztják be a hadnagyot. De ő volt az egyetlen lehetséges jelölt. Mint az emberiség legerősebb katonája, azonnal neki adták a feladatot.

Sasha sírjához többször kisétáltam. Mai napom is meglátogattam a mezőkön átívelő temetőt. Testileg és lelkileg fáradtan értem haza, a régi szobámba.

Rose végig mellettem sétált. Csendben volt, nem kezdeményezett beszélgetést, de tudtam jól, hogy annyi mesélni valója van.

Nem ismerte Sashát, de mégis tiszteletben tartotta a gyászomat.
Hálásan néztem a felnőtt húgomra, gyönyörű nővé cseperedett.

- Rose mesélj már valamit. - mondtam neki. Ő meglepődve felém fordult.
- Biztos? - kérdezte félve. Szomorú mosollyal bólintottam.

Hazaérve régi barátnőm Jules várt a szobában. Ámultan bámultam a nőre. Jules nagy öleléssel köszöntött, majd az ágyra paskolt hogy foglaljunk helyet.

Erre a délutánra sikeresen elterelték a gondolataimat. Ágyon heverészve hallgattam a történeteiket, amikkel megbombáztak.

Jules szerelmes mosollyal mutogatatta a gyűrűsujján lévő ékszert.
- Gratulálok. - mondtam, miközben kezemben tartottam kezét, így megvizsgálva az eljegyzési gyűrűjét.
- Nagyon szép. - suttogtam, talán egy kicsit féltékeny is lettem.

Jules falvédőknél maradt, egy szerető férfi mellett, nyugodt környezetben, ráadásul menyasszonyként. Álmai tényleg megvalósulnak. Ellenben én, aki egyáltalán nem biztonságos környezetben éli mindennapjait. Ennek tetejébe még elválasztanak a szeretett férfitól is.

- Jules, mi a helyzet a falvédőknél? Tudod már egy ideje nincsenek titánok...
- Hát igen, így falvédés alább hagyott, és az őrség szerepe nőtt. Feladatunk a rendfenntartás. Meg egyszer-kétszer beosztottak már az itteni börtön felügyeletbe. De cserébe kaptam a marleyi borból. Isteni, majd neked is meg kell kóstolnod!
Oh és jut eszembe! Két marleyi gyerek is le van csukva! Máskor én nekem kellett vinni a vacsorát nekik, és a kislány majdnem megharapott! - mesélte Jules.

- Ismerem őket. - suttogtam. - A lány lőtte le Sashát. - motyogtam.
- Oh... izé...bocsánat. - sütötte le szemeit zavartan.
- Ne, nem kell ezért bocsánatot kérned. - mondtam, majd mosolyt erőltettem magamra.

- Amúgy... - jutott eszembe egy másik fontos kérdés. - Rendfenntartást említetted. Vannak zavargások? - néztem a vöröses hajú nőre. Jules vállat vonva, felnézett a kezéből.
- Hát, nem sok. Páran össze állnak és Eren Jaegerről kiabálnak. A bebörtönzését kérdőjelezik meg.

- És szerinted ebből lesz tüntetés, nagyobb mozgalom? - kérdeztem visszafojtott levegővel.
- Hmm... hát nem is tudom. De azért vagyunk mi, hogy a kedélyeket lecsillapítsuk! - nevetett fel kínosan Jules.

Bólintva, lehajoltam a táskámért, amiből kihalásztam egy-két dolgot.

- Rose! Ezeket majdnem elfelejtettem odaadni. - nyújtottam felé a Marleyből vásárolt könyveket. Rose ámultan vette ki a kezemből az ismeretlen köteteket.
- Azta Michelle, köszönöm szépen! - mondta tátott szájjal.

Könyvekbe bújva egy idő elteltével, a fiatal lány felemelte fejét.

- Egyébként... - kíváncsi szemekkel meredt rám. - Mi van a hadnaggyal? Mármint, most hol van? Neki nincs pihenő ideje? - kérdezte a lány. Faliórára pillantva megráztam a fejem.

- Tárgyaláson van. Tudod holnap indul a felderítő egység 30 tagjával elvinni Zekét. - mondtam halkan.
- Várj, Zeke Jaegert? - szólalt meg egyszerre Jules és Rose.

- Nem ő a... - suttogta Rose.
- De ő az. Ő volt ott a Shiganshina csatánál. - mondtam komoly hanggal. Rose szája elé kapta kezét, Jules idegesen meghúzta a copfját.

- És... akkor most te is találkoztál vele? - kérdezte Rose. Válaszkép csak bólintottam.
- Úristen milyen rossz lehetett, hisz majdnem megölt akkor a csatában. Féltél tőle? - kérdezte ijedten Rose.

Barna szemeiben félelmet láttam. Most bevalljam neki és Julesnak, hogy életemben nem féltem egy személytől még ennyire? Hogy már ha meglátom remegni kezdek, hányinger és szédülés tör rám?

Rose már így is eleget aggódott értem, nem fogom ezzel terhelni. Nagyot sóhajtva, egy álmosolyt vettem fel.

- Kérlek! Hisz a felderítő egységben vagyok! Mi nem félünk semmitől! - mondtam nevetve. Jules röhögve fogadta a mondatomat.
- Perszeee, el is hiszem. - kuncogta Rose, és felém dobott egy párnát.