⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

54. Utazás

Reggel korán keltem. Csapatnak csináltam egy nagy adagnyi forró teát. Biztosan jól fog nekik esni. Emeletről már hallottam, ahogy Hanji kiabálva ébreszti a népet. Magamban mosolyogva öntöttem ki a csészékbe az italt.

Léptek hangja ütötte meg a fülemet. Megfordultam tengelyem körül. Hadnagy volt. Szemöldökét összeráncolva lépett mellém, kezében utazásról szóló terveket tartotta.

- Elle!
- Megkóstolod? - tartottam felé a csészét. Elfogadva kikapta kezemből, és belekortyolt. Arcán halvány mosoly jelent meg.

- Pont, ahogy szeretem. - dicséretként beletúrt a hajamba. - Na de erről szeretnélek kérdezni. - mutatott az egyik pergamentre.
- Oh ez az alvási beosztás. Sashával csináltuk. Megnéztük, hogy mennyi sátor kell.
- És mi ez a beosztás?
- Lányok és fiúk külön, nézd így, - vettem el a lapot, ujjaimmal végig mutogattam a lehetséges opciókat.
- Mi a lányokkal elférünk egybe, fiúk meg ezeken a sátorokon osztozkodhatnak. - felnéztem lapról, Levi feszülten állt mellettem.

- Mi az? Valami probléma van? - néztem rá arcát fürkészve. - Viszünk pótot is, biztonság kedvéért. Ha szeretnél lehet neked külön egy sátrad. A hadnagy bázisa! - nevettem fel.
- Tch. - felelte. Szájához emelte a csészéjét, és elviharzott.

Ekkor értek le a többiek a lépcsőről. Miután mindenki megreggelizet, elkezdtük felvenni magunkra a felszerelést.

Levi már lovaknál álldogált, teljes felszerelésben. Felkaptam a köpenyemet, kezemen lévő apró medált megsimítottam. Szabadság szárnyai. Most tényleg teljesen szabadok leszünk. Messze a falaktól. Messze a megszokottól.

Mindenki nyeregbe ült, most már nincs visszaút. Csizmámmal megnyomtam a lovam oldalát, így ügetésből azonnal vágtatni kezdett. Hajam lobogott az erős menetszélben. Felderítő egység hivatalosan is elindult felfedezni a külvilágot.

Mezőkön, dombos völgyeken haladtunk. Minden este felállítottuk a sátrakat. Napok változóak voltak, megesett olyan amikor egy titánnal sem találkoztunk. Viszont volt olyan is amikor egy nagyobb csapatot kellett elintéznünk. Este főztünk, tábortüzet állítottunk,  kipihentük az aznapi eseményeket.

Már ment le a nap, lombok közötti réseken beáramlott az aranyló fény. Ma egy erdőszélén húztuk meg magunkat. Eren, Connie és Mikasa elment fát hozni.
Többiek segítettek a sátrakat megcsinálni.

Lovakat kikötve, visszaindultam a központi helyre. Hanji és Armin tüzet próbálta begyújtani. Én leültem, és dokumentáltam az eseményeket. Megígértem Rosenak, hogy leírom az érdekességeket.

Vacsora után mindenki elment aludni. Lefeküdtem az egyenetlen földre.
Hamar elaludtam. Éjszaka közepén hangosan csapkodott a szél. Felkelve az álmomból, feltápászkodtam. Békésen aludtak a lányok. Mikasa arcát szinte teljesen eltakarta a piros sála. Hanji szemüvege nélkül aludt. Sasha csorgó nyállal ölelte át a dzsekijét, amit párnának használt.

Csendesen elhúztam a sátor anyagát. Kilépve majdnem felsikítottam. Szívem elé kaptam a kezem, nagy levegőt véve néztem fel.

Levi hadnagy a sátrunk előtt ült. Petróleumlámpa alulról megvilágította az arcát. Szemei alatt óriási karikák feküdtek. Ijesztően nézett ki.

- Levi? - kérdeztem meglepetten.
- Megijesztettél! Miért nem alszol? - kérdeztem félve.
- Őrködök. - mondta unottan.
- Sátrunk előtt?
- Ahogy látod. - felelte komoran.

Döbbenten léptem a hadnagyhoz. Már egy ideje úton voltunk. Nem sokat tudtunk beszélgetni egymással. Hiányzott a társasága.

- Hadnagy.... Levi!...- suttogtam. - Mióta nem aludtál? - kérdeztem feszülten. Hadnagy lesütötte a szemét.
- Válaszolj... kérlek. - tettem hozzá. Levi felemelte fejét, egyenesen szemeimbe pillantott.

- Én... - sóhajtotta. - Egyszerűen nem tudok aludni. - nyögte ki. Aggódva lehajoltam hozzá. Nem szóltam semmit, csak átöleltem.

- Ez nagyon nevetségesen fog hangozni... de amikor mellettem fekszel, akkor sokkal könnyebben eltudok aludni. Most, hogy nem velem alszol, képtelen vagyok rá. Csak forgolódok... Tch! Mi a francért mondtam el ezt neked?!

- Hé. - simítottam meg arcát. - Köszönöm, hogy elmondtad. Majd keresünk rá alkalmat. De most ilyen helyzetben vagyunk. Alkalmazkodni kell. - mondtam suttogva. Hadnagy bólintott egyet, és viszonozta az ölelésem.