⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

139. Elfeledett emlék

Futás közben egyre idegesebben kapkodtam a fejemet. Sehol senki.
Az se segített, hogy a gőztől nem tudtam normálisan lélegezni. Lihegve megálltam, és ismét körbe fordultam.

Mikasát, Armint és Levit sem látom sehol.

Hajamba idegesen beletúrva leguggoltam a földre, hogy összeszedjem magam. Megpróbáltam a lélegzetvételemre koncentrálni, de ekkor történt valami. 

Egy elfeledet emlékfoszlány dörömbölve betört az elmémbe. Már emlékszem, mindenre...

A hajó fedélzetén...

Komótosan a hideg fémkorlátnak dőltem. Fejemet hátra döntöttem a hullámok felé, miközben a kezeimet a korlát tetejére csúsztattam. Nesztelenül hallgattam, ahogy a feléledő erős széltől, a víz háborogva neki csapódik a hajó oldalának.

Fáradtan felnéztem az égre, a tiszta kék égbolton pár felhő úszott. Meleg napfényben lenyugodva sütkéreztem.

Mindenről megfeledkeztem, csak a meleg napsugárra koncentráltam, ami lágyan bizsergette a bőröm.

Hosszú percek után a fejem felett egy elsuhanó hangra eszméltem fel. Kezemet a nap felé nyújtottam, eltakarva a vakító fényt. Egy madár repült el. Hamvas barnás szárnyaival egy íves kört írt le. Feje feketés volt, viszont a nyakánál és a hasánál fehér színű tollazattal rendelkezett.

Furcsa érzés fogott el, egy pillanatra találkozott a madárral a tekintetünk.
A madár széles szárnyait kitárta, majd lassan eltűnt a látótávolságból.

Megvonva a vállam, újra neki dőltem a korlátnak.

Valaki megbökte a vállam, de nem Levi volt, ő csak később jött fel a hajó tárgyalótereméből.

Az idő megállt. A hajó orránál Armin és Annie eltűnt. Egy ember tartózkodott velem a fedélzeten. Eren Jaeger.

- Eren? - szólítottam meg kikerekedett szemekkel, miközben ámultan bámultam a fiúra.
- Mégis... ez micsoda? Hogyan? - kérdeztem habogva.
- Csak beszélgetni jöttem. - felelte, majd sóhajtva ő is a korlátnak dőlt. Fejét lehajtva elmosolyodott.

- Jeannékkel már beszéltem...
- Miről beszélsz? Hogy kerülsz ide? - kérdeztem sürgetően. - Emberek halnak meg! Állítsd le a remegést! - mondtam feszülten. Eren sóhajtva az óceán sodrozódó hullámai felé pillantott.

- Mennyire vagy jó fogócskában?
- Mi? - néztem rá értetlenül. - Eren miről beszélsz?
- Mindegy, ez annyira nem fontos. Tudtad, hogy amikor kiképző egységben voltam... felfalt egy titán?
- Eren... ez mégis honnan jött? - kérdésemet ignorálva folytatta.

- Benne voltam a gyomrában... és olyat láttam... volt rajtam kívül még egy életben lévő ember, de már haldoklott a sérülései miatt.
- Viszont ha van annyi ereje az embernek, meg persze fegyvere, akkor túl lehet élni, ha egyben lenyel egy óriás. Utána már csak azon múlik, hogy kitudsz-e jutni a testből. - magyarázta a mellettem álló fiú.
Kínosan felnevetve felém pillantott.

- De minek magyarázom... úgy sem fogsz erre emlékezni. Majd csak a jövőbeli éned fogja megérteni ezt. Ha tudnád milyen nehéz volt Connienak elmagyaráznom. - mondta nevetve.

- Én... nem értem teljesen, hogy mit mondasz. - szóltam zavartan.
- Felszabadítom a Paradis szigetet, az egész eldiai népet. Rengeteg áldozatot fog követelni. Tudom, már most fáj a szívem. Utálni fogtok. Viszont így, hogy elmesélem a tényleges célom, talán megbocsátotok nekem. Tényleg nagyon sajnálom. Sasha... Hanji... jó emberek voltak.

- Sasha... várj Hanji? Mégis miről beszélsz? Hanji lent van a tárgyalóteremben. - szólaltam meg idegesen.

Ellökve magamat a korláttól a hajó belsejébe levezető lépcső felé vettem az irányt, hogy leellenőrizzem, hogy Hanji épségben van.

Eren elém teremve, megragadta a karomat. 

- Michelle. Most itt kell maradnod, még nem végeztem. - mondta nyugodt hangnemben.

Zavartan, de visszaléptem a korláthoz. Kezeimet távolságtartóan összekulcsoltam a mellkasom előtt.

- Minden halál... nem hiába lesz. El fogom törölni az óriások erejét erről a világról. Mindenki szabad lesz.

- Mégis hogyan? - kérdeztem döbbenten.
- Csak annyit mondok, hogy úgy is tudni fogod. Majd ha elérünk ahhoz a ponthoz.
Az alapító titán erejével most ki fogom törölni az elmédből ezt a beszélgetést. - magyarázta halvány mosollyal.

- Az itt lezajlott beszélgetésre csak a halálom után fogsz emlékezni, ahogyan a többiek is. - magyarázta majd felnézett az égre, ahol egy madár csapkodta a szárnyait. Ugyanaz a madár, amit pár perccel ezelőtt láttam.

Eren visszafordulva mélyen a szemembe nézett. Zöldes írisze játékosan megcsillant.

- Levi hadnaggyal nem tudok beszélni, mert nem tudom az emlékeit kitörölni, se manipulálni... Szóval, kérlek helyettem meséld el neki ezt. Viszlát Michelle. - elköszönve eltűnt a hajó fedélzetéről.

Az óceán, a fémkorlát, a hajó... mind szerte foszlott a szemem előtt.

Visszatérve a valóságba döbbentem meredtem a talajra.

- Most már mindenre emlékszem Eren. - suttogtam magam elé.

Feltápászkodva ismét körbe fordultam tanácstalanul, továbbra sem láttam semmit. A sűrű gőzölgő ködtől a látási viszony borzalmas volt.