65. Szórakozás

395 33 0
                                    

Karjaiban tartva a padokhoz sétáltunk. Gyengéden leületett a padra, majd rutinosan felszerelte magára a 3D manőverszerelését. Én térdemen könyökölve figyeltem.

Nem bírtam nem vigyorogni a kijelentésén.

Levi felvont szemöldökkel rám pillantott, mikor végzett az övek felcsatolásával.

- Ennyire vigyorogsz ezen? - nézett rám fapofával.
- Nem sok lány mondhatja el, hogy Levi hadnagy menyasszonya. - mondtam nevetve.
- Azt mondtam leszel, nem azt, hogy az vagy. - mondta, majd gúnyosan elmosolyodott. Szememet megforgatva felkeltem a padról.

- Siess nehogy lecsapjanak a jelöltedre. - mondtam sunyi arccal. Kiöltöttem a nyelvem a hadnagy felé, majd rohanni kezdtem.

- Valaki nem keres egy menyasszonyt magának? - kérdeztem kiabálva.

Erdő felé fordultam, hogy Levi ne kapjon el. Hallottam hangját, ahogy utánam kiált, de én csak nevetve futottam tovább a bokrok között.
Egy kis patakkal kerültem szembe, felkészülve az ugrásra, erősen elrugaszkodtam a talajtól, de lábam nem ért földet.

Két erős kar ragadott meg. Levi manőver felszerelését használva, felkapott.
- Megvagy! - mondta dicsőségesen, mintha megnyert volna valami főnyereményt.
- Hé! - mondtam nevetve. Levi erre még magasabbra repült.

Magas fák között kezdett el cikázni, miközben én végig karjában utaztam. Kezemet nyaka köré kulcsoltam, biztosítva magamat, hogy le ne essek.

- Levi nincs rajtam a felszerelés!
- Tudom. Nekem is van szemem. - mondta. - Nem kellett volna elfutni. - mondta gonoszan.
- Tegyél le. - kérleltem, majd kínosan felnevettem.

- Mi az, talán félsz? - nézett rám kérdőn.
- Felszerelés nélkül az öledben repkedünk körülbelül 20 méter magasan! Örülnék, ha rajtam lenne 3D manőver. Ráadásul ittál is!
- Tch... Jól van, leteszlek. - mondta sértődött hanggal.

Egy széles faágra szálltunk, óvatosan leengedett a vastag kéregre.

- Na örülsz? - kérdezte. Rám kacsintva leugrott az ágról ott hagyva engem felszerelés nélkül, 20 méter magasan.

- Levi! - kiáltottam mérgesen utána. Lombok között pillanatok alatt elsuhant.
Nagyon jó, egyedül maradtam.

Félve lepillantottam anmélybe.
Régen volt tériszonyom, de manőver használattól már teljesen megszoktam a mélységeket és a magasságokat, viszont most... felszerelés nélkül igazán ijesztőnek tűnt ilyen magasságból a lenti tisztásra tekinteni.

Nevetségesen néztem körbe, sehol senki. Szánalmas lehetett produkcióm, de átöleltem a fának a törzsét. Szememet lehunyva várakoztam.

Hirtelen valaki megpuszilta a nyakamat. Szívem majdnem kiugrott helyéről, úgy megijedtem.
- Komolyan a fát ölelgeted helyettem? - kérdezte mögöttem álló. Megfordulva szúrós szemekkel bámultam a hadnagyra.

-Nézd, hoztam felszerelést. - mondta unottan Levi. Én mérgesen elvettem a kezéből, és villámgyorsan felcsatoltam magamra. Mikor végeztem vele, dühösen bámultam a fekete hajúra.

- Kapd be! - mondtam felemelve a középső ujjamat. Levi felvont szemöldökkel megragadta a csuklómat, és magához rántott.

- Oi, de dühös itt valaki. - suttogta fülembe. Mellkasánál fogva ellöktem magamtól.
- Valaki meg nagy seggfej.

- Seggfej? Hmm... sajnálom, de szar lehet neked, mert ezért a seggfejért teljesen odavagy. - mormolta, és számhoz közelített.
- Talán. - mondtam tetetett unott hanggal.
- Talán? - nevetett fel.
- Ühüm. - hümmögtem, és felé hajolva megcsókoltam.

Ezután elrepültünk az újoncok felé. Elegáns landolással érkeztünk a katonák elé. Már készülődtek a manőver használására.

Floch lesújtó arccal fordult felénk, cserébe Levi lenéző tekintettel ajándékozta meg.

- Na végre, hogy itt vagytok. Hadnagy bemutathatod az újoncoknak a remek technikádat. - mutatott Floch a fiatalok felé. Én ijedten néztem a mellettem állóra. Nem akartam, hogy részegen csináljon trükköket. Jó nem volt annyira részeg, de akkor sem akartam, hogy ilyen állapotban karddal hadonásszon.

- Öhm... - szólaltam meg. - Én szívesen mutatok egy-két trükköt. - mondtam szerényen.

Hirtelen Levi rácsapott a vállamra. Katonák összerezzenve fogadták a férfi mozdulatát.

- Na! Akkor most Blackwell fog tartani egy kis leckét nektek. Mindenki figyelemmel kövesse. - adta ki a parancsot a hadnagy. Az újoncok szorgosan bólogatni kezdtek.

- Öhm köszönöm hadnagy. - pillantottam Levi szemeibe.

- Öö... akkor figyeljétek mozdulataimat, ha van kérdés nyugodtan kérdezzetek. - mondtam, aztán tanácstalanul összecsaptam a tenyerem. Mit mutassak nekik?

- Blackwell! Szerintem kezd a „hogyan rohanjunk egy titán elől" produkcióddal. - mondta Levi szemrehányóan.

Lesütöttem a szemem. Beszólására nem figyelve, kimért hangnemmel próbáltam folytatni.

- Jelenleg nincsenek titánok a szigeten, de a manőver használata nagyon fontos.
Van egy-két jó betanulható trükk, de a legfontosabb, hogy ha egy ellenség elé kerülünk, akkor azt hogyan kezeljük. Milyen a reakció időnk? Nem-e fagyunk le? Gyakorlások után ezeken gondolkozzatok el.

⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOTМесто, где живут истории. Откройте их для себя